Ismerjük meg

„Annyira szerettek”

Első református hittanóra valahol egy általános iskolában Dunántúlon. Szóba kerülnek a nyári élmények. Kislányka mondja: „Voltam Balatonfenyvesen a református hittantáborban. Már most indulnék vissza. Olyan jól éreztem magam. Annyira szerettek.”

Gyorsan megkérdeztünk pár szervezőt, csoportvezetőt, lelkipásztort (Bozsoki-Sólyom János, Gállné Medveczky Borbála, Török Béla), ők hogy látják a nyári katechetikai tábort.



– Mennyire nyaralás és mennyire hittantábor?

Bozsoki-Sólyom János : Nyaralás? Nekünk semmiképp.

Gállné Medveczky Borbála: Nyaralásnak semmiképp nem nevezném, bár a Balaton közelsége és a naponkénti fürdőzés is meghatározó lehet a gyerekek és segítők számára. Sokan mondják, hogy jó nyaralást, mikor indulunk, de nekünk nem nyaralás. A gyerekeknek csináljuk. Nagyon nagy felelősség rájuk vigyázni. Örömmel teszem. A Balatonban sem tudsz ott úszkálni, mert ott vannak a gyerekek és figyelni kell, hogy ne kerüljenek víz alá.

Török Béla: Egy nyári hittantábor a résztvevő GYEREKEKNEK – értelemszerűen – nyaralás is, a helyszín, a helyszín adta lehetőségek (pl. strand), a „társaság”/barátok miatt is, ugyanakkor – mint bármely más tematikus táborban az adott terület – a hittanos meghatározottság dominál, a napi programok felépülésétől kezdve az egymással és mindenkivel szemben elvárt magatartásformákig, megszólalásokig. Szóval számukra ez nyaralás, de/és nagyon hamar és természetes módon „leveszik a lényeget”, amely lényegnek része az is, hogy ez számukra nyaralás is (legyen). Jó ez a tábor, na. 🙂

– Volt komoly tervetek, hogy valahonnan valahová el akartok jutni?

BSJ: Igen, mindig tematikusak a hittantáborok és az ifitáborok. 

GMB: Előre megkapjuk a tervezetet, megvan a téma, készülünk rá. Minden évben van egy címadó téma – idén ez a „Jelképek a Bibliában” volt –, ami köré szerveződnek a reggeli és esti áhítatok, programok és a délelőtti kézműves foglalkozások, beszélgetések is ezt dolgozzák fel. Célunk, hogy a gyermekek ismereteket szerezzenek, bővüljön tudásuk a megadott témában, és ezt el is lehet érni a hat nap folyamán.

TB: A tábor tematikájának mindig van egy íve, minden napra és az egész hétre nézve is. Nagyon komoly tervezés előzi meg, persze – és mégis döbbenetes és belső mosolyt fakasztó, és lélegzetelállító látni, ahogyan az Úristen még erre is „rátesz egy lapáttal”. Ez most olyan fényezésnek tűnik, de nem az: valódi Isten-tapasztalat mindenkinek, gyerekeknek is, nekünk is. Több év tapasztalata az, hogy a gyermekek ezt érzik, természetesnek tartják, és nem csupán elfogadják, nem csak idomulnak egy tábori rendhez, de azonosulnak is vele.

– Milyen elképzelésekkel érkeznek a gyerekek?

BSJ: Szerintem a kicsiknél a szülők gondolják: „nem tanul ott rosszat”. A nagyobb gyerekek, fiatalok meg már visszatérők és tudják, mire számíthatnak. 

TB: Tudják, vagy legkésőbb a megérkezés napján, az első esti áhítaton megtudja a „társaság”, hogy hová jöttek – és nagyon jól érzik magukat. A „társaságot” azért teszem idézőjelbe, mert kezdettől és pillanatok alatt több lesz nekik is: közösségben vannak, tényleg. Ez a Szentháromság Úristen csodája. Nem alibizek, hidd el.

– A gyerekek visszatérők?

BSJ: Is-is. A 18 pluszos korosztálynak is indokolt lenne egy hét, csak ők talán nem lennének 50 főnél többen. 

GMB: Átlagosan 200 fővel + segítők tartjuk meg a táborokat. Örömmel látom, hogy szép számmal vannak visszatérő gyerekek, akik évről évre alig várják a fenyvesi tábort. Gyülekezeteimből – Iszkaszentgyörgy, Isztimér, Kincsesbánya – az idei katechetikai táborba 30 hittanos gyerek ment el, az ifjúsági táborba 19 fiatal jelentkezett (ebben a saját gyermekeim is benne vannak). Mindannyian élvezték, lelkes beszámolókat hallhattunk tőlük. Ki nem hagynák a következőt! A továbbiakban is szeretettel ajánlom a tábort minden hittanosnak!

