Szerintem igen. Lehet az.
Ezen a napon az ötven felettiek nagy részének azért csak megcsendül fülében a nóta: Itt van május elseje, énekszó és tánc köszöntse… Ha tánc nem is volt hozzá, de vezényszóra kivonulás és éneklés igen, meg sör a felnőtteknek és persze ingyen virsli. Gyermekkoromban ez bizony színtiszta szocialista erődemonstráció volt, a tribünökről integető pártfunkcionáriusokkal. Persze nem véletlen, hogy az egész a munkásokhoz és a munkásmozgalomhoz kötődik.
1890. május 1-én az Egyesült Államokban és Európa több országában egy nem mindennapi esemény zajlott le egyidőben. Az ipari forradalom nyomán létrejött gyárak és kisebb üzemek dolgozói, bizonyos helyeken pedig a mezőgazdaságban dolgozó parasztok és városi polgárok egy része is beszüntette a munkát ezen a szerdai napon. Néhol szűk családi körben, néhol pedig több ezres tömegtüntetés keretein belül követelték a nyolcórás munkanap bevezetését. A munkaidő reformjáért zajló tüntetéseken azonban megemlékeztek a négy évvel korábban zajló, több halálos áldozattal járó chicagói zavargásokról is. 1886. május 4-én a szintén munkaidő rövidítéséért szervezett tüntetésen anarchisták bombát robbantottak a tömeg soraiban, azt követően pedig dulakodás és tűzharc vette kezdetét a rendőrök és tüntetők között, aminek következtében nyolcan meghaltak és többeket bebörtönöztek.
Ami ma mindennapos valóság, hogy – elvileg – a munkaidő nyolc órás, és vannak a munkavállalóknak jogaik, akkoriban küzdelem tétje volt. És bár erre a kommunizmus szépen rátelepedett, de valójában nemzetközi (nyugati is!) társadalmi és nyilván politikai vívmány lett, amit elértek. Lehet nekünk „öregeknek” valami rossz kádárjánosos szájízünk az egész kapcsán, de mindez akkor is tagadhatatlan.
A másik pokoli ideológia pokoli helyen feltüntetett jelszavát, miszerint „Arbeit macht frei” inkább hagyjuk is…
Igenis lehet a munkának ünnepe, csakhogy ez egy sokkal régebbi történet az emberiség újkori történelménél. Ugyanis a munkának valamennyi ősi világvallás erkölcsi rendszerében kitüntetett szerepe van, nemkülönben a zsidó-keresztény életlátásban.
Először is, mert a mi Istenünk munkálkodó Isten, („A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.” (Gen 2,2-3) És az Úr a hetedik napon maga is megünnepli munkálkodását!
Másrészt pedig mert ő minket, az embert, munkatársnak hív el, és ránk bízza, amit alkotott („És fogta az ÚRisten az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze.” (Gen 2,15). Hogy műveljük és őrizzük, vagyis felelősséggel tovább munkálkodjunk. És hogy a hetedik napon mi is ünnepeljünk („Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon… Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.” (Ex 20,8-11)
Ezért cseng egybe a Szentírás, a régi bencés jelmondat és a debreceni Református Kollégium falán is olvasható felirat: Ora et labora = Imádkozz és dolgozz! Mert a munkának egész Istentől való teremtettségünkkel harmonikus kapcsolata van. Ha attól elszakadva végezzük, válhat élettől elidegenítő robottá, keserves kötelességgé, pusztán pénzkereseti muszáj dologgá. De ha megtartjuk a ritmust: imádság és munka, lélek és test, odafelvalók és idelenti lét, akkor…
Nos, akkor van hálás öröm, hogy csinálhatom, hogy képes vagyok, hogy van még erőm-egészségem, mert adatik. Akkor van megújuló, felülről való erőforrás hozzá és mindenkori önkontroll is, hogy ne csak erről szóljon az élet. Akkor be tudom vállalni azt is, amit más nem, de tudok nemet is mondani, amikor senki más, mert adatik rálátás, helyén tudom tartani és kezelni.
Tudva, hogy „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök. Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek. De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.”
