A világ egy nagyon kis szeletét ismerjük. Egy életen át tartó tanulási, megismerési folyamat végén is nagyon kis részét ismerjük a világunknak. Valójában mennyit kell belőle megismernünk, hogy boldogan élhessünk?
„Szőkenős” vicc. De tőlem lehet balfácános, papucsférj vicc is.
A szőke nő bemegy a fodrászhoz. Fején fülhallgató. A fodrász beülteti a székbe és kérdezi, hogy mit szeretne. A szőke azt kéri, hogy elöl a frufrut vágja meg, hátul egy kicsit jobban nyírja fel, és oldalt a törött hajvégeket vágja meg, de csak pont annyira, amennyire a fülhallgatóktól tudja. Semmiképpen nem veheti le a füléről, mert ha elveszi, akkor meg fog halni. A fodrász elvégzi a feladatát, de csak furdalja kíváncsiság, hogy miért ne vehetné le a fülhallgatót, és miért is halna meg az ügyfél. Amikor már mindennel végzett csak leveszi a fülhallgatót. Valóban nem telik el egy perc, és ájultan fordul le a székről a szőke. Nem érti, de a fülhallgatóból egy állandó mormolás üti meg a fülét. Belégzés … egy … kettő … három … négy, Kilégzés … egy … kettő … három … négy, Belégzés … egy … kettő … három … négy, Kilégzés … egy … kettő … három … négy …
Annyit kell ismerni a világból, amennyi ránk tartozik, amennyi az életben maradásunkat, az életünk lehető legjobb folyását segíti.
Az ember, ha nem is ismeri a teljes világot, és talán nincs is szüksége rá, azért mégsem érzi túl jól magát emiatt. Az ismeretlentől bizonytalan lesz, esetleg félni fog. Az ismeretlent benépesíti a maga magyarázatával. Kinek milyen a fantáziája és a kreativitása.
Ezt már a gyerekkorban elkezdi. Van a „szopirongyi”, kismackó és a többi kellék, amely segít a „félelmetes” pillanatokat túlélni. A gyermeki fantázia egészen odáig is elmegy, hogy még barátai is lesznek egy üres szobában. Ezek a képzeletbeli barátok. Ez nem csak fantázia, ez olyan mágikus világ. Ebbe a világba belefér majd a Mikulás, angyalok, manók, koboldok, jó és gonosz lények. Azután már lesz a jelenvalóhoz való jobb hozzáférése az ismeretei bővülésével, bizonytalanságának, félelmének csökkenésével. Egyre többször tudja elválasztani az általa létrehozott világot a valóságtól. Persze néha megsiratjuk azt a világot.
Azt látjuk, hogy bár a gyermek felnő és ismeretei bővülnek, azért jönnek mindig újabb és újabb félelmek, bizonytalanságok. De már más eszközökre lesz szüksége, hogy azokat legyőzze vagy átalakítsa. A felnőttek egy része erős segítséget kapott a virtuális valósággal. Nem véletlen, hogy annyira sikeres az internet, a közösségi háló, játékok és a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségek. Kialakul egy internetes személyiség a valós életben létező személyiség mellett. Ahogy a gyerekkorban a gyermeknek meg kellett tanulnia a mágikus világát a és a valóságot lassan elválasztani, ugyanez a sors jut a felnőtteknek is a felnőttkorban.
Az agyunk is érdekesen működik. Hihetetlen mennyiségű információ jut be a központba a különböző észlelések által. Ezeket az információkat részben tudja előhívni. Előnyben vannak azok, amelyekhez erős érzelmi intenzitás társul. És előfordul, hogy az agy bizonyos dolgokat fel tud idézni, de sok a hézag, amelyeket ki fog tölteni saját maga. Értelmezni fog, talán új tartalmat is gyárt, vagy csak a meglévőt helyezi új környezetbe. A memóriának tehát vannak saját illúziói.
Az agy nem fektet be minden információba energiát. A meglévő tapasztalatok alapján készít egy kis térképet, „tapasztalatbankot”, és ezeket is előhúzza és alkalmazza, ha szükséges. Az előítélet szó nekünk negatívan cseng, mert általában az elutasító érzést kötjük hozzá. Ugyanakkor minden embernek van előítélete. Mert így működik az agy. Egyszerűsít. Bizonyos viselkedés, beszéd, tehát nem feltétlenül rossz, azonnal előhívja a tapasztalatbankból a megismert információkat, betölti és rövid idő alatt feláll az a rendszer, ami az eddigi tapasztalatok alapján indítja a választ. Ez általánosságban lehet igaz, de az egyedi esetekben nem feltétlenül.
Mindent megismerni nem tudunk. Ha mégis lehetséges lenne, akkor a „mindent” felhasználni nem tudnánk. Azt a részét a világnak, amit nem ismerünk, vagy amit nem tudunk felidézni, azt is kitöltjük valamilyen tartalommal, magyarázattal. Ezzel minden ember így van. A különbség talán ott van, hogy milyen céllal, indulattal fogjuk „legyártani” és kitölteni az ismeretlent.
Az, amit ősbűnnek nevezünk, a „Jó és Rossz tudásának a fájáról” evett az ember. De azért, mert az ismeret ahhoz kellett volna, hogy olyan legyen, mint Isten. Közben elég lett volna elfogadni azt, amit Isten elkészített, és amire azt mondta, hogy elég neked az én kegyelmem.
