Dr. Szarka László Csaba geofizikus-mérnök nagytudású, tényekhez ragaszkodó, az igazságért küzdő, hitben járó ember. Számos kitüntetés birtokosa a tudományos kutató, aki az MTA rendes tagja, a Professzorok Batthyány Köre energia-munkacsoportjának elnöke és a CLINTEL magyarországi követe. Egy Balaton-parti bányászkonferenciát követően beszélgettünk, ahol hasonlóan, mint sok más helyen, fórumon és médiumban, itt is felhívta a figyelmet a politika béklyóját viselő klímatudomány hamisságára. Mesélt életútjáról, családjáról, szakmai sikereiről, a soproni református gyülekezetben betöltött presbiteri szolgálatáról. Visszaemlékezésében újra és újra felbukkan a hitvalló és az erkölcsi felelősséget vállaló motívum.
Mikor és honnét került Professzor Úr Dunántúlra?
1977-ben végeztem geofizikus-mérnökként Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen, és az év augusztus 1-én kezdtem dolgozni Sopronban, a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetében, mint tudományos segédmunkatárs. Nem egyedül költöztem Sopronba, hanem feleségemmel (egykori gimnáziumi osztálytársammal), és velünk volt a néhány hónapos kisfiunk, Gábor. Az első soproni lét csak néhány hónapig tartott, mert ősszel behívtak katonának. Mivel egyetem előtt nem voltam sorkatona, 18 hónap várt rám. Hazaköltöztünk a szüleimhez Nagyhalászba, ahol édesapám volt a református lelkész, és a parókia kényelmes helyet jelentett feleségemnek, Évának és gyermekünknek. Én pedig Cegléden katonáskodtam. Úgy döntöttünk, hogy jöjjön a kistestvér, mert akkor csak 12 hónap a sorkatonaság. Egyébként három gyermeket terveztünk. Másodjára azonban ikrek születtek, úgyhogy összesen 11 hónapot voltam katona, mert a háromgyerekeseket azonnal leszerelték. Hát, hogy mi volt akkor, amikor én azt megtudtam, leírhatatlan. (mosolyog) Megjött a távirat, berendeltek engem, és a tisztek felsorakoztak. Érdekes módon ők már tudhatták a távirat tartalmát, és a százados úgy adta ide, hogy azt mondta: „Szarka tizedes magának b…” (a többit az olvasó fantáziájára bízom). El nem tudtam képzelni, hogy mi történt, talán leégett a ház. Amikor kinyitottam a levelet, ott vigyorogtak rajtam, mert az állt benne: „Ikreink lesznek. Éva”. 1978 nyarán születtek meg a lányaink, engem pedig leszereltek, és hamarosan visszaköltöztünk Sopronba.
Hogyan birkóztak meg a család és karrier összeegyeztetésével távol a nagyszülőktől?
Akkor még egyikünk sem töltötte be a huszonöt évet, de már három gyermekről kellett gondoskodnunk úgy, hogy négyszázötven kilométer távolságra voltunk a nagyszülőktől. Mi pedig tettük, amit kell. Nem volt idő gondolkodni, hanem minden problémát meg kellett oldanunk, mert naponta volt vagy negyven hagyományos pelenka. Tudományos pályára kerülve egy akadémiai kutatóintézetben kellett teljesítenem, egy jól körülhatárolható feladatom volt. Otthon a feleségem a terhek nagy részét átvette. Hajnalban én ébredtem föl előbb, mert én feküdtem le korábban, ő meg tovább bírt fennmaradni. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, lassan ő is tanítani kezdett Sopronban. Először csak napközis állást kapott, később matematika-fizika tanárként tanított. Én pedig dolgoztam tovább az akadémiai kutatóintézetben, és annak a „szamárlétráját” teljesítettem. Elkészítettem az egyetemi doktori értekezésemet 1982-ben, majd beadtam a kandidátusit 1984-ben. Elég sokáig tartott a folyamat, mert nem készültek el a bírálatok, ennek következtében 1987-ben kaptam meg a kandidátusi fokozatot.
De akkor már egy építkezés közepén voltunk. Az egyetem egy nagy építkezést szervezett Sopron belvárosában, hatvanvalahány család számára épültek lakások. Mi is kinőttük az Ibolya úti lakótelep ötvenhárom négyzetméterét, ahol egyébként szerettünk lakni, mert közvetlenül erdő mellett volt a házunk. Mivel az az építkezés 1984-ben kezdődött, ezért nagyon igyekeztem az értekezés beadásával, mert tudtam, hogyha ezt most nem adom be, akkor az építkezés miatt el fogok csúszni. Plusz pénzünk az építkezéshez nem volt, mert a fizetésünkből ugyan megéltünk, de nem dőzsöltünk, ezért saját két kezünkkel is kellett dolgoznunk kalákában. Édesapám kétségbeesett kérdésére, hogy miből fogunk építkezni, az volt a válasz, hogy a jó Isten segítségében bízom. Ő pedig úgy alakította, hogy annyink mindig lett, amennyire szükség volt. 1987 áprilisában védtem meg a kandidátusit, akkor már csak a belső munkák voltak hátra az építkezésből. Másnap nekiestünk, és augusztus 1-én be tudtunk költözni abba a sorházba, ahol most is lakunk.
Egész pályája során Sopronban dolgozott?
Igen is, meg nem is. Tíz évvel később, amikor 1997-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lettem, volt egy másik fontos lépés is az életemben: Franciaországba kaptam meghívást, egyetemi docens lehettem. Évi négy hónap volt a biztos időszak, és három év alatt kellett egy évet letölteni. 1997-1999 között az év egy részét Párizsban és egy Párizs melletti egyetemen töltöttem. Akkor éppen összeomlóban volt a családi költségvetés, mert mind a három gyerek egyszerre kezdte az egyetemet, ugyanis Sopronból mindnyájan Budapestre jelentkeztek. Szeptemberben elkezdték a tanévet, karácsony táján már nem tudtuk, hogy hogyan tovább, és akkor január 2-án kaptam egy telefont a francia barátomtól, hogy „Lasi, neked már a mai naptól itt kellene lenni Párizsban, az egyetemen, mert beadtam egy olyan pályázatot, aminek te vagy a nyertese, jöhetsz hozzánk dolgozni”. Elmondta a feltételeket, és én professeur associé temporaire lettem az Université Paris Sud egyetemen. Szétszereltem az asztali számítógépemet, betettem a Suzukiba, és másnap este ott voltam Párizsban. Aztán kéthetente vagy havonta egyszer hazajöttem. Nem volt könnyű, de lassan a családi költségvetés is helyreállt. Amikor Párizsban panaszkodtam, hogy Magyarországon olyan helyzetben élünk, hogy nem tudjuk a gyerekeknek a taníttatását biztosítani Budapesten, akkor „megnyugtattak”, hogy egy vidéki pedagógus-kutató házaspár sem tud három gyermeket egyszerre taníttatni Párizsban.
Szakmai karrierje mellett egyházi szolgálatot is vállalt. Gondolom, mint lelkészgyerektől nem volt ez idegen.
A családi leterheltség (és az ifjúsággal együtt járó átmeneti tévelygések) miatt csak Dr. Vladár Gábor lelkipásztor idejében csatlakoztam a soproni református gyülekezethez, és 1993-ban lettem presbiter. Ővele közösen kezdeményeztük, hogy az egyházközségben legyen fóruma a közéleti és kulturális kérdések megbeszélésének. A rendszerváltás után az emberek sok minden iránt kezdtek érdeklődni. Ezért 1995-ben alapítottunk egy olyan egyesületet, amiről azt gondoltuk, hogy a gyülekezeti élet előszobája is lehet. Soproni Kálvin Körnek neveztük el, aminek alapító elnöke voltam. Előadássorozatot hirdettünk meg. Konkrétan az váltotta ki a megalakulást, hogy 1995-ben a magyar kultúra napjáról Sopron városa egyszerűen elfeledkezett. Pedig Fasang Árpád javaslatára és Csoóri Sándor szorgalmazására már 1989 óta ünnepelték Magyarországon a Himnusz befejezésének napján, január 22-én a magyar kultúrát. Sopronban is voltak városi szervezésű előadások. Aztán tudjuk, hogy ’94-ben országgyűlési választások után egyfajta visszarendeződés indult, és az első adandó alkalommal elfeledkeztek a magyar kultúra napjáról. Na, akkor ért meg bennem a gondolat, hogy ezt nem szabad hagyni, és nekünk, soproni reformátusoknak cselekednünk kell.
