Uram, köszönöm, hogy olyan sokszor meglepsz minket. Bár sokszor zavarba hoznak, sőt, fel is mérgesíthetnek minket váratlan lépéseid, de ezek inkább rólunk árulják el, hogy még csak az elején tartunk a hit útjának.
Uram, a legjobb, ami történhet velünk, hogy nagyon sokszor vagy kiszámíthatatlan, hogy másik irányból érkezel, más módon, más eszközökkel, mint mi arra számítunk, mint azt kértük vagy vártuk. Lehet, hogy el is vártuk. Igen, ott vannak a kezünkben örök ígéreteid, változhatatlan tulajdonságaid, megmásíthatatlan rendeléseid. De te magad nem vagy a kezünkben, ha mégis így érezzük, mi hívő emberek, valójában bálványt szorongatunk, amit hittételekből, vágyakból, szokásokból és saját magunk felfuvalkodottságából faragtunk.
Urunk, vagy, aki vagy és leszel, aki leszel. Úgy vagy jelen, úgy nyúlsz bele a történésekbe, ahogyan te jónak látod. Ha kell, régen megismert lépéseidet követhetjük újra, de olyan is van, hogy meglepsz minket. És hogy mikor melyik történik, tőlünk független, csak te választod meg. Ez pedig így van jól, legyen áldott bölcsességed, amivel nem a mi elképzeléseinket szolgálod ki, hanem saját végtelen lehetőségeid mentén teszed meg, ami nekünk is úgy a legjobb.
Urunk, pünkösd meglepetését is köszönjük, a várakozás után érkezett hirtelen újat, amit persze te jeleztél előre, de átélni megrendítő volt és semmihez sem hasonlított. Áldunk téged a Lélek tüzének zabolátlanságáért, ami felett nincs hatalmunk, áldunk a Lélek viharáért, a szélért, ami ott fúj és akkor, ahol és amikor te jónak látod. Mi pedig, mint vitorlák ugorhatunk, hogy sodorj tovább, ki tudja merre! Te tudod, merre, mi nem.
Urunk, minket ez alázatra hajlít. Megvalljuk, sokszor meg is tör, van, hogy fel kell adnunk valamit, amit rólad, a világról vagy magunkról gondoltunk. El kell fogadnunk, hogy nem uralunk téged. El kell fogadnunk, hogy te viszont igen, minket. És sokszor uralmad bizonyítékai meglepetésként érnek minket. Ilyenkor kiesnek kezünkből összeharácsolt érdemeink, leesik papírkoronánk és meghajtjuk fejünket – legyen, aminek lennie kell.
Urunk, be kell ismernünk, ez adja a szabadságunkat is, irányíthatatlanságod és ragaszkodásod együttes sodrása. Ez adja az Egyház szabadságát. Mert újra és újra így lepjük meg ellenségeinket és azokat is, akik kiszámíthatóságunkra játszanak. Mi, emberek, lehet, kiszámíthatóak tudunk lenni, botlunk is, meg is téveszthetnek, de téged nem lehet. Így maradunk szabadok, ha közeledben maradunk, mert ez a világ képtelen veled tartani a lépést. Nekünk ez szabadság és élet, áldunk ezért, Urunk!
Áldunk téged, változhatatlan, örök Isten, aki mégis újabb és újabb fordulatokkal leped meg tieidet. Nekünk minden lépésed egy újabb ok a dicséretre, újabb lecke, hogy merjük rád bízni magunkat. És persze, ha közben keresünk téged, engedünk neked és hiszünk, előbb utóbb megérezzük, hogy váratlan lépéseidben ritmus van. Az a ritmus, amiben létre hívtad ezt a világot, amiben Jézusban magad adtad nekünk és aztán értünk és az a ritmus, ami pünkösd után és pünkösd óta újraszántja az ember világát.
Áldunk téged és dicsérünk, hatalmas és kiszámíthatatlan Istenünk, rád bízzuk magunkat, meglepetések Istene, felfoghatatlan és irányíthatatlan Szentháromság!
Ámen.
