Jobban tesszük, ha a szabadságot nem engedménynek tekintjük, hanem vívmánynak. Vagy méginkább: képességnek.
Ma nem képességnek tekintik a szabadságot, hanem külső adottságnak. Pedig a szabadság nem azt jelenti, hogy végtelenségig válogathatunk a különféle alternatívákból. Az talán a piac szabadsága, de nem az emberé. A szabadság nem is azt jelenti, hogy elkerülhetjük, hogy mások döntsenek a sorsunkról. Ez illuzórikus kívánalom. A szabadság továbbá nem is könnyített pályát jelent. Van, aki akkor érzi magát a szabadság elemében, ha semmilyen kényszer és ellenállás nem éri. Ez lényegében ellentétes a szabadság pozitív fogalmával. Aki a szabadságot ingyen óhajtja, az nem érdemli meg, de valójában nem is érti, hogy mi a szabadság.
Az óliberális pátoszt most tegyük félre és szabaduljunk meg attól a kortársi tévelytől is, amely szerint a szabadság a vulgaritás korlátlanságát jelenti. Mi tehát valójában a szabadság? A szabadság az a KÉPESSÉG, hogy a természetünknek megfelelően cselekedjünk, és szabadon a jót válasszuk.
Aki azt hiszi, hogy ez a pozitív szabadság (a valamire irányuló szabadság) a kényszerek és külső behatások elmúltával egyszer csak magától elő fog állni, az örökké csak elodázza a saját születését, sosem él igazán.
Aki a szabadságot ingyen óhajtja, elárulja magáról, hogy nem is érdemli meg. (Ernst Jünger)
Szemlézte: Soós Szilárd