Ikarosz gyermekként apjával, Daidalosszal érkezett Kréta szigetére. Ők építették a labirintust a Minótaurosznak. Amikor elvégezték a munkát Minósz király fogságba vetette őket, és nem engedte, hogy elhagyják a szigetet, nehogy elárulják bárkinek is a labirintus titkát. Végül el akartak szökni és ezért maguknak viasszal összeragasztott tollakból szárnyakat készítettek. Daidalosz figyelmeztette a fiát, hogy ha felszállnak ne repüljön túl alacsonyan, mert elragadják a hullámok, és ne repüljön túl magasan sem, mert a nap megolvasztja a viaszt. Elindultak, azonban Ikaroszt szédítette, kísértette a magasság és feljebb szállt, ahol valóban megolvadt a viasz és a tengerbe hullt, és meghalt. Apja meggyászolta és megátkozta a találmányát.
A fejlődés, növekedés bűvkörében vagyunk mi emberek. Hogyne esne jól, ha a veszélyes, monoton és fizikailag kimerítő munkáinkban lenne segítségünk. Az autógyárakban a robotok az azonos mozdulatokat sokkal pontosabban és megbízhatóbban teljesítik. A vaskohók forróságában az automatizált rendszerek emberi veszélyeztetettség nélkül öntik az olvadt fémet, majd hengerelik. Már a vízimalmok, szélmalmok is könnyedebben őröltek nagyobb mennyiséget. A fűrésztelepek gépei sokkal gyorsabban gatterolták a deszkákat, mint amit az emberek kézi erővel meg tudtak volna oldani. A szövőgépek ontották az árukat, míg a kézi szövés nehézkesen készült. Az elektromos és belsőégésű motorok, az azokkal hajtott gépek rendkívül sok terhet levesznek az emberről, és az állatokról a szállításban, a nehéz munkákban, az utazásban.
Az ember a találmányaival óriási lehetőségeket kapott a könnyebb életre. Azonban ez mindig egy adott pillanatra és adott rendszerben igaz. Mert amikor kifejleszti például a fafeldolgozás, fűrészelés könnyedebb módját, akkor hozzá kell alakítani a nyersanyag beszerzést is, hogy ne legyen üresjárata a gépeknek. Több fát kell kivágni, mert most többet tud feldolgozni. Azokra is kifejlesztenek favágó gépeket és már ipari méretekben tudják írtani az erdőt és gatterolni a rönköket, előállítani a deszkákat. Azok az emberek, kik eddig fűrészletek, és vágták a fát, felszabadulnak újabb munkákra. A technikai fejlődés nem csupán egy adott munkavégzést könnyít meg, hanem már tovább is szervezi, és generálja az újabb munkákat. Több nyersanyagot igényel. Minél inkább fejlesztik, annál többet. Több a haszon is. Ez egy darabig működik is, de egy idő múlva kiderül, hogy elfogy a nyersanyag. Ez mindennel így van. Van ahol ki lehet dolgozni, hogy újra létrehozzák a nyersanyagot. Erdőket lehet ültetni, de új olajmezőket nem lehet létrehozni. Ha az atomenergiára gondolunk, ott meg a szennyezett anyagokat, fűtőelemeket kell elhelyezni, és a későbbi korok gyermekeinek a terhére tárolni.
Ezek még a belátható nehézségek, bár már nem tervezhető megoldásokkal. De az automatizálás egyre több embert tesz feleslegessé. A mesterséges intelligencia is képes átvenni sok feladatot. Üdvözöljük, és örülünk, és megmenekültünk a kemény melótól. Igaz sok energiát és vizet emészt fel.
A „fejlődés”, „haladás” hihetetlen mértékű természeti erőforrást emészt fel. Mi azt gondoljuk, hogy az emberi fejlődés gyorsul. De az ember hova is kellene, hogy fejlődjön. Az elmúlt napok víz és energiaválsága megmutatta, hogy az emberi találmányok csak bizonyos feltételek mellett működnek, és nem jól, hanem egyáltalán.
Daidalosz méltán átkozta meg találmányát, amikor a fia elveszett miatta. Ma a találmányink, fejlődésünk, haladásunk emberi veszteséghez vezetnek. „A technikai fejlődés felemésztett készleteihez az ember is hozzátartozik” – Friedrich Georg Jünger
Azt kell látnunk, hogy maga az ember is erőforrás. Azáltal, hogy az embertől a gépek, automatizmusok, mesterséges intelligencia átveszi a feladatokat, a munkát, az alkotást, megszűnik embernek lenni. Keresi, ha keresi ugyan az emberi létezésének az értelmét az evésen és dopamin hatásán túl.
A háború is tökéletesen mutatja, hogy micsoda gyors reagálással képesek technikailag a gyilkolást, a megsemmisítést fejleszteni. Micsoda logisztikával képesek a nyersanyagforrásokat, azok előállításának útját megakasztani. Az emberi erőforrásokat semmivé tenni. Az ember is fogyóeszköz a technika oltárán. A technika az emberi élet megkönnyítésére jött létre elviekben, és az ember megsemmisülésének is eszközévé lett. Az ember a fejlődésnek nevezett nagy pukkanásban maga is erőforrás és készlet lett, amely fogyóeszköz. Azzal a tévképzettel él a legtöbb ember, hogy irányíthat, de a valóság csúnyább. Kevés embernek adatik meg az irányítás, és ott is azoknak, akik leginkább alávetik magukat a világ fejedelmének és kiszolgálják gonosz kielégíthetetlen kívánságait. A többieknek a látszat ellenére a nyersanyag szerep marad, amely ugyanúgy elfogy, mint a víz, a kőolaj, az energia.
Nem erre teremtett minket az Isten. Szükséges nekünk visszatérni Istenhez, ha valami jót akarunk megélni a földi életünkben.
Az ateista irodalom professzor C. S. Lewis így írja le a megtérését: „Elképzelhetnek a szobámban a Magdalen College-ban: éjszakáról éjszakára, valahányszor egy pillanatra is abbahagytam a munkát, mindig ezt a kitartó, kérlelhetetlen közeledését éreztem Annak, akivel annyira komolyan kerültem a találkozást. Amitől a legjobban féltem, végül is bekövetkezett. 1929 tavaszán megadtam magam, és elismertem, hogy Isten: Isten; és letérdeltem és imádkoztam. Azon az éjszakán talán én voltam a leginkább levert és a legvonakodóbb megtérő bűnös egész Angliában. Akkor még nem láttam, ami most annyira egyértelmű és nyilvánvaló: az isteni alázatot, amely még ilyen feltételek mellett is befogadja a megtérőt. A tékozló fiú legalább a saját lábán ment haza. De ki imádhatja méltóképpen azt a szeretetet, amelyik kitárja a kapuját még annak a tékozlónak is, akit úgy cipelnek be, miközben rúgkapál, durcásan ellenkezik, és minden irányban a menekülés lehetőségét keresi? A ‘compelle intrare’ kifejezéssel (‘kényszeríts bejönni mindenkit’) gonosz emberek annyira visszaéltek, hogy elriadunk tőle; de ha helyesen értjük, akkor az isteni kegyelem mélységeit tárja fel. Isten keménysége kedvesebb, mint az emberek lágysága, az Ő kényszerítése a mi szabadulásunk.”
A Mátrix című filmben is megjelenik az a dilemma, hogy az ember energiaforrás a gépek számára, vagy valóságos és önálló entitás, mint Isten teremtménye. Szerintem Isten gyermekei vagyunk.