Miért volt különösen hangsúlyos az, hogy a soproni reformátusok tegyenek valamit a magyar kultúra napjáért?
Ha a soproni református gyülekezetben körülnézünk, akkor szinte kivétel nélkül mindenkiről megállapítható, hogy máshonnan jött. Ha nem most, akkor két-három generációval azelőtt. Trianon következtében sokan Felvidékről, mi Szabolcsból, többen az Alföldről, és hát a rendszerváltás időszakában Erdélyből települtek ide nagyon sokan. És ez volt a jobbik eset, hogy nem mentek tovább Ausztriába, hanem Sopronban letelepedtek, még ha Ausztriában dolgoztak is. Még most is ez a jellemző. Ragaszkodunk a gyökerekhez, ami lényegében egybeesik a Civitas Fidelissima szellemiségével. Minden évben január 22-én szervezünk egy olyan ünnepséget, ami a magyar kultúrát helyezi középpontba. Első alkalommal Dr. Hegedűs Loránt püspök urat hívtuk meg, aki a Himnusz elemzéséről adott elő, és zsúfolásig megtelt az előadóterem. Ezzel kezdődött a Soproni Kálvin Kör élete. Azóta havonként vannak előadások. A reformáció havában idén Dr. Lányi Gábor egyháztörténész tart előadást, aztán Bartha Dénes erdőmérnök professzort és Szabó Róbert csillagászt hallgatjuk majd meg. Minden január 22-én meg van egy nagy ünnepi rendezvény, immár ökumenikus szervezésben, a soproni városvezetés támogatásával.
Kultúra és közélet iránt elkötelezett emberként gondolt politikai szerepvállalásra?
Komolyabb szinten nem. Még a rendszerváltás időszakában, 1989-ben részt vettem a Páneurópai Pikniken. Erről a Presbiter című folyóiratban tavaly megjelent interjúmban szóltam. A páneurópai pikniknek csak résztvevői voltunk a feleségemmel, és az NDK-sokkal együtt mi is átsodródtunk Ausztriába. Nagy hatással volt rám az egész, és ’90-ben már az évfordulós ünnepség egyik főszervezője lettem. A fertőrákosi kőfejtőben ott álltam Antall József közelében, amikor egy padra lendületesen fellépve beszélt arról, hogy igenis tizenötmillió magyar miniszterelnöke. Ez volt a válasza arra a támadásra, ami őt amiatt érte, hogy megválasztásakor kijelentette, hogy tizenötmillió magyar miniszterelnöke.
2003-ban ott voltam a Pálinkás József fizikus által megalakított FIDESZ Kulturális Tagozat első tagjai között. A 2005. évi rendkívüli soproni parlamenti képviselőválasztás előtt a FIDESZ-ben komolyan szóba került a nevem lehetséges képviselőjelöltként, de utólag hálát adok érte, hogy nem engem választottak. A politikusság teljesen más habitust kíván.
Kiviláglik, hogy a közösségi élet szervezéséhez Isten kegyelmi ajándékot adott Professzor Úrnak. Szakmai életútja során is jelen volt a szervezés, összefogás motívuma?
A tudományos munkán kívül mindig vállaltam szervezési feladatokat is. 2005-ben elnyertük egy négyévenként megrendezésre kerülő geofizikai konferencia rendezésének jogát. Témája a geomágnesség és aeronómia volt. Hatezer vendégéjszakát kell elképzelni, ami azt jelenti, hogy ezer ember hat éjszakán keresztül volt Sopronban ezen a tudományos konferencián. Ez hatalmas szám, főleg annak tükrében, hogy akkor volt a gazdasági világválság és a sertésinfluenza, ezért az indiaiakat nem engedték el, mivel ott volt az egyik góc. Aztán akkor zuhant le egy Air France repülőgép, és a brazilok nem tudtak eljönni, mert akadozott a légiösszeköttetés Dél-Amerika és Európa között. Ennek ellenére ezer ember összegyűlt a világból, köztük az Egyesült Államokból 158 fő. Ennek a konferenciának lett egy „negatív” következménye, mégpedig az, hogy 2010-ben az Akadémia elnöke, Pálinkás József felkért az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályának vezetésére.
Ez valóban negatív következmény volt?
Jó, hát részben. (mosolyog) Főosztályvezetőként én lettem az akadémiai kutatóintézet-hálózat adminisztratív vezetője. Nem én hoztam a döntéseket, de én üzemeltettem, működtettem az egész rendszert. Ráadásul akkor még volt negyvenvalahány kutatóintézet a hálózatban. Egy év gyakorlás után, amikor megtörtént Pálinkás elnök úr újraválasztása, rá egy percre bejelentette, hogy átszervezi az intézethálózatot, és kutatóközpontokat hoz létre. Akkor egyből kérdezték tőle, hogy miért nem mondta ezt meg az újraválasztása előtt, mire az volt a válasza, hogy „mert akkor nem szavaztok meg”. Ő ilyen vezető volt, nagyon hatékony.
Úgy gondolom, hogy összességében az az időszak egy jól sikerült időszaka volt a Magyar Tudományos Akadémiának, mert a 2010-es kormányváltás után a kutatói munka biztos hátteret kapott. Az Akadémia kiválósági programjára, a Lendületre több fiatal hazajött. Én nagy örömmel csináltam a főosztályvezetői munkámat, beleláthattam a többi intézet munkájába. Nagyon érdekelt az agrár, a biológiai, a társadalomtudományi, a bölcsészettudományi és a többi kutatóintézetben folyó munka.
Gyermekkorában is ilyen széles érdeklődési körrel rendelkezett?
Igen, gyerekkoromban is sok minden érdekelt. Érdekes, hogy teológiára nem mentem volna, ezt utólag egy picit bánhatnám, ha akarnám. Alsó tagozatos koromban kitűnő tanuló voltam, de ötödikben még nem voltam kiváló matematikából, fizikából. Sok minden érdekelt, és nem tudtam magam elkötelezni konkrétan semmi mellett, de valahogy az rajzolódott ki a világról, hogy annak a történetével foglalkozzak. Édesanyám akkor azt mondta, hogyha nem teológiát tanulok, akkor matematika-fizika vonalra kell mennem, mert különben nem fognak fölvenni az egyetemre. Elmagyarázta, hogy hiába írok meg kiválóan egy esszét, le fogják pontozni, de hogyha a matek-fizikát megcsinálom, akkor az ellen nem tudnak mit tenni.
S akkor, hatodikos-hetedikes korom táján nagyon érdekes dolgot éltem meg, mégpedig kinyílt a matematika és a fizika világa. Korábban talán csupán rossz szokásokat felvéve álltam hozzá, ahogy édesapám se szerette a reál tantárgyakat, mert ő ízig-vérig humán beállítottságú volt, és mindig lelkész szeretett volna lenni, úgy én sem érdeklődtem irántuk. De a’ tájt megváltozott.