– Van visszajelzés arról, hogy milyen élményekkel érkeztek haza?

BSJ: Igen, minden esetben. Nagy élmény a gyerekeknek/ifjaknak. 

TB: Tábor közben is folyamatos a visszajelzés, hogy „nagyon jó, nagyon király ez a hittantábor stb.”, és nemcsak mondják, hanem látni rajtuk, hogy tényleg az. Ezt mondják telefonon a szülőknek, és ezt mesélik otthon, ezt mondják nekem is nagy lelkesen a szülők a tábor után.

– Mi a szolgálatod, feladatod?

BSJ: Általában (mindig) csoportvezető vagyok – amint a többi kolléga és segítő is. Érzésem szerint több felnőtt segítőt is el tudna bírni a magas gyereklétszám. 

GMB: Jómagam a katechetikai – általános iskolás korosztály – táborban veszek részt kezdetektől fogva. Sok éven keresztül csoportvezetőként és fotósként, az utóbbi két táborban már csak a fényképezést vállaltam, de tartok még áhítatokat is.

TB: Csoportvezető vagyok.

– Van örömöd benne?

BSJ: Természetesen, különben nem mennék már a sokadik éve. Nagyon kimerít, de az élmények feledhetetlenek. 

GMB: Látni, hogy felfedezik a közösséget. Sok hittanost viszek, és mindig mondom nekik, nem baj, ha nem tesznek titeket egy csoportba. Megismertek más református gyerekeket is Kaposvárról, Pápáról, más dunántúli gyülekezetekből. Jó látni, hogy vágyódnak arra, hogy bár az iskolában kevesebben vannak, mert többen vannak az erkölcstanosok, vagy római katolikusok, de itt a reformátusságuk összekapcsolja őket és megtalálják a közös hangot. Örülnek. Visszajárók vannak. Jövőre is akarnak jönni. Sokan várják ezt. Hirdetem áprilistól. Minél többen jöjjenek. Örömöm, hogy a gyerekekkel tudok foglalkozni.

TB: Az Úristen csodája, ahogy közösséggé tesz minket.

– Most, hogy visszanézhetsz a hétre, változtatnál valamin?

BSJ: Még több segítőt lenne jó toborozni. Én például 6-8 éves kisfiúk csoportvezetője voltam; nagyon kimerítő őket felügyelni, olykor fegyelmezni. A kolleginák igyekeztek besegíteni (folyamatos anyahiány – nemcsak az első táborozóknál…)

GMB: Tartjuk magunkat egy programhoz. A szervező mindig meghív valakit. Sok sportolási lehetőség is van a táborban: foci, csocsó, ping-pong, strandröplabda, ezekből bajnokságokat is szoktunk szervezni. Idén a Magyar Református Szeretetszolgálat mutatkozott be: egy 7 állomásos vetélkedőn keresztül ismerkedhettek meg a gyerekek a MRSZ különböző szolgálataival. Megtapasztalhatták, milyen fogyatékkal élőként (pl.: vak emberként) boldogulni az életben, empátiát és csapatmunkát fejlesztő játékokban vettek részt és az adománygyűjtés szervezéséről és lebonyolításáról is hallhattak beszámolót. Pintér Béla koncert is volt. Néptáncos együttes, az nagyon jó volt. Egész este táncoltak a gyerekek. Nincs hiányérzetem egy tábor után sem.

– Miért csinálod?

BSJ: Testvéri, baráti találkozások miatt. Felemelő látni a sok boldog gyerekarcot. És persze hiányoznak a kollégák… 

GMB: A Dunántúli Református Egyházkerület táborai – mind a katechetikai, mind az ifjúsági – remek alkalmak arra, hogy református gyerekek különböző gyülekezetekből megismerjék egymást, barátságokat kössenek és nem utolsó sorban gazdagodjanak lelkiekben, hitükben erősödjenek.

TB: NEKÜNK, csoportvezetőknek, persze, nagyon melós, és nem kevés stressz a hatalmas felelősség miatt, gondolhatod: vízparti tábor, eleve. De mégis jó nekünk is, mert közösségben vagyunk egymással. Baráti közösségben és lelki közösségben is, amire egyébként nem sok lehetőségünk van lelkészként lelkészekkel. Kevés alkalmak egyike, többeknek évi egyetlen alkalom, amikor ráérősen tudunk együtt lenni, és beszélgetni sok mindenről. Minket is tölt ez a tábor, ezért is vállaljuk sokan úgy, hogy közben otthon van a családunk, s vagyunk sokszor a saját gyerekeink helyett úm. „mások gyerekeivel”. 

– Jövőre, ha lesz tábor?

BSJ: Igen, nem kérdés. 

GMB: Nem hagynám ki.

TB: Igen.

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12