Ismerjük meg

A cselekvő hit egyháza

„A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten.” A Zsidókhoz írt levélből vett ige alapján fogalmazta meg küldetését a Magyar Református Szeretetszolgálat. Erről tettek tanúbizonyságot május elsején is, amikor a munkatársaik egy Ősiben lévő családnak segítettek, akiknek márciusban leégett a házuk.

„Március 26-án egy háromgenerációs családi ház leégett a Veszprém megyei Ősiben” –szóltak röviden a sajtóhírek. A tetőtér-beépítéses házban a Nagy család élt, összesen 12-en, köztük hat kisgyerek. Az ő otthonuk lett a láng martaléka. „Az életünket a kéthónapos kisunokánk mentette meg”- emlékszik vissza idősebb Nagy Gyula.

Felsírt éjszaka a gyermek, édesanyja indult, hogy tisztába tegye, ekkor hallotta meg a tűz ropogását. Azonnal kimenekültek a házból. Az öröm után, hogy sértetlenül megúszták, rögtön szembesültek azzal a ténnyel, hogy az otthonuk lakhatatlanná vált. A család tagjai zömmel a nővéréhez tudtak költözni – mondta Nagy Gyula. A munkahelyi főnöke azonnal felajánlott nekik egy lakókonténert, feleségével most ők abban élnek.



A romok láttán nagyon elkeseredtek, de már másnap nekiláttak az újjáépítésnek. Sok felajánlást és segítséget kaptak. Bár még annak az éjszakának a lelki terhe bennük él, már lassan látni vélik a fényt a bajok után, jó reménységgel egy hónap múlva visszaköltözhetnek. A tetőszerkezetet megerősítették, az elektromos hálózatot – ami a tüzet is okozta – szakember cserélte ki, biztonságossá vált. Május elsején pedig a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai, önkéntesei vették kezükbe a szerszámokat, és segítettek a család otthonának a lakhatóvá tételében.






A zsinat alapításában jött létre a Magyar Református Szeretetszolgálat alapítvány 2006-ban. Kifejezetten diakóniai célokat valósítanak meg, gyülekezeti és országos szinten is. Az alapítvány általános célja, hogy a rászoruló emberek megsegítésére irányuló szolgálatokat segítse, fejlessze és ösztönözze az adománykoordinációt, továbbá, hogy a társadalomnak még hangsúlyosabban üzenje: a Református Egyház a cselekvő hit egyháza. „Ezt a célt szolgálja a 2009-óta megrendezésre kerülő Szeretethíd programunk is” – ezt már Fehérné Kiszlinger Anett mondta, aki az MRSZA Alsóörsi Adománykoordinációs pont és Akkreditált telephelyének adománykoordinátora.

– Önkéntesként lehet feladatokat elvállalni a program keretében, általában templomtakarítást, temető-rendbetételt, és ehhez hasonló munkákat végeztünk eddig. Láttam a híradásokban a Nagy család tragédiáját. Úgy gondoltam, hogy idén rajtuk próbálunk meg segíteni a program keretében – mondta Anett.

Az ötletet tett követte, eljöttek Ősibe, beszéltek a családdal, felmérték, hogy mire lenne szükség. Nagyon megkapó volt számukra, hogy nem pénzt kértek tőlük, hanem tárgyi és fizikai segítséget. Hamar találtak adományozókat, sokan az ügy mellé álltak, így az alapanyagok hamar meglettek. De ennél is tovább mentek, és önkéntesek segítségével elvállalták a gipszkartonozást, az építési törmelékek rendezését. A Lovasi Polgárőr Egyesület tagjai szívesen vállalták a munkát, csatlakoztak még hozzájuk az alsóörsi gyülekezetből is néhányan. Hoztak gépeket, szerszámokat és szakértelmet.

Simon Róbert, a polgárőrség vezetője azonnal igent mondott a felkérésre, és a tagok is örömmel jöttek. A jótékony, önkéntes munkák mellett eddig is mindig kiálltak – mondta. A segítségnyújtás a polgárőrség fő feladata, aki belép hozzájuk, az ezt vállalja, annak ez természetes. Tapasztalatból tudja, hogy a segítségnyújtás kétirányú dolog, amennyit ad az ember, annyit – vagy akár többet is – vissza kap belőle.