Nagyapám is református lelkész volt. Érdekes módon ő orvosnak készült, csak mivel a szülei meghaltak, a nagybátyja lelkészt nevelt belőle. Nagyapám meg a fiából orvost szeretett volna csinálni, de apám otthagyta az orvosit, és átment a teológiára. Én meg se orvos. se lelkész nem szerettem volna lenni, hanem talán történész, ebből meg anyai rábeszélésre lett matematika-fizika irányultság, amibe belehasítottam. Hetedik osztályban matematikából megyei második lettem, nyolcadikban pedig már öt tantárgyból voltam a megyei elsők között. 1968-ban bekerültem Nyíregyházára a Vasvári gimnázium matematika-fizika tagozatos, megyei válogatású osztályába, majd a tagozat ’69-ben átkerült a Krúdyba, és onnantól kezdve eldőlt, hogy én ezen a vonalon fogok továbbmenni. Akkor édesanyámnak volt egy kísérlete arra, hogy menjek orvosira, de amikor ezt a fizikatanárom megtudta, azt mondta, hogy ha orvosira jelentkezek, akkor megbuktat, mert nekem nem szabad elpazarolni a tudásomat, hanem komolyan kell foglalkozni a fizikával. Így kerültem 1972-1977 között Miskolcra egyetemre, mert ott és csak ott lehetett elkerülni az egyetem előtti kötelező sorkatonai szolgálatot. Nem mintha nem szerettem volna katonáskodni, csak az esetleg várható kitolásokat akaratam elkerülni.
Geofizikusi pályájának csúcsán mivel foglalkozott?
1977-től 2010-ig folyamatosan Sopronban dolgoztam (leszámítva a párizsi időszakot), majd 2010 és 2015 között az Akadémia kutatóintézeti főosztályát vezettem, végül 2016 és 2018 között az egyik 2010-ben létrehozott kutatóközpont főigazgatójaként dolgoztam. Szűkebb szakterületem a föld mélyének elektromos és elektromágneses terekkel történő kutatása. Geofizikai tudományos felismeréseim alapját laboratóriumi modellkísérletek képezték. Kedvencem az ún. magnetotellurika volt, de beleláttam a soproni „öregek” obszervatóriumi megfigyeléseken alapuló kutatásaiba is. Érdekeltek a tágabb összefüggések. Majd 2018 végén elmentem nyugdíjba, amikor egy fiatalembert neveztek ki főigazgatónak, én meg egy hajnalban rádöbbentem, hogy elértem az öregségi nyugdíjkorhatárt. Még aznap kértem a munkáltatómat, az Akadémia akkori elnökét, Lovász Lászlót, hogy december 31-vel szüntessük meg az én jogviszonyomat, mert ha megmaradok kutatói állományban, akkor a soproni intézetből legalább két fiatal kutatót el kellett volna küldeni. Így meg az én fizetésem nem terhelte az intézetet, hanem nyugdíjat kaptam, és az a pénz megmaradhatott. Végül is így nekem nem kellett alárendelt szerepet játszanom, hanem azzal foglalkozhattam, amivel akartam. Éppen akkor kaptam egy egész évre szóló feladatot, ezért valójában 2019-ben észre se vettem, hogy nyugdíjban vagyok, mert Eötvös Loránd emlékév volt, születésének századik évfordulóján, és 2018 novemberében át kellett vennem a koordinációs testület elnöki feladatait. Az UNESCO közreműködésével nemzetközi kitekintésű emlékévet szerveztünk, erősnek mondható kormányzati támogatással és színvonalas rendezvényekkel Magyarországon és a Kárpát-medencében, Bécsben, Kanadában, az üzenetet sok országba eljuttatva. Eötvös nemcsak egy világhírű kutató, hanem közéleti és emberi mintakép is. Kiderült, hogy a fizikában a világon mindenütt ismerik, mégpedig sokkal élőbben, mint ahogy mi magunk azt az emlékév elején feltételeztük. Ifjúságszerető, szüleitől eredően mélyen vallásos volt. Szerették a Kárpát-medence kisebbségei is, a legnagyobb szerb kitüntetést, a Szent Száva Érdemrendet is megkapta.
Ez az eseménysorozat a következő évekre is áthúzódott. 2019 végén előkerültek a gyerekkori versei, és könyvkiadás lett belőle, ami már a covid-időszakra esett. Eötvös hetvenegy éves korában halt meg, 1919. április 8-án, a tanácsköztársaság időszakában. Na, most, aki hetvenegy éves korában hal meg, annak a kerek évfordulói úgy vannak, hogy a halálozásának évfordulóját követő négy év múlva x+75. születési évfordulója következik. Ez meg most van, 2023-ban, úgyhogy e konferencia előtti nap, szeptember 28-án volt az ünnepélyes koszorúzás Budapesten, és beszédet mondhattam annál a szobornál, amit két évvel ezelőtt sikerült felavatni, már a covid után. Eötvös születésnapján, július 27-én budapesti emléksétán vettünk részt, az Akadémián volt egy tudományos emlékülés (Freund Tamás elnök úr Aradra is közvetített köszöntőjével), a koszorúzás utáni kulturális ünnepségen pedig Pokorni Zoltán Budapest-Hegyalja polgármestere mondta a megnyitót. A sport- és turista rendezvényeknek külön szervezői voltak, én csak a koordinációt végeztem. Röviden ez történt az Eötvös 100 és 175 emlékévek kapcsán. Közben 2019-ben megválasztottak az Akadémia rendes tagjának.
Az akadémiai székfoglalójában említette, hogy szándékosan összezavart ismeretanyag-halmazt kapunk. Ezt az állítását ma is fenntartja, vagy változott a körülmény, amiben élünk?
Rosszabb. Amikor 2019. szeptember 17-én megtartottam a székfoglaló előadásomat, akkor tudtam, hogy pár nap múlva következik az ENSZ klímacsúcs, mert már megérkezett vitorlással Greta Thunberg Svédországból New Yorkba. Tisztában voltam azzal, hogy nagyon komoly fejlemények lesznek, amelyek aztán be is következtek. Például volt az ENSZ-nek az úgynevezett fenntartható fejlődési célkitűzése, angol rövidítéssel az SDG (Sustainable Development Goals). Nekem mást jelent az SDG rövidítés (Soli Deo Gloria, azaz Egyedül Istené a dicsőség) és már korábban provokációnak vettem. A mai eszemmel el tudom képzelni, hogy annak idején a fenntartható fejlődési bizottságtól az SDG rövidítés szándékos és tudatos keresztyénellenes lépés volt. Eötvös óta exponenciálisan nőtt a tudomány által előállított adatok, ismeretek mennyisége. Ma mindezt nagyon nehéz átlátni. Nyugdíj után kiemelten foglalkozom a klíma kérdéssel, mert azt nagyon összezavarták. Az SDG 17 célkitűzése között a 13. pont így hangzott: „Harcolni a klímaváltozás ellen”. A klímatudomány viszont nagyrészt geofizika, beleértve a naptevékenységi kapcsolatokat, a Föld mélyén zajló folyamatokat. Én konkrétan a Föld mélyének kutatásával foglalkoztam, és ott nagyon szigorú elvárások voltak arra nézve, hogy milyen adatok alapján mit lehet mondani, mit szabad mondani.
2000-től kezdve egyre inkább megdöbbentem azon, hogy a klíma kérdésében a tényadatok mennyire nem számítanak. A Soproni egyetemen, amikor Nyugat-Magyarországi Egyetem lett, én csöppentem egy nyugdíjba ment kutatóintézeti kollégám egyetemi tanár helyébe. Az én javaslatom volt, hogy ha már létrejött a Nyugat-Magyarországi Egyetem, akkor legyen egy természettudományi jellegű szakja, és arra gondoltam, hogy a környezettudomány lehet az, mert a geo részét a soproni akadémiai kutatóintézet műveli, a bio részét pedig maga az egyetem, amihez akkor Mosonmagyaróvár is hozzátartozott. Tehát lehetett volna egy mindenre kiterjedő geo-bio szemléletű környezettudományi szak. Csakhogy látható volt számomra, hogy a környezettudomány nem erre ment globálisan. Megdöbbentő volt, hogy olyan lazán elfogadnak megalapozatlan állításokat, amilyenek a geofizikában, amiben én addig éltem és dolgoztam, nem létezik.
