Megéled

Isten listája

Iskolából életbe,
Életből merre?
Akad-e olyan képzés;
Mi téged érdekelne?
Fészekből kiesve,
Lábad megy semerre,
Tejbajszod felváltja
A vékony borotvapenge.
Anyád-apád hibáztatni,
Nem ér már rég.
Ha buborékban is nőttél,
Íme, most lett elég!
/A szerző saját verse./

Ez a hétvége a nyolcadikosokról szól. Kijött a végleges felvételi lista. Öröm, boldogság, csalódottság, bánat és szégyen koktélja keveredik ezekben a napokban. Alig pár nap múlva a középiskolások következnek, hiszen őket is megmérik az érettség skáláján, aztán majd ők is izgatottan várják, amit az általános iskolából ballagók már tudnak: rajta vannak a végleges listán, vagy elutasították jelentkezésüket. Izgalmas fordulópontja ez életüknek, ami családok millióit tartja izgalomban minden évben. Izgalmasabb ez, mint az ötös lottó, bár legalább annyit tervezzük az eljövendő éveket, mint amikor a még meg nem nyert nyereményt költjük el álomutazásra, új házra, kocsira.

A lista szó hallatán automatikusan beugrik a Schindler listája című film. Talán az auschwitzi látogatásom óta hangsúlyosabban is, mint kellene. A film végén van egy jelenet, amikor az Oscar Schindlert játszó színész sírva azt mondja, „többet is megmenthettem volna.” Az ő listája mintegy 1100 embernél betelt. A végleges lista sok ember életét jelentette, de azt is, hogy nem mindenkinek volt lehetősége túlélni. Milliók vesztek oda. Nincs olyan lista ugyanis, aminek ne lenne vége. Nincs olyan lista, mi egyszerre ne lenne rosta is. Az egyik bejutása szükségszerűen magában hordozza a másik kiesését, mert, mint minden itt ezen a földön, a bejutási keret is véges.

Minden bizonnyal vannak most olyan kamaszok ebben az országban, akik úgy érzik, elvesztek. Oda az életük, minden reményük, mert nem találták OM azonosítójukat a végleges felvételi listán azon a szakon, ahova szívük szerint szerettek volna bejutni. A szülői szíveket is facsarja a tehetetlenség és a kudarc átélésének ismerős elegye. Együttérző ölelésükben azonban benne van az az életbölcsesség is, amit már saját bőrükön is megtapasztaltak, hogy ahol egy ajtó bezárul, ott egy másik kinyílik.

Ami kinyílhat egy ilyen végzetesnek tűnő szituációban nem más, mint a hit ajtaja. Annak belátása, amit minden istentisztelet elején hallunk is, hogy az áldás attól az Istentől érkezik, aki teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket. Több is ez, mint egy belátás. Ősbizalom inkább, ami arra alapoz, hogy Isten listájáról az ember nem szorult ki sem életében, sem halálában. Mert Ő a végtelenbe számolja az ember napjait. Terve van velünk. Ha a nehéz időkben hihetetlennek is tűnik, mégis igaz, hogy sokkal jobbat tervez, mint amit mi magunknak kigondoltunk. Nem mindig egyszerű elfogadni, ami most történik, de egyszer még hálásak leszünk érte, ha elfogadjuk, a mi életünk így szerepel Isten listáján.

A szerző

Írások

Kislánykènt a járdán sètálva gyakran ütköztem neki lámpaoszlopnak, annyira el voltam foglalva a világ működèsènek megèrtèsèvel. Kerestem a Teremtőt, a cèlt ès az èrtelmet minden mozdulatban. Ma már óvatosabban közlekedem, de a cèl mèg mindig ugyanaz. Haladni az Ő kegyelmèről a teljesség felè úgy, hogy lelkèszkènt egyre inkább èrzem a felelőssègèt szavaimnak ès tetteimnek.