Gavalacz Ferenc gletteléssel, javítással, sitt hordással járult hozzá a munkához.  Ő amellett, hogy gyülekezeti tag, szakmáját tekintve festő. Nem volt kérdés számára, hogy részt vegyen a munkában.


Az MRSZA Szeretethíd programjának egyik legnagyobb erénye, hogy alulról jövő kezdeményezés, azaz az önkéntesek maguk találják meg a feladatot. A helyi csoportok összefogásával valósulnak meg a programok, a résztvevők közösen tesznek egymásért, a közösségért, a teremtett világért. A fiatalok bevonásával pedig át is lehet örökíteni ezt a szemléletet.




Ősiben, a felújítás alatt találkoztunk a legifjabb „munkásemberrel”, Fehér Marcellel. Ő 14 éves, és a szülei példája után gondolta úgy, hogy ő is segíthet. A törmelékek eltakarításában vette ki a részét. Azt mondja, hogy bár az ő generációja már máshogy szemléli a világot, de azért szoktak ilyen dolgokról beszélgetni, és úgy véli, hogy a korosztályában igenis vannak olyanok, akik részt vennének ilyen akciókban.






Egyházmegyei (Veszprémi egyházmegye) szinten szokták megtartani a Szeretethíd programot – mondta Kálmán Csaba alsóörsi lelkész két gipszkarton felrakása között. Évről-évre küldenek önkénteseket a gyülekezetek a peremartoni Pap Kovach Gábor Református Idősek Otthonába, de idén ez a pandémia miatt nem valósulhatott meg. E mellett persze a gyülekezetek is szerveznek akciókat. Idén az országos Szeretethíd május 14-15-én lesz, ők most az építkezés fontossága miatt hozták előbbre az Alsóörs-Lovasi társegyházközség szeretethídját. „Együtt vagyunk, az Isten nevében segítünk, és ez egy jó kohézió a hívek között.”

A Nagy család háza leégett. Még gyakran ma is azt érzik, hogy túl sok terhet ró rájuk az Isten. De mi tudjuk, hogy gondoskodó Urunk van, és nem terhel jobban, mint amennyit kibírunk. És ha kell, emberi eszközöket küld, akik segítenek a teher elviselésében. „… az Istenben hívők igyekezzenek a jó cselekedetekben elöl járni: ezek jók és hasznosak az embereknek. (Titusz 3,8) Május elsején sokat haladtak a felújítással. A megsegített család is kivette a részét a munkából: ki a fizikai munkában tevékenykedett, ki pedig az étel elkészítésében, amivel a dolgozókat lakatták jól.

Akik szeretnének még segíteni adományaikkal a Nagy családon, vagy érdeklődnének a szeretetszolgálat tevékenységével kapcsolatban, azok megtehetik ezt az alsóörsi irodánál: Tel.: +36 30 010 7930, email:feherne.anett@jobbbadni.hu.

A Magyar Református Szeretetszolgálat, valamint Nagy Viktor és családja hálás köszönetét fejezi ki a felajánlott támogatásért a Piedl-Ker Kft. (Balatonalmádi), a Pillér Építőanyag Kereskedés (Veszprém), a Stylus Zrt. (Budapest), a Várpalotai Közszolgáltató Nonprofit Kft., a Mobil Rendezvény Technika Kft.

(Balatonfűzfő), a Cemix Hungary Kft. (Veszprém), az MB Ablak Group Kft. (Pápa), illetve Simon Róbert egyéni vállalkozó (Lovas) részére, akik felajánlása és támogatása nélkül ez a segítségnyújtó akció nem valósulhatott volna meg.

A szerző

Írások

A folyvást változó közegben a mulandó dolgok közt megtalálni az örökölt örökérvényűt és le nem venni róla a szemünket. Az ideológiák kusza terén ebben az avítt konzervativizmusban radikalizálódik lázadó lényem.