Áldozat. Bűnért való engesztelő áldozat. Hibátlan, hím, egyéves bárány. Tűzáldozat. Mit dobsz a tűzre? A szemetet, a lomokat, a fertőzött ruhát – aminek semmivé kell lennie. Egy bárányt csak úgy senki nem dobna tűzre. Tűzre dobni azt, amiért fáradt az ember, amiért aggódott, amit ápolt, gondozott, megszeretett? Amiben kicsit már benne van ő maga is? – De hát pont ez az! Hiszen neki kellene tűzre vettetnie! Ő a fertőzött ruha! Ő van átitatva a szembeszegülés, az öntörvényűség, az önistenítés bűzével! Gyorsan tűzre vele, mielőtt még tovább terjesztené a fertőzést! Jaj, de mégse! Az élete annyira egyszeri! Magán hordozza a teremtő kéz nyomát. És előtte van még az út. És hazavárják. Ha vége, ha elégne, azt már nem lehetne visszacsinálni. Élnie kell. Akármi volt is, élnie kell! Égjen helyette a báránya, amelyért aggódott, amelyet ápolt, gondozott, megszeretett! Amelyben kicsit már benne van ő maga is. Égjen helyette! Legyen helyette áldozat! Helyettes áldozat.
Az ember köveket cipel, oltárt épít, fát hord az oltárra, tüzet rak, összekötözi a báránya lábait és mielőtt még rárakná a tűzre, leöli őt, hogy ne szenvedjen annyira. Lecsorog a köveken a vére. Véres a keze. Nézi, ahogyan emészteni kezdi a tűz. Érzi az égett szőrnek, az égett húsnak és a csontnak a szagát. Miatta ég. Az ő szembeszegülése, az ő öntörvényűsége, az ő önistenítése miatt. Helyette ég. Érzi a szívében a bűnének a súlyát. És érzi, ahogy ég odabent is. Mintha kiégne belőle a bűn. Egy időre. Aztán megint ott térdel az oltár előtt és nézi a bárányát, ahogy elemészti a tűz. A másodikat. Aztán a harmadikat, és a negyediket is. Sír. Nem számolja. Öreg már. Nehezen cipeli a köveket. Remeg a keze, ahogyan összekötözi a lábakat. Egy élet sem volt elég rá, hogy megtisztuljon. Már nem fogadkozik. Tudja, hogy hiába. Nézi a tüzet. A csontjaiban ég. Nincs elég bárány!
Csak egy!
Íme, az Isten Báránya! Nem az emberé, hanem az Istené. Istené, Akit Isten szeret, Akivel egy, Akiben benne van Ő is. Aki elveszi a világ bűneit. Akinek az áldozata után már nincs szükség több áldozatra. Aki feltámad. Aki megnyitja a Menny kapuját. Akinek a nevére minden térd meghajol. És Aki kinyitja majd az Élet könyvét azon a napon. Méltó a Bárány!
Megtöröm a kenyeret – ez az Ő teste, kitöltöm a bort – ez az Ő vére. Az Ő emlékezetére, ahogy kérte. Amíg visszajön.
