„A reformátorok nagyon sokat beszélnek a lelkiismeret szabadságáról, de ezalatt mindig a predestinált és megváltott hívő embernek a kegyelemben gyökerező lelki belső szabadságát értik, a bűnnel, világgal, ördöggel és a halállal szemben.
A reformátorok meggyőződése szerint, ahol az Igét nem így hirdetik, ott nem az Igét hirdetik. Egyező értelemmel teszik magukévá a Pál apostol engesztelhetetlen álláspontját: »más evangéliumra hajlotok, holott nincsen más … ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azonkívül, amit néktek hirdetünk, legyen átok« (Gal 1, 6-8) Ők tehát Róma ellen nem a »vallás szabad gyakorlata« jogának kivívásáért, hanem az élő Isten és az ő Igéje egyedülvaló és kizárólagos jogának érvényesítéséért indultak harcba. Álláspontjuk ezért a legnagyobb mértékben tekintélyi. A Tekintélynek követelnek szabadságot, nem a Szabadságnak tekintélyt.”
(Révész Imre, „A protestantizmus és a vallásszabadság” (1944), in Magyar református önismereti olvasókönyv, szerk. Németh Pál, Bp., Kálvin kiadó, 1997., 367. old.)
Szemlézte: Soós Szilárd
fotó: Szent Péter-katedrális, Genf