Megértettük

Jöjjetek énhozzám, akik kimerültetek

„Kopióntesz” – ez a görög szó az eredeti szövegben nem csak úgy általában egy kis elfáradást jelent, hanem nagy munkateljesítmény következtében való kimerülést.
Az természetes, hogy az életünkben vannak feladatok, elvárások, de sokszor már mást sem látunk, mint ezeket. Erőlködünk, igyekszünk, hajtunk, mert egyszerűen muszáj, meg kell élni, megállni sem merünk, nem tudjuk ebből felemelni a fejünket.
Egy közismert kis példatörténetben a fiatal favágó munkát keresett, és a válogatáson olyan gyorsan és ügyesen vágta ki a fát, hogy mindjárt felvették. Hétfőn kezdett, végigdolgozta a keddet, szerdát, de csütörtökön már azzal fogadták, hogy vegye fel az addig járó pénzt, és menjen, mert elbocsátják.
Döbbent miértjére az volt a válasz, hogy rohamosan lecsökkent a teljesítménye a néhány nap alatt. De hát én végig keményen dolgoztam, még szünetet sem tartottam úgy, mint a többiek! – fakadt ki. Őszinteségét látva a munkavezető megkérdezte tőle: No és hányszor álltál meg, hogy megélezd a fejszédet? Ó, hát arra nekem nem volt időm – érkezett a válasz.
Lehet megszólni a „világiakat”, hogy a földi élet lélektelen taposómalmában képtelenek megállni egy kis elcsendesedésre, bezzeg a hívő, templomos ember…
Igen, nagyon jó, ha csendességgel, Igével, imával tudjuk kezdeni vagy bevégezni a napot, ha megéljük a vasárnap ajándékát, megpihenve és megszentelve istentisztelettel, ha a nagy-ünnepeinknek is megvan a lelki tartalma a lakomázások, rokonlátogatások, ajándékozások mellett.
Csak lehet, hogy keresztényként, hívő buzgóságban is akár, nekünk talán kicsit nehezebb észrevenni, felismerni magunkon, magunkban azt a pillanatot, állapotot, amikor tényleg kimerül a lélek. Amikor már egy tapodtat se, egy hangot se, nem megy… Hallgat az Ige, visszahull az ima, süket csend a csendesség.
Amikor nincs más, mint letenni a fejszét, mert már az élezés sem megy.
Akkor lehet igazán meghallani ezt a hívást. Csak odamenni, leülni a lábához, és várni. A fejszét is csak odaadni a kezébe. Hagyni-hallgatni, ahogy élezi, nem magyarázkodni, nem fogalmazgatni, nem buzgólkodni, csak engedni, hogy fütyörészve, ránk-ránk mosolyogva csiszoljon, pohár vízzel megitasson, törjön nekünk egy darab csokit, és közelről halljuk, ahogy dobog a szíve.
„Isten szívén megpihenve…”

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...