Margó

A világvége és egy üstökös – Gondolatok a „Ne nézz fel!” című film kapcsán (Spoilermentes)

Az elmúlt hónapban vált elérhetővé a Netflix saját gyártású, méregdrága filmje, a „Ne nézz fel!”. Ha annyit írok, hogy világsztár színészek néznek szembe egy föld felé tartó, mindent elpusztító üstökössel, könnyen legyinthetünk: „Láttuk már ezerszer, kit érdekel még egy Armageddon!” Várjunk az előítéletekkel, ez a film nem akciófilm, nem klasszikus katasztrófaküzdelem, hanem igazi szatíra, az, amelyik csak a felszínen vicces, valójában fájdalmas látlelet – rólunk. A jó színészek sem csak azért kellenek, hogy eladják a semmit, hanem hogy pontosabb legyen a tükör. Ami sajnos egyáltalán nem görbe.

A történetet már hallottuk. Tudósok felfedeznek egy föld felé tartó, nagy, „bolygógyilkos” üstököst és kiszámolják a tényt, hogy elkerülhetetlen a találkozás, ami minden élet végét jelenti. Innentől viszont minden más, mint a megszokott katasztrófafilmekben. A főszereplők a tudósok, kezükben az adatok, fejükben a tudás és mennek… Mennek tovább, az amerikai elnökhöz, a sajtóhoz, de… De sajnos nem az történik, amit logikus lenne, ami a mi fejünkben is megfogalmazódik. Az történik, amit a mindennapjainkban látunk, hogy még egy katasztrófa sem mozdít ki bennünket abból, amibe magunkat kormányoztuk. Ahogy telnek a percek, kiderül, hogy a katasztrófa nem eljön (pontosan előre kiszámolható időpontban), hanem itt van, a katasztrófát nem az üstökös jelenti, hanem mi emberek vagyunk, a magunk hatalomvágyával, érdekeivel, rövidlátásával, megosztottságával, sekélyességével. Nem tudunk túllépni a korlátainkon még a biztos pusztulás árnyékában sem. (Igen, direkt fogalmazok így, hogy mi, többes szám egyes személy, mert tényleg úgy gondolom, hogy rólunk szól, politikustól a tudósig, celebtől az átlagemberig, váleményvezértől a trollig – ilyenek vagyunk, a maguk helyén, sajnos.)

Nem az üstökös jelenti a világ végét – nekem ezt üzeni a film. Az ütközés ellen lehetne tenni valamit, ami akár még sikerülne is, de ez nem biztos, hogy megtörténik.

Nem az üstökös jelenti a világvégét, hanem rövidlátó, szavazatmaximáló politika, az üres politikai szlogenek mögötti még üresebb érdekérvényesítés, a könnyen skandálható jelszavakká korcsosult értékek.

Nem az üstökös jelenti a világvégét, hanem kapzsiság, amelyik még a halál árnyékának a völgyében is csak a mielőbbi és minél több gyapjút akarja megkapni a bárányból.

Nem az üstökös jelenti a világvégét, hanem a csupán élvezeti cikké változott sajtó, amelyik csak szórakoztat, a pillanatnyi nézettség és a kattintásszám több, mint a következő évszázadok.

Nem az üstökös jelenti a világvégét, hanem a „hashtag-háború” és a kommentbarikádok, az online megélt és offline is megvalósult permanens polgárháború, ahol mindenki megszólalhat, csak a tudósok szava nem jelent semmit.

Nem az üstökös jelenti a világvégét, hanem az emberi butaság és gonoszság.

Szatíra a „Ne nézz fel!” és az mutatja, mennyire erős lett, hogy egyre kényelmetlenebbül érzi magát az ember, miközben nézi. Hogy van-e remény, a végén felülkerekedik az emberiség saját magán? Nem mondom el, érdemes végignézni.

Még talán annyit teszek hozzá, hogy a vallással és a keresztény hittel meglepően szépen bánik a film, jól és jókor kerül elő. Nem vártam, nem reméltem. Ahogy azt sem, hogy amit könnyű vígjátéknak gondoltam egy karácsony utáni pihenős estén, az a film ad egy pofont. Nem baj, sokkal jobb ez így. Hátha.

Ne nézz fel! (Don’t Look Up!)