Azon gondolkodtam, hogy ha az Úr csak egy embert választana ki a sokaságból, hogy legyen az Ő hírnöke, vajon most mit is kezdene a kiválasztott ezzel a tisztséggel. Hogyan fogna neki a feladatának itt a XXI. században, és hogy is nézne ki az átadandó üzenet.
A kiválasztott hírnök sokat morfondírozott azon, hogyan is tudná átadni a legjobban a rábízott üzenetet. Arra jutott, hogy ha eredményes akar lenni, csak tőmondatokkal operálhat, mert a mai rohanó embernek nincs ideje odafigyelni hosszú percekig tartó magyarázatokra. El is indult az utcán a jól kigondolt, rövid üzenettel, hogy a kapcsolatfelvétel után gyorsan át tudja adni a lényeget mindenkinek, akivel csak találkozik.
Nemsokára szembe jött vele két kb. 17 éves lány. Megállította őket, és azt mondta nekik: „Jézus szeret benneteket!” A lányok megijedtek, elfutottak, majd biztonságos távolságban álltak csak meg. Miután meggyőződtek arról, hogy nem rohan utánuk senki, elkezdtek nevetni. „Hát ez a flúgos alak meg mit szívhatott?! -mondták és mentek tovább.
A hírnök elkomorodott, de úgy gondolta, hogy nem adhatja fel. Útjába esett egy újságosbódé. A nyitott ablakon keresztül elmondta az üzenetet az ott lévő embernek, hogy Jézus szereti őt is. A trafik alkalmazottjának megesett a szíve rajta, mert ő is volt hajléktalan egy rövid ideig. Azt mondta a hírnöknek: „Add csak ide a kezed!” A tenyerébe rakta aznapi borravalóját. „Oké, most már menj, és vegyél magadnak valami kaját!” – fűzte hozzá.
A hírnök ismét szomorú lett, hogy ezúttal koldusnak nézték. De azt mondta magában, hogy nincs semmi baj, mert van az emberekben jó, lám, most is segíteni akartak rajta. Kicsit tovább haladt a város központja felé, és megállt egy nagy toronyház előtt, majd belépett az automata üvegajtón. A portaszolgálat rögtön meg is állította, megkérdezték, hogy kit keres. Mondta, hogy az igazgatóhoz jött.
-Időpontja van? – kérdezte a portás – mert az igazgató úr nagyon elfoglalt ember!
-Én csak egy üzenetet akarok átadni neki! – mondta a hírnök.
-Felírom és ígérem, hogy átadom az üzenetét – felelte a recepciós.
-Nem lehet, mert ezt személyesen kell átadnom – mondta kérlelőn a hírnök.
A portás felszólt végül a titkárságra, hogy itt van valami küldönc, és a főnök úrnak hozott személyes üzenetet. A mai napon a főnök nagyon vidám hangulatban volt, és rábólintott, hogy majd ő megy le a lifttel az idegenhez, mert úgyis menni készül. Igazából arra gondolt, hogy az egyik volt osztálytársa van itt, aki most jött a városba. Biztos az akarja őt ilyen módon megviccelni. De ő majd túljár az eszén a mókázónak. A lifttel lement a földszint alatti mélygarázsba, majd felszaladt a lépcsőn, hogy a mókamester mögé kerüljön.
-Hát, maga meg kicsoda és mit akar? – mordult rá, mikor látta, hogy ő egy idegen.
A hírnök csak hebegni tudott, mikor meghallotta a nyers és ellenséges hangot:
-Csak azt akartam mondani, hogy Jézus szeret téged is.
A főnök arca teljesen elsötétült, és egy levegővel már mondta is:
-Mi nem adunk adományokat ilyen noname senkiknek, csak megbízható szervezeteknek. És különben is idén ezt már letudtuk.
-Fogják meg és dobják ki ezt a szerencsétlen flótást, mert csak elriasztja a kuncsaftokat! – utasította a személyzetet.
