Megéled

Életképtelenségre nevelés

Kinyitottam az új autó csomagtartóját, és láss csodát, a takaró kárpit alatt a pótkeréknek csak hűlt helyét találtam. A jelenkor ugyanis a defektet egy sprayvel szándékozik orvosolni. Amennyiben a probléma nagyobb és a lyukat a tubusba zárt szellem netán nem tudná befoltozni, akkor ott van „B” verziónak a mindenható assist kártya. A sofőr telefonos segítséget kérhet, aztán várhatja, hogy majd megérkezik a szakember. Belegondolt-e már abba valaki, hogy milyen „megható” és „idilli” tud lenni lerobbanva éjjel, fagyban az út szélén állni, vagy esetleg egy eldugott túraútvonal egyik pontján, biztos távolságban a főútvonaltól és a térerőtől várni a csodára. Akik régebben szerezték a jogosítványukat, jól tudják, hogy a vizsgáztatók részéről elvárás volt, hogy a jelölt ki tudja cserélni a kereket. Ebben a kérdésben nem volt pozitív diszkrimináció a hölgyek irányában sem a hatóság részéről. Ámbár a mindennapi gyakorlatban ez úgy működött, hogy egy miniszoknya felvétele jól kompenzálta a kerékkulcs használatában meglévő járatlanságot. Emlékszem, hogy a 80-as években a családi autónkban, ami egy Lada 1200-as volt, nemcsak a pótkerék, hanem a gumiszerelő vasak és pumpa is alapfelszerelés volt, hogy akár az út szélén is ki lehessen cserélni vagy meg lehessen ragasztani a kereket. Aztán telt múlt az idő, a gumiszerelő vasak kimentek a divatból, és a teljes értékű kereket is leváltotta a mankókerék. De lám, már ez is a múltat képviseli, mert beléptünk a spray és az assist kártya korszakába.

Egy hajón a kapitánynak kell felelni a hajóért valamint az utasok és a személyzet biztonságáért. Bármilyen vészhelyzet, probléma esetén neki kell azonnal dönteni, hogy mi legyen. Az autó vezetőjét is hasonló felelősség terheli a KRESZ szabályai szerint, amit neki is be kell tartania, azonban egyre inkább korlátozva vannak a lehetőségei, még egy defekt esetén is tehetetlenségre van kárhoztatva. No persze arra azért még megmaradt a szabadsága, hogy az eléggé borsos árú új autója mellé vásárolhat külön mankókereket is nem kevés, jó magyar forintért, mert ennek egyelőre még megvan a helye a kocsiban.

De minek is a pótkerék, mit is vesz meg az ember tulajdonképpen annak megvásárlásával? Nem mást, mint a tőle észrevétlenül elvett szabadságát és függetlenségét. Ez a mai gyakorlat azért is szörnyű, hiszen kevesen akarnak még pluszban költeni a nagy kiadás után, inkább bíznak a szerencséjükben, hogy nem lesz defektjük. Mindjárt kialakul egy függőségi állapot, nem is beszélve arról, hogy egy idő után az assist kártya után is fizetni kell. A probléma azonban ennél sajnos sokkal súlyosabb, hiszen nemcsak anyagilag fáj és bosszantó ez a jelenség, hogy ennyi pénzért nem lehet útra kész autót kapni. Ezt a békát az első gólya kurzus abszolválása után ugyanis simán lenyeljük. De itt igazából a szabad akarat és az a készség vagy inkább képesség kerül feláldozásra, megszüntetésre, amely az embert naggyá tette. Nem kell már gondolkodni és felmerülő problémát megoldani, helyette csak elő kell venni a telefont és hívni a segítséget. Mert a ma embere csupán erre képes, vagy legalábbis efelé tendál. Nem értem, hogy miért gondoljuk, hogy minden problémánkat másoknak kell megoldani. Ez alapján kiállítjuk magunkról a szegénységi bizonyítványt, hogy semmihez sem értünk, önmagunkban életképtelenek vagyunk. De akkor mire való a létezésünk? Mit is érünk mi valójában!?

Az autóvezetői jogosítvány szerzésekor megtanuljuk a szabályokat, amelyeket idővel szépen el is felejtünk, mert egyre inkább rutinból vezetünk. Időnként el is követünk egy-egy szabálysértést. Olykor szeretjük a szabályokat figyelmen kívül hagyni, vagy sajátosan értelmezni, hiszen úgysem látja a rend őre. A dugóban eltöltött várokozás után szeretünk átcsusszani egy nagyon érettsárga lámpán, vagy a járdán is le tudunk parkolni a gyalogosok „legnagyobb örömére”. Ha meg lebukunk, szívjuk a fogunkat, hogy ez bizony sokba került, pedig találtunk volna sokkal jobb helyet a pénzünknek, mint hogy befizessük az államkasszába büntetés gyanánt. 

Szép lassan már mindent – emberi kapcsolatainkat is – külsősök, szakemberek bevonásával szeretnénk megoldani, hiszen ők a tapasztaltak, akik ismerik a folyamatokat, mert ugye a defektek között is sok egyforma okra visszavezethető van. Pedig nagyon sokat segítene ügyünkben, ha nem hagynánk el magunkat, ha életünk szekerét nem a szegekkel teleszórt, kátyús úton húznánk. Nem lenne elhanyagolható az az apróság sem, hogy egy irányba húzzuk. És nem utolsó sorban rá kellene eszmélnünk végre arra is, hogy a Teremtő nem félkészként, nem fércmunkaként teremtett meg bennünket, hanem saját képmására, éppen ezért fel is vértezett minden olyan képességgel, ami a földi élethez szükséges. Sőt, a testi-lelki adottságokon túl megkaptuk a közlekedési szabályokat is, amik eligazítanak bennünket az életben. A Szentírás minden élethelyzetre ad megfelelő útmutatást, elénk tárja a helyes utat, de a helytelent is, ami elé viszont tiltó táblát rak. De mi rendre rutinból vezetünk, és bele se gondolunk, hogy az Úr mindent látó szemei a vétségeinket is észreveszik. Esetleg azzal biztatjuk magunkat, hogy nagyon távoli még az a bizonyos számadás ideje, csak megússzuk valahogy?! Most akkor végül is milyen számot is üssünk be a telefonunkba, hogy elérjük az assist szolgáltatást?

Nem kell semmilyen számot elmenteni, hiszen itt sokkal „fejlettebb technológiáról” van szó, hanggal, de még gondolattal is hívható, és nem mellesleg ingyenesen 0-24 órában. Csak annyit kellene tenni, hogy összerakjuk a kezünket, és szívből mondjuk el az Úrtól tanult imát:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,…..

„Ora et labora!”, azaz „Imádkozzál és dolgozzál!” – mondja a bencés jelmondat, melyre szépen rímel a debreceni református kollégium felirata. „Orando et laborando” azaz „Imádkozva és dolgozva” éljük életünket, az Istentől kérjünk útmutatást és áldást, hogy a mindennapok feladatait és kihívásait aztán önállóan és sikeresen meg tudjuk oldani.

A szerző

Írások

Mit is írjak magamról? Férj, apa, református... Ezek mind csak címkék és skatulyák. Hiszen minden ember "titok, idegenség, lidérces messze fény". Ha megtisztelsz és elolvasod az írásaimat, jobban megismersz általuk annál, mint amit most elmondhatok magamról. Előre is köszönöm a bizalmadat. Soli Deo Gloria.