Nem szeret egy helyben ülni. Valamit mindig csinálnia kell. Negyvenegyéves óvodapedagógiai munkájából harmincegyet vezetőként töltött, építve, gyarapítva a rábízott óvodát. De az intézmény falain kívül faluja életében is sok szerepet vállalt. Évekig írta a helyi újságot, a választási bizottság elnökhelyettese, a falu életében is aktív szereplő volt. A kikapcsolódásra sem a tétlenséget választja. A veszprémi kézilabdacsapat lelkes szurkolója, családjával, barátaikkal sokat utaznak. Gyülekezetében is szolgáló tag, második ciklusát tölti presbiterként. A munkával eltöltött évek után is rendelkezik kellő energiával, hogy az új kihívásnak, amit Isten neki szánt, megfeleljen. Rokalyné Csizmadia Margit intézményvezetővel beszélgettem az új, Balatonalmádi Nádas Református Óvodában.
Hogy van otthon a hintaszék és a kötögetés?
Az még várat magára!
Hivatalosan nyugdíjas éveit tölti, ezért kérdeztem hintaszéket.
Két évvel ezelőtt érett meg bennem a gondolat, hogy már nem szeretném tovább vezetni a litéri óvodát. Elfáradtam, nem találtam benne annyi örömöt, mint előtte. Ezért gondoltam arra, hogy nyugdíjba vonulok. Nem tudtam, hogy mit fogok ezután csinálni. Aki ismer, tudja, hogy tevékeny ember vagyok. Azt azért nem gondoltam, hogy egy ekkora hatalmas feladat vár rám…
Rátérünk majd erre a feladatra. Hány év óvodai munkáról beszélünk?
Negyvenegy évig dolgoztam óvodapedagógusként, ebből harmincegy évig vezettem a litéri óvodát.
Honnan jött az óvónői elhívás?
Egészen kicsi koromból… A barátnőm édesanyja volt az óvó nénim. A gimnázium szomszédságában volt az óvoda, szünetekben sokat átjártunk. Onnan jött ez a szikra. Az, hogy nekem a gyerekek az életem részévé kell váljanak, hogy közöttük szeretném leélni a mindennapjaimat. Így kerültem aztán a kecskeméti főiskolára, ahol maradandó élményt kaptam erről a gyönyörű hivatásról, a gyermekekkel való kapcsolatról a gyakorlatok során. Egyik kedvenc tantárgyam volt a vezetéselmélet, hiszen minden pedagógus egy kicsit vezető is, gyermekcsoportokat kell vezetniük. Szerettem a gyerekek között lenni, de valahogy mégis az az indíttatás volt bennem, hogy több szeretnék lenni csoportban dolgozó pedagógusnál – annak is nagyon sok a szépsége – de valahogy az irányítás mindig is a terveim között volt. Azt viszont nem gondoltam, hogy fiatalon, már harminc évesen vezető lehetek. Odapottyant ez a lehetőség és én éltem vele. Sok tervem, elképzelésem volt az óvodával kapcsolatban… Mire eljöttem, a háromcsoportos litéri óvodából egy ötcsoportos óvoda és kétcsoportos bölcsőde lett egy 400 főt kiszolgáló főzőkonyhával.
Nagyon szerettem ott dolgozni abban a közösségben. Nem csak az óvodáról van szó, hanem az egész falu közösségéről. Fontos volt számomra, hogy ott is aktívan részese lehettem a mindennapoknak.
A vágyott vezetés rögtön sikerélményeket adott? A litéri intézmény – amennyire rálátásom lehetett a dolgokra – nem egyik napról a másikra lett az, ami ma.