Galléron ragadták a hírnököt, és úgy meglódították, hogy csak úgy gurult le a márvány lépcsőn. Nagy nehezen feltápászkodott, tapogatta sajgó oldalát, a bordáit, hogy nem tört-e el valamelyik. De szerencsére nem történt nagy baj.
Másnap módszert váltott. Kis cetlikre írta fel az üzenetet, hogy ővele mennyi jót tett az Úr, és hogy Ő másokon is segít. Ezeket a lapocskákat kezdte osztogatni. Többen voltak olyanok, aki elfogadták, hiszen ingyen volt. „Később megnézem, mi van rajta, legfeljebb kidobjuk, ha nem kell.” – gondolták. De volt olyan is, aki két lépés megtétele után szeme láttára dobta el a szemetesbe a cédulát. Másvalaki pedig összegyűrte a lapot és a képébe vágta: „Látod, én ateista vagyok! Na, de hol van most a te Istened?” – tette hozzá lealázón és otthagyta.
A hírnök így fohászkodott:
-Uram, mit tegyek, hogy célba érjen az üzeneted, és megértsék az emberek?
-Majd én megmondom, hogy mit kell tenned! – felelt neki az ördög angyal képében. Egy kis marketing kell, semmi más. Mindenkit meg kell dicsérni: a bolondot az eszéért, a csúnyát a szépségéért, a gonoszt a jó szívéért, és rögtön sok követőd lesz.
A hírnök arra kérte az Urat, hogy legalább egy napra hadd próbálhassa ki ezt a módszert. Isten hallgatását beleegyezésként értelmezte. Másnap bevetette az új módszert, és megdicsérte a bolondot az eszéért, a csúnyát a szépségért a gonoszt pedig a jószívűségéért. A nap végén megkérdezte őt az Úr:
-Na, mire mentél ma, Hírnököm?
-Ez egy remek nap volt, ma igazán jól ment minden! – mondta örvendezve. Nagyon sok barátot szereztem, és mindenhol örültek nekem.
-Hírnök, tudod te, hogy mit csinálsz? –kérdezte szomorúan az Úr. Minden, amit ma tettél, nem volt más, mint az emberi hiúság legyezgetése, ami könnyen bűnbe visz. Mondanivalóddal nem ébresztetted fel a lelkeket, hogy itt az idő, változtatni kell a dolgok menetén, az életükön, különben késő lesz.
A hírnök igen elkeseredett és így folytatta:
-Erre nem is gondoltam, Uram! Belátom, igazad van, bocsásd meg a hiúságom. De mégis úgy látom, hogy nem vagyok én alkalmas erre a nagy feladatra. Ugyanis akárkit szólítottam is meg eddig, és az illető hajlandó volt időt áldozni rám, senkivel sem tudtam egy jót beszélgetni vagy akár vitázni, mert nem volt az embereknek egy igazi gondolata sem. Mindenkivel csak az érzéseikről tudtam szót váltani. Nekik csak az volt a fontos, hogy ezzel vagy azzal kapcsolatban mit éreznek. Nem is értettem őket. Nekem csak olyan érzéseim vannak, hogy a forró napon melegem van, vagy a hidegben fázom, étel és ital nélkül éhes vagy szomjas vagyok, de ezek mind-mind a biológiai létemhez kapcsolódnak. A hit nekem nem érzés dolga. Nekem nincs „hitérzésem.”
-Azért vagy te a Hírnök! Mert az igazságot nem csupán érezni kell, hanem tudni! Az érzések olyanok, mint a szelek: hol innen fújnak, hol onnan fújnak. De az Ige az igazság sziklája, ami nem mozdul el, mert nem emberi érzésektől függ, hanem tőlem, ezért mindig egy helyben marad.
Én mindenkinek meg szeretném adni a hit ajándékát, hogy hírnököm lehessen. Csak legyen, aki hűséggel felvállalja!
