Dacher Keltner amerikai pszichológus megalkotta a hatalmi paradoxon fogalmát. A lényege, hogy leleplezi azon emberi viselkedésmódot, mely szerint az empátiával, kedvességgel és mások megsegítésével szerzett hatalom idővel az ellenkezőjébe fordul, mert a hatalmon lévő már elérte célját. Addig fontos ezek kifejezése, míg az egyéni érdek úgy diktálja, de nem természetes velejárója az adott ember jellemének.
Paul Piff a Monopoly-kísérletében bebizonyította, hogy az a játékos, aki olyan előnyökhöz jut már a játék kezdetén, melyekért nem is tett semmit, hamar kifejezi a dominanciáját. Hangosabban beszél, többet ünnepelteti magát, kevésbé lesz érzékeny a körülötte lévőkre, mígnem eljut oda, hogy hangoztatja és el is hiszi, hogy a sikere pusztán önmaga erejének és tehetségének köszönhető.
Egy ennél szélesebb körű tanulmány, mely David Owen nevéhez kapcsolható, már szélesebb körben vizsgálta a vezető pozícióban lévő embereket, közöttük politikusokat, és arra jutott, hogy az, aki hosszabb ideig lehet vezető szerepben, bizonyos személyiségváltozásokon megy keresztül. Ezek közé tartozik a tévedhetetlenség érzése, túlzott önbizalom, kritikák elutasítása és saját küldetéstudat megfogalmazása.
Ennél sokkal ismertebbek a Milgram-kísérlet és a stanfordi tragikus fordulatot vett börtönkísérletek, melyek ugyanarra kérdésre kívántak választ találni: Milyen hatással van a hatalom az ember viselkedésére?
Nem kívánok darázsfészekbe nyúlni. Nincs értelme ítélni sem pro, sem kontra. Az én olvasatomban egyazon gálya evezőit húzza itt a Földön mindenki, csak egyesek a jobb, mások a bal oldalon helyezkednek el. Ugyanezt gondolom az egyházról is, mint nagy intézményről. A hamarosan közelgő egyházi választások néhányakat gyorsabb tempóra kapcsolnak, míg mások befékeznek. Ez így teljesen természetes.
A fenti kísérletek még azt is bizonyítják, hogy az ember hatalomtól való torzulása is természetes, de ami miatt ezeket mind felsoroltam és ide hoztam, az a szentírási szakasz, mely szerint nem kell ennek így lennie. József hirtelen nagy magasságokba került. A fáraó Egyiptom második emberévé tette. Olyan hatalmat kapott, mely könnyen megrészegíthette volna. Előnyökhöz és nem várt hódolathoz segítette hozzá. De a történet szerint a ráruházott hatalmával jól élt, miszerint még annak az országnak is segített átvészelni a nehéz időszakot, mely bebörtönözte és ellehetetlenítette őt.
Itt érthetjük meg igazán, mi a különbség a birtokolt és a ránk bízott hatalom között. Az előbbi könnyen önmaga körül kezd forogni. Biztonságot, kiváltságot és elismerést keres. Az utóbbi viszont tudja, hogy egyszer számot kell adnia arról, hogyan élt vele. József azért maradt ember a hatalom csúcsán, mert soha nem felejtette el, hogy a pecsétgyűrű ugyan a fáraó kezéből került az ujjára, de a megbízatását végső soron Istentől kapta. Aki a legnagyobb hatalom, Isten előtt nap mint nap meghajtja a fejét, annak nincs szüksége arra, hogy másokat maga előtt hajtson térdre.
József ezért nem állt bosszút, de kenyeret osztott. A sérelem őrzése helyett az életet szolgálta.
Jelen társadalmunk számára lényeges üzenet van ebben a bibliai történetben. Ott, ahol a hatalom szolgálattá válik, kiviláglik az Isten nagysága. Mi, akik azt érezzük, szinte semmi beleszólásunk nincs a nagy események alakulásába, mit kezdünk a ránk bízott hatalommal? A szavakkal, melyek elhagyják szánkat. A mozdulatokkal, melyek kifejezik az indulatainkat. A kommentekkel, melyek megbűvölik a billentyűztet. Ezekkel jól élni egyéni felelősségünk és napi kérdésünk.
