A „fundamentalista” keresztényeket, vagyis azokat, akik a Biblia alapján felülírhatatlan igazságnak tartják azt, hogy Isten az embert férfivá és nővé teremtette, s ennek következtében a szexualitás kizárólagosan normatív terepe a férfi-nő viszony, gyakran éri az a vád, hogy vallási alapú korlátoltságuk és bigottságuk miatt valójában szeretetlenek, intoleránsak, gyűlölködők mindazokkal szemben, akik a hagyományos heteroszexuális normákat már nem tartják érvényesnek, s a normaképzést a szubjektum hatáskörébe utalják. A „fundamentalisták” úgymond beleragadtak saját megkövült világukba, s ez a sajnálatos körülmény óhatatlanul is gátat szab annak, hogy megértsék nem heteroszexuális embertársaik belső érzelmi világát.
A két nézőpont közötti sokszor meddőnek tűnő vita során viszont rendre elsikkad az az elvi háttér, amely az álláspontok közti szakadékot áthidalhatatlanná teszi. Míg ugyanis az LMBTQ-ideológia a szubjektumot, az egyén érzelemvilágát teszi hivatkozási ponttá, érvelésének alapjává, addig a „fundamentalista” keresztény azt állítja, hogy a szubjektum érzelemvilága nem lehet mérce, hiszen belső képlékenysége miatt éppen az a viszonyítási pont hiányzik belőle, amelynek alapján mozdíthatatlan határvonalat tudna húzni a szexuálisan jó és rossz közé.
Ha ugyanis az egyén érzelemvilága a bírája a szexuális normáknak, ha a szexuális irányultságok, nemi identitások megítélésének kétségkívül nehéz erkölcsi kihívásában az a legfőbb kérdés, hogy mit érez az egyén, s miként lehet érzelmi igényeihez átalakítani a heteroszexuális normavilágot, akkor elvileg nyitva áll az út olyan szexuális viszonyok normatívvá alakítása felé, amelyeket ma még elég nehéz elképzelni.
Mert miért ne lehetne megérteni és empátiával fogadni egy pedofil viszonyt, amelyben mindkét fél szereti a másikat? Mint tudjuk, a pedofília melletti érvelésnek már elég komoly irodalma van. És miért ne lehetne megérteni azt is, ha valaki a kutyájával szeretne kialakítani nyilvánosan elismert bensőséges viszonyt? Ma még ez groteszknek tűnik? Holnap már nem lesz az. A szeretet az szeretet, ugyebár. No és mi van a többnejűség, avagy a többférjűség esetén? Ha az egyén érzelemvilága dönt, s nincs abszolút viszonyítási pont, amely felülírja az egyén igencsak bizonytalan belső világát, akkor bármi lehet. Jöhetnek a fíliák, a nekrofíliától kezdve a gerontofíliáig, minden. És ne legyenek illúziónk: jönni is fognak
Mert egy olyan társadalomban, ahol az egyén érzelemvilága mindent felülír, s az egyetlen erkölcsi parancs az egyén belső világának legitimálása, nincs megállás.
Ez még természetesen nem teszi semmissé a sok-sok emberi drámát magukban rejtő szexuális irányultságok, nemi identitások iránti empatikus érzékenység erkölcsi parancsát. Csakhogy megértés és elfogadás nem ugyanaz.
A „fundamentalista” keresztények nem attól fundamentalisták, hogy érzéketlenek és szeretetlenek, hanem attól, hogy szerintük az emberi szexualitás ingoványos terepén nem az egyén érzelemvilága a normaképző fundamentum, hanem az Isten által teremtett objektív és felülírhatatlan valóság.