Észrevettem, hogy egy divatirányzat mentén fogadnak el dolgokat. Végül ebből lett a klímapolitika. 2007-ben a Nobel-békedíjat is megítélték az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületnek, az Intergovernmental Panel on Climate Change-nek (IPCC) és egy Albert Arnold Gore Jr. (Al Gore) nevű amerikai politikusnak, aki alelnök volt Bill Clinton elnöksége idején, és elnökjelölt volt a 2000-es amerikai elnökválasztáskor, amit aztán Georg W. Bush-sal szemben elvesztett, de aztán ő lett a nemzetközi klímatudománynak, klímapolitikának a fő arca. Elolvastam a könyvét, – amit később magyarul is kiadtak, – ugyanis azokban az években javában jártam nemzetközi tudományos konferenciákra, amik közül az egyik legjobb és legnagyobb akkoriban San Francisco-ban volt. Aztán 2007-ben és 2009-ben két unokám is született az Egyesült Államokban, mert az egyik lányunk tizenkét évig ott élt. Többször összekötöttem a kellemest a hasznossal, és meglátogattam őket San Francisco-ból, ahol végighallgattam a konferenciát, előadást tartottam, és kampányoltam a 2009-es soproni rendezvény érdekében: kiállítási standot vittem fiatal kutatókkal. Ennek eredményeként jöttek el 158-an az USA-ból, ami elképzelhetetlen szám a mai világban.
Tehát én San Francisco-ból ismertem Al Gore könyvét, és láttam később, hogy a magyar nyelvű kiadásban egy helyen tudatosan eltorzították a fordítást. Kihagytak belőle egy olyan bekezdést, ami éppen az ember erkölcsi hozzáállását feszegette. Akkor még nem jöttem rá, hogy a szakmai állításai túlzók, ahhoz idő kellett. Például a széndioxid szint a légkörben nem úgy alakult, ahogy ő mondta. „Káros anyagnak” veszi, miközben az élet alapja. A növények abból élnek: fotoszintézissel, víz és fény segítségével építik be a testükbe és fejlődnek. Az állatok széndioxidot bocsátanak ki, a növények pedig azt használják fel, és ez a kettő egymástól elválaszthatatlan. Fokozatosan rájöttem a megtévesztésekre, egyre hangosabban szót emeltem, és 2010-ben megírtam az első cikket „Mozaikok az éghajlatkutatáshoz” címmel a Magyar Tudomány folyóiratba. Erre az írásomra Berényi Dénes, az Atommagkutató Intézet igazgatója a következő évben a Confessioban megjelent cikkében hivatkozott is. Ha valaki kifejezetten református folyóiratban szeretne utánanézni, hogy milyen nemkívánatos folyamatok kezdődtek el az éghajlattudományban, akkor elsősorban a Berényi Dénes cikket olvassa el.
Hogyan látja a tudomány és hit kapcsolatát?
2009-ben, a Föld bolygó nemzetközi éve (2007-2009) alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Kar szervezett egy környezeti konferenciát, ahol felkértek előadónak. Illetve előtte is voltak már előadásaim, mert egy évvel korábban, 2008-ban volt a Biblia éve, és Sopronban összehoztuk a kettőt egybe, és szerveztünk egy tudományos konferenciát, ahol geológusok és teológusok, az ég és a föld kutatói ültek le egymással. Juhász Judit volt a kerekasztal beszélgetés vezetője, ott volt Bogárdi Szabó István rendszeres teológus és püspök, a katolikusoktól Bolberitz Pál pap-filozófus és egyetemi tanár. Ökumenikus és tudományos konferencia ment három délutánon keresztül a Magyar Művelődés Házában. Én Prohászka Ottokár dunántúli katolikus püspök Föld és ég (1902) című könyvéből idéztem: „Kell-e még nagyobb, még biztosabb garanczia a tudománynak nagyrabecsülése s a szabadságnak, tehát a szabad kutatásnak is szeretete iránt, amelyet a lélek megbecsülhetetlen kincseinek tartunk s lelkünkben az őszinte vallásossággal párosítunk? … A tudomány szeretetének még sokféle elfogultsággal kell megküzdenie; küzdenie kell elfogult hívőkkel s elfogult tudósokkal; mi sem ennek, sem annak a branchenak nem vagyunk barátai; hanem elfogulatlan hit és elfogulatlan tudomány után vágyódunk!”
És amikor Lisszabonban minden országnak be kellett számolnia arról, hogy milyen egyedi nagy eseményük volt a nemzetközi Föld év keretében, akkor ezt a soproni konferenciát emeltük ki, aminek a konklúziója az volt, hogy a tudomány és hit egymás szövetségesei az áltudományok és álvallások elleni küzdelemben. Tehát semmiféle antagonisztikus ellentmondás nincs a tudomány és hit között. Akkor hideget és meleget is fújtak ránk Lisszabonban. Sokan gratuláltak, de volt két olyan küldött, aki nem értett egyet velünk, az egyik egy román volt, aki abból indult ki, hogy ott az ortodox egyház keményen tudományellenes, nem bírják a tudományt összeegyeztetni a keresztyén nézetekkel. A másik egy posztmodern ateista volt Nyugat-Európából.
Érdekes, hogy több konkrét példát találunk a Bibliában arra nézve, hogy mi történt a Földdel a legutóbbi néhány évezredben is. Erről többek között Viczián István tartott előadást akkoriban. Azóta olyan tényekről és feltevésekről is tudomást szereztem, amik annak idején, 2008-ban még nem voltak ismertek. Például, hogy a litoszféra néha megcsúszhat az asztenoszférán. Valószínűleg ez a jelenség fordul elő Józsué idején csodaként (szerkesztői megjegyzés: a Gibeóni csata leírását lásd Józsué 10,12-14-ben). Aztán a tízcsapásból a hetedik, nyolcadik és kilencedik csapás beazonosítható a Théra-vulkánkitörés (ma Szantorini) Egyiptomban megnyilvánuló hatásaival. Nyilván a Biblia nem fizika vagy biológia tankönyv, de amellett, hogy elvonatkoztatva kell az ott leírtakat értelmezni, meglepően sok adatnak és ténynek van valóságos alapja. A Biblia máshogy bánik az idővel, de egy kis jóakarattal sok mindent össze lehet egyeztetni.
A tudomány nem tökéletes, de azért mégiscsak egy objektív, empirikus, racionális ismerethalmazt építettek általa a kutatók a világban. Az éghajlattudomány azonban el lett torzítva. Végül is nagyon nehéz kiigazodni a tudományban, és rossz akarattal és rossz szándékkal időre-időre el lehet téríteni a dolgokat, és bevinni olyan bizonyítatlan, hamis állításokat, mint amit például a széndioxiddal bevittek. Vagy azt mondták például, hogy a Föld klímája stabil volt, diagramon vízszintes egyenessel ábrázolható, és most az ember elrontotta. Ez nem igaz! Ha valaki fellapozza az Ószövetséget, már abból is láthatja, hogy mindig, mindenütt volt valamilyen változás.
Nem szeretnék az ördög ügyvédje lenni, de mint egyszerű érzékelő lény, aki szeptember 29-én papucsban és rövidnadrágban sétálgató embereket látok, és mellé azt hallom, hogy elrontottuk és tönkretettük a bolygónk klímáját, továbbá beugrik a virtuális hős képe, aki azonnal átül az elektromos autóba, hogy megmentse a Földet, kezdek hajlani rá, hogy a klímapolitikának igaza van. Miközben ezek valójában féligazságok, amiket valami érdekében összeillesztenek.