A rendszerváltással egy időben kezdtem a vezetői munkámat. Minden formálódott körülöttünk és én ebbe a változásba léptem be nagy elképzelésekkel, de vezetői tapasztalat nélkül. Az elején nem volt sok örömöm, kudarcok értek. Meg kellett tanulnom az önkormányzatiság működését, a testülettel, polgármesterrel való közös munkát. A harmadik ciklusnál adatott meg, hogy olyan polgármesterrel dolgozhattam, akivel hasonlóak voltak az elképzeléseink. Egy jó óvodát szerettünk volna, és ennek megvalósításhoz megtalálta a szükséges forrásokat is. A vezetői pályafutásom felénél juthattunk el odáig, hogy nyertes pályázatokon keresztül újulhatott meg az óvodánk, bölcsődét indítottunk, rengeteg programot valósítottunk meg gyerekeknek, szülőknek… Úgy gondolom nem adta magát könnyen a „siker”. Sok munka van mögötte. Tervezés, pályázatírás, megvalósítás. Mindezt örömmel tettem. Legfőbb célom az volt, hogy a hozzánk járó gyerekek megkaphassák mindazt, ami a számukra a legfontosabb: a biztonságot, a szeretetet és a gondoskodást – ha ezt lehet sikerélménynek nevezni. Az utolsó években a szülőkkel való kapcsolatom megváltozott. Azokkal a szülőkkel tudtam a legkönnyebben együttműködni, akik óvodásainkból szülőkké váltak és hozzánk hozták gyermekeiket. Litért, a többi Veszprémhez közeli településhez hasonlóan, az elmúlt években sok fiatal család választotta lakóhelyül. Talán ezért is éreztem azt, hogy már nem okoz annyi örömet az itt folyó munka.
Litéren nemcsak az óvoda és a település nagy közösségében vállalt aktív szerepet, hanem a helyi református gyülekezet életében is.
Katolikus neveltetésben részesültem, hozzájuk jártam. Azonban amikor Litérre kerültem, az ottani katolikus közösség nem fogott meg. Ez abban az időszakban volt, amikor már tudtam, hogy édesapám halálos beteg. Ekkor nagy szükségem volt egy lelki közösségre. Így kerültem a Litéri Református Gyülekezethez 1998-ban, ahol „otthonra leltem”. Az Alpha kurzusok segítettek hozzá, hogy aktív szolgálójává váltam a gyülekezetnek. Aztán a Cursilloknak köszönhetően már nem csak Litéren, hanem tágabb közegben is szolgálhattam.
Így jutunk el oda, hogy a Valaki nem tervezett még a kötögetéssel. Isten úgy akarta, hogy az óvodai építő énje és a lelki elhívása új szolgálatra vezesse. Konkrétan az Országos Óvodaprojekt keretében megvalósult Balatonalmádi Nádas Református Óvoda vezetésére.
Igen, tudjuk, hogy az Úr útjai kifürkészhetetlenek! Akkor jött a megkeresés a Balatonalmádi Református Gyülekezetből, amikor beadtam a felmentési kérelmemet a litéri Önkormányzathoz. Gondolkodás nélkül igent mondtam, mert úgy gondoltam, ha az Úristen engem ilyen feladattal bíz meg, akkor adni fog hozzá kellő erőt és bölcsességet is. Nagy feladatot kaptam, de nagyon hálás vagyok érte….
Ez a feladat nem egy működő intézmény átvétele volt, hanem egy új óvoda létrehozása, elindítása.
Igen, egy sokkal összetettebb feladat, amihez a több mint három évtizedes vezetői tapasztalatom se volt teljesen elég, magam is sokat tanultam. Természetesen nem egyedül kellett ezt véghez vinnem. Kaptam az Úrtól segítőket, a gyülekezet lelkipásztorán, Steinbach József püspök úron és a presbitérium kívül több keresztyén óvodapedagógust. Főként a jelenlegi helyettesem, Kádár-Paksy Ágnes volt, akivel közösen dolgoztunk azért, hogy az óvodánk ez év szeptemberében elindulhasson. Együtt készítettük el a Pedagógiai Programot, bevonva a munkába az itt dolgozó pedagógusok egy részét is. Míg az épület fizikai megvalósítása folyt, addig mi szakmailag építkeztünk. Bevallom, voltak nehéz időszakok… A határidők szűkössége miatt finoman szólva sem volt egyszerű a nyári időszak. Az indulásig be kellett szerezni az engedélyeket, és a szakhatóságokkal való kapcsolat sem volt mindig felhőtlen. Az Úristennek hála, augusztus közepére minden engedélyt megkaptunk. Természetesen az induláshoz nem csak falakra és papírokra volt szükség, az intézményt gyerekkel kellett megtölteni. Amíg nem volt működési engedélyünk, hivatalosan nem lehetett beíratni senkit. De ezt a munkát is elkezdtük már márciusban. Szándéknyilatkozatokkal kerestük meg a szülőket. Meg kellett győzni őket arról, hogy a csupasz falak mögött szeptemberben elindul egy kész, jól felszerelt óvoda. Júniusban, amikor már a bútorok is megérkeztek, szerveztünk egy találkozást a szülőkkel, akik ekkor megtekinthették az épületet. Ezt követően egy családi napot is szerveztünk, ahol bemutatkoztunk, személyes kapcsolat jöhetett létre a családokkal, megismerkedhettek a gyerekek az óvó nénikkel, dajkákkal.
