Közel hatszáz köznevelési és szakképzési intézményben (óvodákban, általános iskolákban, középiskolákban, felsőoktatásban) nevelni, oktatni több tízezer gyermeket, fiatalt…
Testi és lelki betegek gyógyítása, idősek támogatása, kísérése szociális intézményi hálózatokban, szeretetotthonokban…
A Szeretetszolgálat révén segítségnyújtás a rászorulóknak…
Mindemellett, közben és felett az evangéliumi örömhír közvetítése több ezer gyülekezetben, majd minden magyar településen…
Egyházunk az egészség, egész-ség területén végez szolgálatot, az egész társadalom javára. Hogy jobb legyen. Ez mindig közügy. Ma különösképpen, amikor elhatalmasodni látszik a rossz, az embertelen. A szolgálat tehát nem állhat meg a templom ajtajában. Nemcsak az oktató, gyógyító, támogató szolgálat, hanem Isten emberszeretetének, Jézus Krisztusnak a közvetítése sem zárható be a templomokba. Ezért fontos meghúzni a méltányos és méltánytalan támadások határvonalát. A méltányosat bűnbánattal fogadjuk, de a méltánytalant szolgálatunk „közügytelenítésére”, egységünk megbontására tett szándékként vehetjük. Egységünk azonban Jézus Krisztus, református egyházunkat Isten élő Igéje kapcsolja össze, a megbontók törekvése nem lehet teljes sohasem.
„Ne bántsanak tovább bennünket; hagyjanak minket szolgálni” – mondta a Zsinat új Elnöke, Steinbach József, megválasztása után. Aki nem mellesleg a zsinat 1881 óta tartó történetében az első dunántúli püspök ebben a tisztségben (ha tévedek, javítsanak ki nyugodtan). Hordjuk őt szent büszkeségünkben imádságos szeretetben, kérve az Úr kegyelmének gondoskodását, irányítását, áldását rá.
Egységben, hitben és reménységben szeretnénk szolgálni, mondta a püspök, majd így folytatta: „Az egyház bántható, visszaverhető, olykor kihaltnak látszik, de Isten szeretete mindenkor munkál. Jézus Krisztus ügye örök reménységgel teljes ügy, mindenkor.”
Ehhez tartsuk magunkat.
