Megéled

Ezek a mai fiatalok! Bezzeg a mi időnkben! 

Feleségem megszívlelte annak idején anyukája intelmeit, hogy legyen szorgalmas, tanuljon akár a hétvégeken, ünnepnapokon is, hogy majd a nagybetűs életben könnyebb hétköznapjai és szabad hétvégéi, ünnepnapjai legyenek. Szegény drágám tanult is becsületesen, 2 egyetemet is vörös diplomával abszolvált, de a hétvégék és az ünnepek azóta sem szabadok, mert szolgálattal telnek, hiszen a lelkészi hivatás már csak ilyen. Idén kihasználtuk, hogy március 15., a piros betűs ünnep nem a hétvégére esett. Így történt, hogy kétballábas családunk elindult Kehidára fürdeni. Kétballábasak csak azért vagyunk, mert nekem a bal bokámat műtötték, a feleségemnek meg a bal csípőjét. Tehát ezt a napot rehabilitáció jegyében töltöttük. A víz kellemesen meleg volt, jólestek a lazuláson túl az elvégzett lazító és erősítő gyakorlatok is.

Közben volt időm megfigyelni a fürdő közönségét, hogyan is alakulnak ki beszélgető csoportok a fürdővendégek között. Általában mindig akad egy önjelölt, domináns személyiség, akit az életkora, esetleg a szamárlétrán elfoglalt helye, vagy csak jó beszélőkéje arra predesztinál, hogy a tátott szájú, üresfejű hallgatói fejét megtöltse „felettébb értékes” tudásanyaggal. A víz jó hangvezető képességének köszönhetően azonban nem csak a beszélgető társak, hanem mi is naprakészek lettünk a világ és a tudományok dolgaiban.

Egy 70+ -os úr ecsetelte pénzügyi zsenialitását, hogy a nyugdíja egy részét mindig leköti, és ezzel előre takarékoskodik egyes tervezett, vagy a nem várt kiadásokra. Úgy adta elő, mintha ezt ő találta volna ki egyes egyedül, mert ez rajta kívül senkinek nem jutna eszébe. Egy másik, tisztességben megkopaszodott úr nem kis tárgyi tévedésekkel fűszerezett történelmi előadást tartott hallgatóinak. Energikusan elemezte a spanyol forradalmár, Garibaldi tevékenységét, de sajnálatos módon senkinek sem tűnt fel, hogy a nevezett történelmi személyiség olasz szabadságharcos volt. A medence másik szegletében egy kanadai magyar mondta el, hogy Kanadában milyen jól is mennek a dolgok Magyarországhoz képest. De azért az ottani nyugdíját mégis inkább itthon költi el, mert itt az mégis többet ér. A beszélgető partnere Angliában volt fejlesztőpedagógus. Ő folyamatosan arról panaszkodott, hogy megváltozott minden a szigetországban, milyen sokba kerül a kinti megélhetés, és mindent szinte extrán megadóztatnak. Ő is alig várta, hogy végre nyugdíjas legyen, és haza költözzön, nem is olyan rossz itt nyugdíjasnak lenni, főleg a kinti nyugdíjjal. Aztán kicsit nosztalgiáztak a 2000-es évekről, hogy kint milyen híreket kaptak a kis hazánkról. Felemlegették, hogy mekkora balhét csináltak anno a külföldi állatvédők a Bajnai-féle kacsatömési ügyből, jóllehet akkortájt libákról szólt a fáma. Persze víziszárnyas mindkettő, de nem mindegy, hogy melyiknek a májáról van szó, főleg amikor fizetni kell érte. Érdekes turmixa volt ez a valóságnak és a kreatívan szelektív emlékezetnek, de az emberek már csak ilyenek.

A medence bővelkedett a saját felsőbbrendű intellektusukat fitogtatókkal. Kicsit arrébb pillantva egy 50+-os úr magyarázta az oktatás helyzetét, hogy a mai fiatalok nem tudnak semmit, hiszen már statisztika is készült arról, hogy a nyolcadikos diákok 40 % -a funkcionális analfabéta, ami azt jelenti, hogy nem tudják értelmezni, felfogni az általuk olvasott szöveg tartalmát. Szerinte nincs rossz tanuló, csak lusta. Csak az nem szeret iskolába járni, aki nem szeret tanulni. Ugyanő az 1848-49-es szabadságharcról is erős, sommás véleményt alkotott. Szerinte az aradi vértanúk nem is hősök voltak, többségük csak azért állt át a császári seregből a magyar szabadságért harcolni, mert így magasabbra juthattak a szamárlétrán, megkínálták őket magasabb katonai ranggal. Így szerinte ők nem hősök, csupán számító emberek voltak. Borzasztó volt hallgatni, hogy milyen bátran véleményezheti valaki a langyos víz biztonságában azokat az embereket, akik készek voltak meghalni az ő hazájának szabadságáért is. Megérdemelte vajon ez a generáció az ősök áldozatát, hogy a jelenben csak ennyit ér nekik az ő hősies önfeláldozásuk!?

Ahogy a tapasztalat is mutatja, a búzakalász addig tartja peckesen felfelé fejét, míg zöld és üres. De ha megtelik szemekkel és megsárgul, lehajtja a fejét. Megdöbbentő, hogy az emberek egy jó része mennyire részleges fél vagy negyed tudásból akar rendre megfellebbezhetetlen ítéletet mondani, másokat kioktatni, felvilágosítani. Pedig rá kellene döbbenni végre, hogy sokszor még a következő lépést, amit meg szeretnénk tenni, se látjuk előre 100%-os biztonsággal, hogy vajon biztos talajra vagy ingoványra lépünk-e.

Jakab apostol ezt mondja: Egy a törvényadó és az ítélőbíró, aki megmenthet és elveszthet. De ki vagy te, hogy ítélkezel felebarátod felett? Tehát akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyereséget szerzünk; azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Ti azonban most kérkedtek elbizakodottságotokban: minden ilyen kérkedés gonosz. (Jakab 4:12-16)

Sajnos ez a kinyilatkoztató fajta ember szabadon tenyészik egyházunkban is. Hányszor osztják ki a frissen megtért vagy becsatlakozott, szolgálatba álló, „nagyon hívő” testvérek csekély tudással akár a lelkipásztort, az egyházi elöljárókat is. Feleségem mesélte, hogy egyszer egy családi beszélgetésen, amikor elmondta, hogy ő református teológiát végzett, egy unokatestvéréről kiderült, hogy ő is részt vett valamilyen 2 hetes, kisközösség által szervezett bibliai képzésen. Rögtön meg is veregette feleségem vállát, és azt mondta neki: „No, örülök, hogy akkor kollégák lettünk!” No lám, mégis minek is töltött ő 5 évet itthon, egy évet külföldön tanulással azóta is folyamatosan tovább képezve magát, ha egy tanfolyam is elég?!

Jézus minden tudásnak és minden hatalomnak a birtokában tanított alázatra és szerénységre saját példájával.

A szerző

Írások

Mit is írjak magamról? Férj, apa, református... Ezek mind csak címkék és skatulyák. Hiszen minden ember "titok, idegenség, lidérces messze fény". Ha megtisztelsz és elolvasod az írásaimat, jobban megismersz általuk annál, mint amit most elmondhatok magamról. Előre is köszönöm a bizalmadat. Soli Deo Gloria.