Mi volt a tapasztalata a szülőkkel való találkozásnak?
Ezeken az alkalmakon elmondhattuk, hogy milyen tervekkel készülünk. Azt, hogy gyermeküknek megmutathassuk a keskeny utat és a szoros kaput, amely Jézus Krisztushoz vezeti őket.
Elmondhattuk nekik, hogy keresztyén óvodaként nálunk szigorúbb elvekkel és szabályokkal találkozhatnak. Fontos számunkra és a gyermekek számára is a reggeli pontos érkezés, az imádsággal kezdődő napok, a bibliai történetek és a keresztyénség megismertetése. A szülők számunkra is meglepő örömmel fogadták elképzeléseinket. Így, az elmúlt egy hónap tapasztalata alapján azt mondhatjuk, hogy a gyerekek is könnyen beilleszkedtek, az általunk felállított szokásokat elfogadták. Nap, mint nap halljuk a szülőktől, hogy ezeket a szokásokat haza is viszik. Az asztalnál kérik apát-anyát, hogy étkezések előtt tegyék össze a kezüket, köszönjék meg az ételt, és olvassanak a Bibliából. Ebből eredően az óvoda egy missziós lehetőség.
Közel hetven gyermekkel indult el szeptemberben az óvoda, ami komoly eredmény. Cél az, hogy templomba járó családokat neveljenek?
Szeretnénk a szülőket is bevonni, mert csak akkor lehet hatékony a munkánk, ha ők is partnerek. Vannak terveink olyan alkalmakra, amikor a szülőket is megismertetjük a gyülekezettel. A reformáció ünnepén befogadó istentisztelet alkalmával tesznek esküt az itt dolgozók. Szeretnénk, ha a gyerekek és a szülők is részt vennének ezen az ünnepélyes alkalmon. Ugyanígy az iskolába menő gyerekeket elbocsátó ünnepséget is a gyülekezettel közösen tervezzük. Tudjuk, hogy a szülők „beintegrálása” nem mehet egyik pillanatról a másikra, nem szabad türelmetlennek lennünk. Tudjuk, hogy az Úr előttünk jár, azonban valóban az a cél, hogy a fiatalokat megpróbáljuk behívni a gyülekezetek életébe.
Mitől lesz áldássá az óvoda?
Ahogy bejövünk az óvoda ajtaján, egy különleges, jó érzés fog el bennünket. A szülők is azt mondják, jó ide bejönni. Ha az Úr áldása itt van közöttünk, akkor mi azt valóban meg fogjuk érezni. Ez megfoghatatlan, nehezen elmondható, de érezhető… Ebben az óvodában jó lenni és ez a gyerekeken is látszik. Hálásak a gyerekek, a szülők és mi is, hogy ilyen jó szakmai háttérrel, jól képzett óvodapedagógusokkal tudjuk a munkánkat végezni. Isten mindent megadott, hogy áldássá legyen az itt folyó munka. Ehhez a munkához azonban nagyon fontos a folyamatos imaháttér is és ettől válik igazán áldássá egy óvoda.
A beruházás alatt kapcsolatba került az Óvodafejlesztési Projektirodával, ahol már aktív szolgálatot is végez. Így van rálátása az országos programra. Mi lehet vonzó egy református óvodában akár a nemhívő szülőknek is?
Január óta dolgozom az Országos Óvodaprojektben, 14 óvoda tartozik hozzám, amiből 12 el is indult szeptembertől.