Igen. Ha most szeptemberben rendkívüli meleg van, annak földfizikai oka van, és azzal érdemes és kell foglalkozni. Készítettem egy ábrát arról, hogy összehasonlítottam a 2022 augusztusi globális hőmérsékleteloszlást a 2023 augusztusi globális hőmérsékletekkel. A legmeghatározóbb területi különbség a Csendes-óceánban, Dél-Amerikától nyugatra adódik. A hírekben ott van a sorok között, hogy különleges meleg az El Niño jelenség miatt van. A spanyol fiúgyermek kifejezés a kis Jézusra utal, aki karácsony táján megjön, de kiszámíthatatlanul. Tízévenként, ötévenként, háromévenként mindig máskor érkezik. Most ismét ilyen időszak lesz, és annak az előjelei mutatkoznak meg. A világ egészének időjárása attól függhet, hogy a legnagyobb trópusi vízfelület, ami a Csendes-óceáné az egyenlítő táján, az átlagosnál hidegebb vagy melegebb. És ha időnként ott a víz melegebb, akkor előbb-utóbb a világ más tájain is melegebb lesz.
Figyeljük meg, hogy mindig együtt emlegetik az ember által okozott éghajlatváltozást és az El Niño jelenséget. De az ember által okozott éghajlatváltozás az olyan, mint a kisegér, a természet által okozott éghajlatváltozás meg olyan, mint az elefánt. Tehát ha úgy akarja a természet, hogy jöjjön az El Niño, akkor jön, ha meg nem akarja, akkor nem jön.
Vannak arra nézve feltételezések, hogy ha nem az ember, akkor mi okozza ezt a jelenséget?
Még az is lehet, hogy tenger alatti vulkanizmus. Hogyha a szárazföldön kitör egy-egy vulkán, azt látjuk, de ha a tengerekben kitör, akkor azt csak úgy nem lehet észrevenni. A Hunga Tonga kitörésének óriási időjárás-befolyásoló hatása volt. Annyi vizet nyomott fel az sztratoszférába, hogy hiányzott a normál helyéről, és ma már tudományos cikkek szerint is ezért volt olyan száraz a tavalyi év. Nem az ember miatt, hanem a természet miatt. Most pedig azért volt nedvesebb év, mert visszakerült a helyére az a túlságosan magasra földobott óriási mennyiségű víz; ez ki szokott egyenlítődni. Például 2010-ben volt Magyarországon egy rendkívül csapadékos év, és akkor történt a vörösiszap katasztrófa, mert annyi eső esett, hogy a rosszul megépített gátak szétcsúsztak, és kifolyt a vörösiszap. Iszonyú nagy esőzések voltak abban az évben. Magyarországon 560 mm az éves átlagcsapadék, de akkor 960 mm csapadék esett, ami majdnem 1 m csapadékot jelent minden négyzetméteren. Azt kell, hogy mondjam, félrebeszéltek akkor a kutatók, még az Akadémia is, mert azt az esőzést annak idején a klímaváltozás következményének kiáltották ki. Miközben előkerültek azóta olyan egyértelmű bizonyítékok, hogy az izlandi vulkánkitörés hatása volt mindez. Még a repülőket, a légiközlekedést is le kellett akkor állítani. A vulkáni aeroszolok felhőképződési magok, és ahogyan ez a füsttömeg gomolygott Európa fölött, úgy megváltoztatta a csapadékeloszlást is. És úgy alakult, hogy itt, Közép-Európa fölött hullott ki egy óriási csapadékmennyiség. Magyarul: a vulkánkitörés volt a rendkívüli esőzések oka, és nem a klímaváltozás, és nem annak a „szélsőséges” hatásai. A következő év, 2011 pedig szárazabb volt az átlagosnál.
Akkor mi emberként nem is tudjuk teljesen mértékben megváltoztatni az időjárást?
Ha ültetünk egy fát, akkor árnyékot csinálunk, és azon a két négyzetméteren hűvösebb lesz. A városnak is meg tudjuk változtatni az éghajlatát, mert ott meg melegebb lesz, mivel több hőtermelő gépet működtetünk. Minél többet, annál melegebb lesz. A klíma hiába hűt bent a lakásban, kifelé forró levegőt fúj. Ennek hatására alakul ki a városi hősziget-jelenség. Tehát regionálisan meg tudjuk változtatni a klímát, de ne gondoljuk, hogy globálisan ez jelentős szerepet játszik az időjárásváltozásban! Ugye, azt mondják, hogy a jelenkori felmelegedés példátlan, és az ember miatt van? Azt biztosan tudom geofizikusként, hogy semmilyen értelemben nem példátlan, mert az ember nélkül is volt ilyen, sőt, ennél sokkal cifrább dolgok is történtek már. Tehát már ebből is biztosra vehető, hogy nem az ember okozza, és vegyük már észre, hogy a természeti erők mellett az ember egy gyarló, esendő kis nulla!
Azt történt, hogy 1992-ben a klímaváltozás definíciójából kiszorították a természetet, és a jogászok, közgazdászok, politikusok már csak az ENSZ definíciót ismerik, és azt használják. Aszerint a definíció szerint klímaváltozás kizárólag az ember légkörösszetételt változtató tevékenysége miatt van. Ha ezt teszik be a definícióba, akkor csak erre gondolnak, és semmi mást nem vesznek figyelembe. Például a Csendes-óceán felszínhőmérsékletének változását is figyelmen kívül hagyják. Hogyan is lenne képes az ember időnként megváltoztatni a Csendes-óceán hőmérsékletét? Az sokkal hatalmasabb erőtől változik, lehet, hogy olyantól, ami a mélyben van. Még kézenfekvőbb, hogy jobban süt a nap, illetve kevesebb a felhő az égen. Ha az egyenlítő vidékén egy százalékkal kevesebb a felhőzet, ami arányaiban nem nagy változás, ám akkor annak a hatása nagyjából annyi, mint a légköri széndioxid megkétszereződésének a számított hatása. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy esetleg a Nap működésében is történhetnek változások. Ráadásul vannak is ilyen kimutatható változások!
Az IPCC, tehát a Kormányközi Éghajlatváltozási Testület egyetlen változatot fogad el arra, hogy hogyan változhatott a napsugárzás a legutóbbi évtizedek alatt. Mi meg azt mondjuk, hogy többféleképpen lehet értelmezni a műholdas adatokat, és van olyan értelmezés, ami ugyanazokat a jellegzetességeket mutatja, mint amit az a hőmérsékleti idősor mutat, amit kizárólag azokból a meteorológiai állomásokból számítunk, amelyek ma is vidéki jellegűek (vagy hosszú időn át ilyenek voltak), azaz nem szennyezi őket a városi hősziget-jelenség. Attól függően, hogy melyik adatsort fogadjuk el, bármilyen következtetést levonhatunk arról, hogy mi okozta a hőmérsékletváltozást, és így az idei augusztusi felmelegedést. Az IPCC szerint az ember, szerintünk a természet. Mint ahogyan az El Niño jelenséget is.
Az imént többesszámot használt: „mi meg azt mondjuk”. Ezek szerint Professzor úr nem magányos harcos, hanem egy tudományos csoport tagja.
Hogyne, tagja vagyok több nemzetközi csoportnak. Nagyobb országokban vannak szervezetek, például Nagy-Britanniában a The Global Warming Policy Foundation, az Egyesült Államokban a The Heartland Institute, és van a Climate Intelligence (CLINTEL), ami egy holland geofizikus-akadémikus által vezetett világméretű szervezet. A CLINTEL-ben 1600-an vagyunk, közöttük két Nobel-díjas. Tehát ez egy erős csoport. Minden országból felkértek valakit, hogy közvetítse a Clintel üzeneteit, Magyarországon én vagyok ezzel a tisztséggel megbízva. Például a múlt héten a Clintel elnöke levelet írt az IPCC új elnökének, akkor azt lefordítottam magyarra, és igyekeztem közzé tenni.
