Korábban már írtam pár történetet (Mesélő Bibliák). Három olyan Biblia, amelyik ott van valamelyik polcomon. Olvasható, kézbe vehető, lapozható könyvek. Most jöjjön két elveszett Szentírás, melyekhez ugyanúgy kötődöm. Még akkor is, ha nem tudom, hol vannak most.
Az első élmény még friss, múlt pénteken történt, Budapestre utaztam, mert tanulok, órák voltak. Hajnalban teletömtem egy hátizsákot, tablet, szendvics, víz, könyv egyéb szükséges eszköz, fejhallgató és az a Biblia, amit a mindennapokban használok saját csendességeimben.
Kicsit megállok – igen, több Bibliám van, nem csak szakmai, tudományos okokból is. Ugyanabból a fordításból (legutolsó protestáns) három: egy az istentiszteletekre (szép, hímzett borítós, keménytáblás, nagyobb), egy a készüléshez (korábbi istentiszteletes, viseletes, jegyzetelt) és az, ami az én személyes hitem mellé szól, a mindennapokra.
Ezt a harmadikat erőltettem bele még a tömött hátizsákba. Nagyon szeretem, szerintem hét éve van meg. Kisebb, bőr, a borítója cipzáros. Belül ezüstözött a lapok oldala (ez mondjuk nem fontos). És ami miatt még értékesebb: a borítón belül – elöl és hátul matricák, személyes emlékekkel. Egy matrica a 2003-as, első csillagpontról, amiben már szervező voltam, aztán pár későbbi is. Egy felvidéki, egy erdélyi emlék lenyomatai. Egy a Kálvin emlékévből. Egy az esküvői meghívónkból. És a legutolsó, múlt héten, a fiam neve és az óvodás jele. Meg még sok. Az a Szentírás, ami a kezemhez nőtt már, ami emlékeket köt magába, amit jó olvasni.
Azaz jó volt olvasni. Mert valahol elhagytam Pest felé vagy Pesten. Matricástul, emlékestül. És a legrosszabb az egészben, hogy nem tudom, hol, teljes a sötétség, még csak ötletem sincs.
Tudok ugyanolyat venni és mégsem. A sérülései, a kopások, a könyvjelzők, a matricák valójában pótolhatatlanok. Így, hogy elvesztettem, derült ki, mennyivel több, mint egyszerű könyv.
Persze ez baj is lehet. Azt eddig is tudtam, hogy tudok kötődni személyes tárgyakhoz. Lehet, hogy ez sok? Lehet, hogy az igében is túlságosan meghatároz a papír, a könyv-volta, lehet, hogy egy időre át kellene térni arra, hogy innen-onnan lekapdosok egy Szentírást, ha kell? Hiszen van elég, munkahelyi „ártalom”. Azon is elgondolkodtam, hogy ez így nem jó, hogy legalább egy évig párhavonta veszek egy olcsó papírkötésest, használom, olvasom, használom kicsit, aztán elajándékozom vagy otthagyom valakinél. Lehet, hogy ez sok? Hogy túlságosan kötődöm a lapokhoz, a kötéshez az ige helyett?
De akkor is az útitársam volt az elmúlt hat-hét évben. Böjtökben és ünnepekben, lelkigyakorlaton és konferencián, hajnalokon és éjszakákban, buszon, szállodában és a saját nappalimban. Az útitársat meg lehet gyászolni, ugye?
A másik Biblia, amit elvesztettem, egy különlegesség volt. Budai Gergely a huszadik században a budapesti teológia újszövetséges professzora volt. A református egyház 1967-ben adta ki mára szinte teljesen elfelejtett Újszövetség fordítását.
1997 tavaszán járt felénk a Hale-Bopp üstökös. Felénk, azaz a naprendszerben és nem csak felénk, Zalában, ahol én gimnazista voltam. Aki látta, nem felejti, hetekig ragyogott az égen, a XX. század legfényesebb üstököse volt. Ekkor volt a gyülekezetünk vendége valaki, aki nekünk, az ifiseknek hozott egy halom Budai féle Újtestámentomot.
Különleges szövege volt, érdekes és szerethető. Könnyen olvasható. Ez is lett a veszte. Valójában nem is vesztettem el, csak kölcsönadtam és nem adták vissza. Már a teológián tanultam, amikor valakivel egy másik egyetemen tartott alkalom után az evangéliumról beszélgettünk. Kiderült, hogy nincs bibliája és hogy szívesen olvasná, de nem akar ódon szövegekben elmerülni. Én pedig elhoztam neki a budait, mert hogy az könnyen olvasható. Ígérte, elolvassa és visszahozza. Nem hozta, mert soha többé nem találkoztunk, vagyis sok év múlva egy esküvőn, futva igen. De az én Újszövetségem nem volt nála.
Remélem elolvasta. Vagy most olvassa.
Ahogy remélem, hogy az elveszett Bibliámat megtalálja valaki és olvasni fogja. És akár fontosabb lesz neki, mint nekem volt, rátalálva a lapokon, a borítón, a kötésen túl az Igére. Jó lenne, ha már elveszett, akkor legyen megtalált is.