Az elmúlt időszakban a szülőknek sokkal nagyobb elvárásai lettek az óvodákkal szemben. Ezeket az elvárásokat az önkormányzati óvodák nehezen tudják teljesíteni, hisz náluk – a kötelező ellátás miatt – sokkal tágabb a merítés. A nagyobb városokban ezért akik tehetik, valamilyen alternatív intézményt keresnek gyermekeiknek. Egy egyházi intézménynek az is az előnye, hogy választható és ingyenes. Ide csak azok jönnek, akik el tudják fogadni, magukévá tudják tenni az általunk képviselt keresztyén szemléletet. Azt tapasztalom, hogy a szülők – és nem csak hívő szülők – szeretik az egyházi óvodákat, nagyobb biztonságban érzik gyermekeiket.
Nem azzal a céllal vágott bele a református- és a katolikus egyház az óvodaprojektbe, hogy öncélúan megmutassa magát, hanem azért, hogy alternatívát adjanak a családoknak, hogy megszólítsák a fiatalokat, hogy ezekben az intézményekben a keskeny úton elvezessék őket Jézus Krisztushoz.
Gyümölcsöző lehet ez? Mint mindenütt, itt is vannak szkeptikus hangok…
Az újonnan indult óvodáknál azt gondolom, hogy ez a munka eredményes lehet. Ott vannak nehezebb helyzetben, ahol a település egyetlen óvodáját vette át az egyház, és nem biztos, hogy az ott dolgozók hívő emberek. Mi, itt az almádi óvodában áldott helyzetben vagyunk. Az itt dolgozó óvodapedagógusok hitben járó, keresztyén emberek, akik magukévá tették azt, amit mi itt meg szeretnénk valósítani. Ahol ez nem adatott meg, ott ez nehezebb. Úgy gondolom, hogy a Református Egyház az újonnan induló 66 óvodával a magvetést el tudja kezdeni a legfogékonyabb korosztályban. Lehet, hogy ez a mag évekig csak szunnyadni fog, de hiszem, hogy az Isten Szent Lelke elindítja majd bennük a növekedést!
Volt már alkalmam többször várni intézményvezető asszonyra. Elnézve önt kicsit úgy éreztem magam – bocsánat a hasonlatért – mintha egy teniszmeccsen a labdát próbáltam volna követni, egy percre sem áll meg. Hihetetlen energiával dolgozik, és tudom, hogy ez jellemző a munkán kívül is. Honnan meríti az erejét?
Ha esténként úgy is érzem, hogy elfogy, reggel mindig frissen és újult erővel kezdem a napot. (nevet). Reggel első a Biblia és az imádság. Minden reggel kérem az Úrtól a feladataimhoz az erőt. Ha ez megvan, akkor már a teendők visznek előre. Fontos számomra, hogy az adott feladatot a lehető legjobban, Istennek tetsző módon tudjam elvégezni.
Nagy kihívás volt számomra a nyári időszak. A mi óvodánk ügye mellett a Projekt Iroda révén több, most induló óvodának is segítettem úgy, hogy közben még nekem is tanulnom kellett az egyházi óvoda működését. Tanultam és ami tudást megszereztem, továbbadtam. Előadásokat tartottam, napi kapcsolatban vagyok ma is az újonnan induló református óvodák vezetőivel….
Két leánygyermek édesanyjával, sőt most már nagymamával beszélgetek, aki ahhoz, hogy jól megfeleljen az adott feladatoknak, nem feltétlenül nyolcórás munkanapokban gondolkozik. Hogy viszonyult ehhez a családja?
Olyan férjem van, aki valóban a támaszom. Külön áldás, hogy ő is megtért keresztyén. Végtelen türelmes ember, aki nagy békességgel és megértéssel támogat. Ezt a szolgálatot csak így lehet végezni. Amíg kisebbek voltak a lányok, sokszor kellett engem „helyettesíteni”, de ezt ő örömmel tette. Azért is nagyon hálás vagyok, hogy egy-egy nehéz nap után meghallgatott, tanácsot adott. Így elmondhatom, hogy ennek a munkának ő is aktív részese.
Mint sok litéri családnak, nekünk is sokat adott a Zöldág Táncegyüttes, ahol a gyermekeink sok éven keresztül táncoltak. Amikor tehettük, kísértük őket a határon túli fellépésekre is. Így juthattunk el Erdélybe, Kárpátaljára és a Felvidékre is. Itt szövődött a harmadik évtizede tartó barátságunk is néhány „táncos” gyermek szülőjével, ami a mai napig tart. Mindenért, amit kaptam és adhattam, az Úrnak adok hálát.
