Az ember mindig a mindenséget szeretné elérni, amit talán legjobban egy fával lehetne ábrázolni. Az ágak az égboltot szeretnék megmarkolni, de a gyökerek erősen kapaszkodnak a földbe, hogy ellen tudjanak állni a szelek kihívásának. Ez a kettősség észrevehető minden emberi mozdulatban, hiszen így vagyunk teremtve: egy halhatatlan lélek lett bezárva egy halandó testbe.
Szívünk minden egyes dobbanása úgy születik meg, hogy a szív jobb pitvarának falában lévő, a szívizomzat összehúzódásait szabályozó szinuszcsomó, mint ingerületkeltő központ, jelet indukál. Ez a szinusz hullám áthatja az egész életünket, mert ugyanannyira tér ki lefelé, a negatív oldal felé, mint amennyit emelkedik a pozitív tartományba az EKG szalagon. Az élet már csak ilyen, amennyit megy felfelé, annyit bizony lefelé is halad. Még akkor is, hogy ha a fentlévők ezt nem is igazán akarják elhinni.
Nagyhéten elgondolkoztam azon, hogy mennyi, de mennyi kettősség van a Jézussal és a körülötte történt eseményekben, és milyen pontosan tükrözi mindez az emberi valóságot. Sekélyes gondolkodásunkat, azt, hogy mindent feketében vagy fehérben látunk. Az igen és a nem, avagy végletekben való gondolkodás köti le és határozza meg képzelőerőnket. Ráadásul azt lehet mondani, hogy az már a haladó szekcióba tartozik, aki a két végpontot felismeri.
Nagyhét kezdete, a virágvasárnapi bevonulás is tele van kettősséggel, noha ez a nagy átlagnak nem tűnik fel, mert először mindent eltakar az a kitörő öröm és lelkesedés, csodavárás, amellyel Jézust fogadják Jeruzsálemben. A boldogság és a remény a csúcsára hágott, hiszen elérkezett a régóta várt Messiás, személyesen lehetett találkozni vele. Itt van, aki valóra váltja az álmokat, aki átveszi az uralmat a római elnyomóktól. Aki megoldja a kenyér kérdést (például az 5000 ember megvendégelése), az egészségügyet (például a sánta , a béna, a vak meggyógyítása), de még a halál kérdésében is tud engedményeket kicsikarni (például Lázár feltámasztása). Látszólag nincs itt semmiféle kettősség. Vagy mégis? A kettősség ott van, ahol nem is gondolunk rá, nem feltűnő, ezért nem is akarunk tudomást venni róla. A színfalak mögött ugyanis már javában készülődnek a hatalmukat féltők, akik már régóta szervezkednek, hiszen Jézus puszta jelenléte az ő beágyazott státuszukat fenyegeti.
Ott a kettősség az utolsó vacsora kezdetén, amikor Jézus megmossa a tanítványok lábát. Hiszen a mester végzi el azt az alantas munkát, amit a szolgák szoktak megtenni uraiknak. Mintha megfordulna az alá és fölérendeltség a tanítványok számára. Mert egy szolga szolgál, az úr pedig hatalmaskodik, a kettő nem keveredhet. És azt látjuk, hogy Jézus tettével megkérdőjelezi ezt a végletekig polarizált gondolkodást.
Ebből a szempontból érdekes az az epizód is, ahogy Jézust elítélik. Érdemes kicsit végig gondolni, hogy milyen érdekek is húzódnak meg a háttérben. Kajafás, a főpap már lépéseket tett, hogy a sokaság is tudja, mi az ő igazi érdeke. Pedig itt nem a nép érdeke, hanem Kajafás érdeke érvényesül. Azért tesz meg mindent Jézus ellen, hogy a hatalmát megőrizhesse. Poncius Pilátus nem akar ítélkezni, kíváncsi lenne Jézus védekezésére. De miért kellene az igaznak önmagát védeni, hiszen őt a törvénynek kellene megvédeni!? Pilátus a felhergelt népre bízza a döntést, hogy csillapítsa a kedélyeket és fenntartsa a rendet. Érdeke egybeesik Kajafáséval, így jön létre egy ki nem mondott szövetség. És mi van a néppel, amelyik Jézus vesztét akarja? Már akkor is voltak véleményvezérek, akik pénzért bárkit és bármit bemocskoltak, lázítottak és mesterien tudták kiforgatni az igazságot. Kihasználták, hogy a tömeg igazából soha semmi újat nem akar, csak a szokásost: cirkuszt és vérszomját kielégíteni.
A mindenki által ismert történet szörnyű kínhalálba torkollott a Golgotán, ahol Jézust megfeszítették. Itt is felfedezhető a kettősség. Ha a Jézussal megfeszített két gonosztevőre nézünk, máris azt mondjuk: igaz bár, hogy mindkettő bűnös, de az egyik meg is marad bűnében, tehát rossz, míg a másik megbánja bűneit, feloldozást kap Jézustól, tehát jó. Pedig nekünk a két végpólus helyett a középső kereszt mutatja a helyes irányt. Jézus áldozata ad értelmet mindennek. Beborult az ég, de mégis kinyílt a menny kapuja, hiszen beteljesedett a megváltás. Aki értünk testet öltött, meghalt. Ez a két végpont. De Jézus feltámadásával felülemelkedik az emberi dimenzión. Mi emberek csak kétpólusúnak gondoljuk a világot, van negatív és pozitív. Jézus megmutatja nekünk, hogy nem így van, hiszen az Ő útja a mi földhözragadt gondolkodásunk felett vezet. Hiszen Ő előre látta az eseményeket. Mindezek ellenére is vállalta és elszenvedte a megaláztatást és a kínhalált. A Golgotán lévő három kereszt három utat jelöl meg számunkra. Jézus keresztjétől balra a bűn útja van, jobbra pedig a megtérésé. Középen pedig az Isten egyenes útja, melybe csak Jézus kegyelmével csatlakozhatunk be.
Ma is sokan szeretnék elfeledtetni vagy mesévé amortizálni a megváltás csodáját, mert mára az emberi ego kiteljesítése a hőn áhított cél. Nem az Isten az első, hanem az ember, aki saját kezébe veszi a dolgok menetét és identitást vált kedvére. Saját kis tudományát használja fegyverül a hit ellen, pedig a végtelent fel sem tudja fogni. Mivel hogy értelmezni sem tudja Isten végtelenségét, öntudatosan kimondja rá, hogy nem is létezik. Pedig lépten nyomon szembesül a végtelennel a tudomány világában is.
A matematikában amikor egy adathalmazt folyamatában tisztítunk meg a kilengésektől, eljutunk a mediánig (középértékig), amit egy egyenes vonallá egyszerűsíthetünk. Érvényes ez a korábban említett, szívműködésünket ábrázoló EKG grafikonra is (szinusz hullám), mely mínusz és pozitív irányban is kitér. Ha ezen a grafikonon értelmezzük a mediánt, az eredmény maga a halál. Amikor nem ver a szív, nem működik semmi, és az oszcilloszkóp kijelzőjén egyenes vonal látható.
Micsoda csoda, hogy amikor az Isten megtisztította a világot a bűn miatti kilengésektől, azaz megváltotta, ezt Jézus halálával érte el. Feltámadásával pedig megmutatta, hogy az emberi végletek fölött, a halálon túl létezik egy harmadik, egyenes, isteni út.
