Újra adventbe lépünk. Az év körforgása újra ideért. Elővesszük és leporoljuk az ilyenkor megszokottat: a gömböket a fára meg a girlandra, a mézeskalács receptet, az énekeket. Újra és újra minden évben. Belelépünk a szertartásosság idejébe, amikor minden fény, illat és hang ismerős és semmilyen más időszakára az évnek nem jellemző. Éppenséggel senki nem tiltja, hogy augusztusban legyen ánizs illatú a konyhánk, vagy hogy egy hűvös május estén forralt borozzunk, mégis valahogyan ez ide tartozik, ahogy a gömböket sem tesszük ki a sövényre év közben, pedig szép a sövény is meg a gömb is.
Akármennyire el tudjuk rontani bolti tülekedéssel, meg kézműves-túlteljesítéssel, ez az időszak valamit sejtet a szentből még a legszekulárisabb emberrel is. Rendje van.
Nem érdemes előre ellőni, mint egy előrehozott szülinapot, vagy elővételezett szilveszteri tűzijátékot. Ki kell várni, időzíteni, rákészülni, összeszervezni. Valahogy úgy, ahogy a világ kezdetétől fogva Isten tervezte azt az időt, amikor a Fia földi formát ölt.
Még a gyerekeken elkövetett moralizálásunk („Ha nem leszel jó, nem hoz semmit a Jézuska!”) sem tudja elrontani azt, ami ebben az időben különleges, meghitt és élet.
Évről évre minden adventben az embert kereső Istent ünnepeljük és várjuk. Ugyanazokkal az igerészekkel, énekekkel, gyertyagyújtásokkal, fenyőággal. Ami mégis mindig új, az mi magunk vagyunk. Nem az, hogy épp mi a gasztrotrend, vagy épp a szűkszárú vagy trapéz nadrág a divat. Hanem az, ahol tartunk az életünkben. Nyugvóponton ér-e az advent? Hálában? Vagy épp felfordulásban és bűntudatban? Változásokkal teli évet zársz, egy otthonosan megszokottat, vagy épp egy unásig ismételtet? Látsz-e az életeden gyümölcsöket, vagy most épp több kísértésedre és gyarlóságodra csodálkoztál rá?
Annak a tükrében, ami évről évre ugyanaz, nagyon kitűnik az, ami viszont mássá lett, ami új. Advent négy hétnyi böjtjét tedd az Isten elé, hogy a körkörösségben, az ismétlődő rítusokban felmutassa, mit tett benned és veled. Mint az aranyásó, aki a táljában körbe-körbe lögyböli a vizet, sarat, koszt, de a végén ottmarad az arany.