Egy éve a Professzorok Batthyány Körében (PBK) létrejött egy energia-munkacsoport. Annak elnökeként tevékenykedem. A PBK Fórumban megjelentettünk egy szemléletformáló tanulmányt. Címe (Mennyi? Mi mennyi?) arra utal, hogy az energia- és környezet kérdésköreiben teljes a zűrzavar. A klímaváltozás okaiban, még ha nem is értünk teljesen egyet egymással, az teljesen biztos, hogy az úgynevezett energia-átmenet (az Energie Wende, a zöldátállás, a hagyományos energiahordozók felhagyása) elpusztítja a civilizációt. A PBK közelgő sátoraljaújhelyi konferenciájára újabb tanulmánnyal és rövid kommünikével készülünk. (Szerkesztői megjegyzés: sajtóközleményük október 30-án megjelent.)
Vagy például harmincheten voltunk társszerzői annak a cikknek, ami azt vizsgálta meg nagyon pontosan, hogy milyen lehetséges változásai vannak a TSI-nek, azaz a napsugárzásnak. A hőmérséklet más képet mutat, ha csak a természetben lévő meteorológiai állomások adatait használjuk fel. Igen ám, de a régen városon kívülre épített meteorológiai állomások közül már sok városon belülre került, mert a városok terjeszkednek. Ennek következtében elkezdődött a hőtermelés az állomásoknál, és lokálisan melegebb lett ott. Mi azt mondjuk, hogyha a természetbeli hőmérsékletre vagyunk ma is kíváncsiak, akkor ki kell menni a városon kívülre, és ott kell megnézni az adatokat. Ehelyett mit csinálnak? A városok által benőtt helyeken mért hőmérsékleteket korrigálják, mintha ezek a megfigyelési helyek a természetben lennének. A mérőállomások nagy része olyan helyeken van, ahol ember él, ami a teljes földfelszín 4%-a, tehát arra reprezentatívak, és 96%-ra meg nem.
Tehát hamis a kép, amit elénk festenek.
Hamis a kép, annál inkább is, mivel az átlagolásnál a területtel is mindig számolni kell. Ma egyszerűen összeadják az összes mért adatot, és hogyha azoknak a háromnegyedét városokban mérték, akkor az zömmel a városias területek hőmérsékleti alakulását fogja mutatni. A korrekció során pedig szétkenik ezt az adatszennyeződést a vidékre is. Az elmúlt hetekben két tanulmányban is rámutattunk e problémára. Óriási visszhangja lett, és szinte napról-napra történnek fejlemények. Ma is érkezett egy fontos hozzászólás e tárgyban, de még nem tudtam elolvasni.
Geofizikusként a munkája során olyan időszakokban gondolkodik, amiket hétköznapi ember el sem tud képzelni. Például ötvenezer évre vetíti vissza a Föld pályáját. Egyszerű volt hozzászokni ezekhez az óriási léptékekhez?
Ez a geológiának a sajátos léptéke, amihez a tanáraim már hozzászoktattak. Hiszen amikor megnézünk egy leszakadt hegyoldalt vagy bányafalat, akkor évmilliók lenyomatát látjuk. A zsoltár igazságát szemlélteti, mert Istennél a nap évezrednek tud megfelelni, és ugyanakkor egy évezred neki csak egy nap. (Szerkesztői megjegyzés: Zsolt 90,4)
Látja annak esélyét, hogy az ember egykor majd nem kis egérnyi, hanem annál nagyobb és jelentősebb tényező lesz, például tehénnyi a klíma megváltoztatása tekintetében?
Nem. Ugyanis már előtte összeomlik a társadalmi rendszer. Nem klímavészhelyzet van, hanem társadalmi vészhelyzet. A világ legönzőbb figurái és legmegátalkodottabb idiótái összefogtak a normális emberek ellen. Normálisnak nevezem az indiait, aki úgy él Indiában, ahogy ott megszokták. Normálisnak nevezem a románt, a franciát, a magyart, és sorolhatom még a népeket, akik az ottani módon élnek a természeti környezetükben és a társadalmi rendjükben, ahol a család alapja egy férfi és egy nő. Észrevesszük, hogy ma mindenféle vonatkozásban az abnormálist akarják normálissá tenni, és ezt azért tudják megtenni, mert évtizedeken keresztül hamis képzeteket sulykoltak a klímáról, amivel globálisan olyan félelmet tudnak kelteni, aminek elkerülése érdekében az emberek szükségesnek tartják a globális kormányzást. Kétfajta módon lehet globális félelmet kelteni: az egyik, hogy idegenek jönnek az űrből, akik ellen össze kell fogni – ez nem jött be; a másik, hogy a földet tönkre tesszük, és ennek elkerülése érdekében kell összefogni – ezen még fáradoznak. Az önzés erőteljes jellemzője, hogy mindig többet akar, és ennek érdekében cselekszik. Hosszútávon, lassacskán emberellenessé fordítják az embereket, hogy elérjék a céljukat.
Kamaszkoromban folyton a túlnépesedésről beszéltek, mintegy riogatva vele. Ez a jelenség ugyanahhoz a mai, aktuális fő sodorhoz tartozott?
2008-ban kiszámoltam, hogy ha mind a 7 milliárd embert felállítjuk egy mérlegre, az kevesebb, mint ötszázmillió tonna, ami annyi, mint a Badacsony hegy tömege. A Földön a Badacsony hegy nagy vagy kicsi? Ha a termeszhangyákat állítanánk a mérlegre, azoknak az össztömege sokkal nagyobb lenne, mint az össz’ emberiségé. Mi az energiafelhasználás révén hatunk a környezetre, és nem azzal, hogy sokan vagyunk. A probléma nem az, hogy sokan vagyunk, hanem egyre többet és egyre mértéktelenebbül fogyasztunk. De nem a saját elhatározásunkból, hanem mert erre vagyunk kényszerítve. Kialakították a konzum-idiotizmust, a globális társadalmat, ami egyre több anyagot, egyre több energiát igényel. Már tizenöt évvel ezelőtt az volt a problémám, hogy a székesfehérvári tejet miért viszik Szegedre, a szegedit meg miért szállítják Székesfehérvárra, amikor teljesen logikus lenne a környéken értékesíteni. Igen, ez lenne az értelmes, de a ránk kényszerített világkapitalizmus nem így működik. A „Nutella” mogyorókrém fejezi ki ennek a lényegét, mert négy kontinensen készülnek a hozzávalók, és egy ötödiken csomagolják, végül onnét szállítják a világ minden pontjára. Ahelyett, hogy beérnénk az almával, mint régen, mi banánt akarunk enni télen-nyáron, mert elhitetik, hogy következmény nélkül és korlátlanul megtehetjük.
Szerintem a mértéktartásnak nálunk, puritán reformátusoknál jobban meg kellene mutatkoznia. Szeretném is a Confessioban megírni, hogy a környezettudomány deformálódott, és most szükség van a reformálására. De abban az értelemben, ahogy a kalap képét használva Dr. Márkus Mihály püspök úr magyarázta a reformáció lényegét: a kalap készítése formálás; ha valaki ráül, akkor deformálás történik, és ha a kalapos a gőzvasalóval visszaállítja az eredeti formát, az a reformálás. Nem mindegy, hogy melyik kalaposhoz megyünk, azaz hogy a környezettudomány fogalmát, értelmét, célját kinek az akarata mentén reformálják. A globális elit akarata mentén vagy a normális emberek akarata mentén? A média gazdasági érdeket kiszolgáló eszköz, és attól hangos, amit a globális elit hasznos idiótái üvöltenek, és nem attól, amit a normális emberek mondanak. A globális elitbe beleértem a háttérhatalmat, az ENSZ-t, a Világgazdasági Fórumot, az Európai Uniót, és Kínával is óvatosan bánnék.
Mi most a bányászat szerepe a zöld átállásban tárgykörű 55. Bányagépészeti és bányavillamossági konferencián tartott „Zöldátállás: A pokolba vezető út” című előadását követően beszélgetünk, és eközben felmerült bennem egy kérdés: vajon a hallgatóság számára iránymutatássá lesznek a Professzor Úrtól hallottak?
Nem egyedül vagyok a véleményemmel, nem csak tőlem hallják. A konferenciát záró összegzésben azt állapították meg, hogy az e tárgykörben hallott három előadás egy irányba mutat. A klímaváltozás oka tárgyában eltérhetnek véleményeink, de abban egyet értünk előadó társaimmal, hogy elfogultság nélkül, szigorú reformációt követően kellene foglalkoznia a klímatudománynak a kérdésekkel. Mert ahhoz, hogy megtudjuk, hogy az embernek mekkora hatása van az éghajlatra, a természet lehetséges hatásait is számításba kell venni. Tehát azt nem szabad megcsinálni, hogy minden történést az ember számlájára könyvelünk.
A bányászok józan mérnökök, csak az a baj, hogy az elmúlt évtizedekben a világ feletti irányítást átvették a valóságtól teljesen elrugaszkodott szemléletű emberek. A bányásznak pontosan azt kell követnie, amit a természeti törvények diktálnak, mert ha nem azt csinálja, akkor meghal. Ugyanilyen a paraszti foglalkozás is, ami a valósághoz igazodó életforma, amiben pontosan kell tudni, hogyan lesz a tej, hogyan fejlődik a növény. Nem véletlen, hogy az embereket évtizedek óta folyamatosan kényszerítik be a városokba, ahol el lehet őket gyökérteleníteni. Ugyanez megmutatkozik a hithez való hozzáállásban is, a nagyvárosiak zöme manipulálható tömeggé lesz. Azt pedig nem lehet előre tudni, hogy lesz-e akkora erő, mondjuk a bányaiparban, hogy ellenálljanak a megtévesztésnek.
Tudós emberként mi a véleménye arról, hogy a hétköznapi embereknek az üvegházhatással, tengerszintemelkedéssel, klímaváltozással kapcsolatban tennivalójuk van?
Ezek mind felületes tudásból adódnak. 2007-ben kikiáltották, hogy a klímatudomány tisztázott, nincs több kérdés. Viszont 2021-ben Steven E. Koonin szerző előjött a „TISZTÁZATLAN – Amit az éghajlattudomány mond, amit nem mond, és mindez miért fontos” című könyvével. A magyar fordításnak én voltam a szakmai lektora, tegnap kaptam meg a tiszteletpéldányt. Januárban lesz egy könyvbemutató, ahova a szerzőt is várják az Egyesült Államokból. Koonin előadásairól többször írtam már a Magyar Hírlapban, annak kapcsán találtak meg a szakmai lektorsággal. A szoros határidő miatt két hétig éjt nappallá téve dolgoztam a könyvön, és a munka elvégzése során az volt fontos számomra, hogy azt adjuk át üzenetként a hozzáértő olvasónak, amit a szerző mondani akar. Azt például, hogy a CO2-molekula nem „megtartja a hőt”, hanem rövid ideig feltartóztatja.
Pont ott nyílt ki Koonin könyve, ahol az ő lakóhelyén végbemenő tengerszintváltozást mutatja be a diagram. Ez a teljes idősor, de az előrejelzésekhez csak egy szeletét veszik számításba, mégpedig pont azt, ami a legjobban emelkedik. A tengerszintemelkedés egy teljesen természetes folyamat, ami folytatódik. A kérdés az, hogy az IPCC mi alapján jósolja ezt, vagy azt a jövőbeli értéket? Miért nem az eddigi megfigyelések rendjét folytatja? Egyébként Skandinávia emelkedik, Európa ettől délre süllyed. A relatív tengerszintet mutató számadatsorban figyelembe kell venni azt is, hogy a lavór alja hogyan horpad.
Koonin könyve azzal foglalkozik, hogy mi az, amit az a 4,5 ezer oldalas jelentés, amit az IPCC természettudományi munkabizottsága ír, amiből majd kialakítanak egy 30 oldalnyi ún. konszenzusos nézetet. Csakhogy az összefoglaló már nem a kutatók munkája, hanem politikusok írják, és abban a kutatók megállapításai már eltorzítva szerepelnek. Koonin könyve arról szól, hogy amit a politikusok írnak, és amit a média szétkürtöl a világban, az nagyon távol van attól, mint ami a tudományos jelentésekben eredetileg szerepelt. Az én feladatom ebben a helyzetben hasonló a guberáláshoz: próbálom az értéket kiszedni, és rámutatni arra, hogy mi a szemét, és mi nem.
A következő generációban végbe mehet egy paradigmaváltás, és visszatérhetünk oda, hogy a mért, valós adatok lesznek újra fajsúlyossá?
Nem tudom, hogy milyen keserű tapasztalatok megélése vezet majd ahhoz, hogy visszaálljon a normális rend, mert már az adatok hamisításától sem riadnak vissza. Egyre nehezebb eligazodni, de a konkrét mérések leképezése, ábrázolása, bemutatása mégis előre visz, és a végtelenségig azt az ellentmondást, ami a klímamodellek és a valóság között van, nem lehet fenntartani.
A gondolkodó fiataloknak észre kell venniük ezt, és biztos vagyok benne, hogy lesz is közöttük, aki észreveszi, és az igazság általuk győzedelmeskedik majd. Az egyik unokám is ilyen, aki a tanárának azért mondott ellent, mert Papitól mást hallott. Régen is évtizedekig el lehetett téríteni a tudományt, gondoljunk csak Galilei példájára. Ugye, nem véletlen énekeljük a felismerést, hogy „Őrizz hamis tudománytól!” (Szerzői megjegyzés: ÚRÉ 541. dicséret.) A tudomány vonatkozásában most éljük meg a klímatudomány tridenti zsinatát, ugyanis a világban a tudósokat el akarják hallgattatni, és ahhoz minden eszköz engedélyezve van, legyen az akár hamisítás, manipulálás, hatalmi arrogancia, levéltitok figyelmen kívül hagyása.
Nekem egy normál, emberszerető és istenfélő álláspontom van a környezettudományban, és úgy gondolom, hogy ez az abszolút helyes. A Biblia világosan rámutat, hogy a felelősség kérdését nem lehet elkerülni. Isten teremtette a világot, és ha mi rosszul bánunk vele, akkor harmad-negyed ízig megbüntet.
A Szentírásban nemcsak a teremtésről és a világ rendjéről van szó, hanem olvashatunk a világvégéről is. Ezzel kapcsolatban milyen meglátásai vannak?
Sokáig nem akartam elolvasni részleteiben a Jelenések könyvét, az Apokalipszist. Nem akarok félelmet kelteni, de nem összeegyeztethetetlen a teljes bibliai kép a tudománnyal. Aminek kezdete van, annak vége is van, tehát a mi világunknak vége lesz. A Nap elnyeli majd a belső bolygókat. De az Apokalipszis mintha nem a természeti feltételek elromlásáról szólna, hanem az emberek elromlásáról. Úgy, ahogy az utolsó időkkel kapcsolatban a Máté 13,13-17-ben szó van: „Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” “A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották.” Egyszerűen erről van ma szó, az emberek elhiszik a propagandát, és ebben az értelemben is pontos a Biblia. Az embert közvetlenül az ember teszi tönkre.
Emlékszem, fiatalon, amikor már a földrajzban járatosabb voltam, apámnak a világatlaszt elővéve bizonygattam, hogy micsoda butaság egy pusztában negyven évet vándorolgatni, nem létezik, hogy ne találtak volna onnét ki, ha bármelyik irányba elindulnak és következetesen előre mennek. S akkor apám legyintett, és azt mondta, hogy majd megérted. 1994-ben értettem meg, amikor már negyvenéves voltam, és rájöttem, hogy visszavágytak a biztonságba, ezért el kellett telnie negyven évnek, azaz egy generációnak, hogy eljöhessen egy szabad világ. Visszatérve a korábbi kérdéshez: bízom benne, hogy jön egy újabb generáció, és 2030-ban nem az Agenda 2030 elképzelés teljesül be, ami rabszolgaságba taszítaná a nyugati világot, hanem az új generáció belépése – képletesen értve – Kánaán földjére. Egyébként az Agenda 2030 ellen nyilvánosan fellépő első politikus Orbán Viktor volt, aki átlátott a szitán.
Több elismerést kapott munkája során. Ezek közül melyik az igazán kedves a szívének?
Hármat tudok mondani, és mindegyikkel ugyanaz a gond, túl fiatalon kaptam meg (mosolyog), legalábbis ahogy én érzem. Nem érdemtelenül, de túl fiatalon. Az első a Magyar Geofizikusok Egyesületének Eötvös Loránd érdemérme, a tudományos eredményeimnek köszönhető. A második a Sopronért emlékérem, amit a 2009-es konferencia után kaptam meg. A harmadik pedig a 2010-es lovagkereszti kitüntetés, amit a Föld bolygó emlékév bizottságának titkáraként kaptam.
Nem emberektől várok igazán elismerést, hanem belülről. Amikor például tudom, hogy jót tettem azzal, hogy elvégeztem a Koonin-könyv lektorálását, az elismerés számomra. Egyébként a kitüntetést kiérdemlő munkákat a feleségem, Éva türelme és támogatása nélkül biztosan nem tudtam volna elvégezni. Ő mindig ott volt mögöttem.
A klímatudomány torzításait leleplező munkáim kapcsán a gimnáziumi padtársam azt mondta, lehet, hogy ezért téged ki fognak nyírni, és majd csak halálod után fognak elismerni. Ma is javasolták, hogy vegyek bukósisakot, védjem magam.
De hát mi tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál!
Így van. Ennek reményében szemlélem az életemet, munkámat, családomat. Bennük sok örömöm van. A fiam, Gábor a Károli Egyetemen végzett angol-történelem szakon, majd tanított, 2010-ben külügyi szolgálatot vállalva konzul volt Buenos Airesben, illetve Csíkszeredában. Voltam általa tartott eskütételen, ahol beszédet mondott, és ugyanolyan érzésem volt, mint amikor apám igehirdetését hallottam a templomban. Mesélte, volt olyan testvérpár, akik közül az egyik Argentínában, a másik egy évre rá Csíkszeredában tett nála állampolgársági esküt. Most is a Külügyminisztériumban dolgozik.
A két ikerlányom közül Gyöngyi 2017-ben hirtelen meghalt. Franciaországban élt, tíz hónapos babája volt. Szívleállása lett agyonhajszoltság miatt. Ez volt életem legnagyobb tragédiája. Egyébként azóta van, hogy nem félek semmitől és senkitől, mert az tényleg rettenetes volt. Kislánya, a legkisebb unokánk most hét és fél éves, és nagyon választékosan beszél magyarul is, mert a francia apukájának az új élettársa magyar, akitől született egy kistestvér, és így otthon többségben vannak, akik tudnak magyarul. Hozzá igazítom minden feladatomat, mert amikor Franciaországban tanítási szünet van, akkor megyünk érte a feleségemmel.
A másik ikerlányunk, Ildikó egy soproni fiúhoz ment férjhez, de kikerültek Amerikába, és a gyermekeik (17 éves lány és 15 éves fiú) ott születtek. Majd 2015 táján hazajöttek, és itthon élnek Szentendrén.
Édesanyám 93 éves. Napi szinten követi az eseményeket, úgyhogy amikor este beszélünk, akkor mindenről tájékoztat engem.
Professzor Úr, elégedett az életútjával?
A küzdésről szól, abban jó vagyok. Könyvet még nem írtam, tehát még befejezetlen az utam. Olyan tempóval jönnek az események, hogy már önmagában hatalmas feladat az eseménysort követni, arra reagálni és arról tájékoztatni a magyar értelmiséget. Vagy tudomásul veszik, vagy figyelmen kívül hagyják, nem tudom. Az a nézet, amit képviselek, nem szalonképes a magyar köztévében. Egyelőre! (nevet)
Ez igazán elgondolkodtató annak ismeretében, hogy elsőként Orbán Viktor állt ki az Agenda 2030-cal szemben. Akkor a „királyi tévében” mégis miért kap egyoldalúan teret a klímapolitika, és miért szalonképtelen Professzor Úr?
Egy ideig én sem értettem. Abban reménykedtem, hogy Orbán Viktor majd kimondja a klímapolitika hamisságát, de már csak azért sem teheti meg, mert a körülötte lévő értelmiségnek más a meggyőződése.
Volt egy nagyon jó Orbán-idézet, amit tavaly az amerikai konzervatív párt budapesti tudományos összejövetelén, a CPAC-on mondott: „Óvakodj a szélsőségektől, és add meg az Istennek, ami az Istené, a császárnak, ami a császáré, és a tudománynak, ami a tudományé!” Tehát amit a tudományos élet zöme elutasít, azzal neki nem szabad fogódzkodni, attól el kell határolódnia. Miután a tudományt megszállták a klímapolitikai nézetűek, ezért felelős politikus nem foglalhat állást a tudomány fősodrával szemben. Ez a politikusi óvatosság van mögötte. Véleményem szerint nagy hiba, ha a tudományt a császár birtokolja, és az nem Istenhez tartozik. Magyarul: igazságkeresőnek kell lennie a tudománynak. Ha nem igazságkereső, akkor nem tudomány.
Úgy vélem, a hívő embert nem töri meg a „szalonképtelenség”, mert lelki muníciói edzettséget biztosítanak neki. Mi a kedvenc templomi éneke és bibliai igéje Professzor Úrnak?
A 42. és természetesen a 90. zsoltár. Pál apostol leveleiből pedig az, hogy „Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe.” (Filippi 4,12).
Dr. Vladár Gábor nagytiszteletű úr 70. születésnapjára az volt a soproni református gyülekezet ajándéka, hogy szerveztünk egy gyülekezeti kirándulást Pál apostol nyomában, és ott voltunk vele Tarsusban, Antiókhiában. Egészen különleges élmény volt felkeresni azokat az újszövetségi helyeket. Pál apostol példája megmutatja, hogy alkalmazkodnia kell az embernek, de az igazságot nem lehet hagyni, küzdeni kell.
Kívánom, hogy mindig legyen elég ereje ragaszkodni az igazsághoz! Beszélgetésünk végén felelne néhány villámkérdésre?
(Szelíden bólint.)
Kísérletezés vagy összegzés? Mind a kettő. Alapjában véve az én eredményeim rendszerező jellegűek, a szaktudományt az vitte előre, viszont a kísérletezésnek nagyon nagy tisztelője vagyok, hiszen Eötvös Loránd életműve egy kísérletező életmű.
Taps vagy fütty? Kellő mértékig mind a kettő. (nevet)
Földgáz vagy napfény? Nincs a kettő között antagonisztikus ellentmondás. Mindkettő, mert attól függ, hogy mire gondolunk, hiszen a napfény éltet, a földgáz pedig az emberiség jólétét biztosító energiahordozó, amiből nem tudjuk, mennyi van pontosan, de jóval több, mint amit mondanak.
Éden-kert vagy Gecsemáné-kert? Meg kell élni mindegyiket.
Szupervulkán vagy geomágneses vihar? Hát, ha esélyt szeretnénk a túlélésre, akkor inkább a geomágneses vihar, mert az lehet kicsi.
Példabeszéd vagy zsoltár? Példabeszédek könyve, mert mindig jelent valami újat.
MHz vagy kJ? A földi élet biztonságos előfeltételei szempontjából a kJ.
Ábrahám Mamré-tölgyesében vagy Illés a Hóreb-hegyi barlangban? Helyzettől függ. Most a tölgyest választom, mert az kapcsolódik a beszélgetéshez. Az Ószövetségben ugyanis számtalanszor említik az erdőt, az Újszövetségben meg egyszer sem fordul elő, és ez egy végbement klímaváltozás eredménye.
Eötvös-inga vagy kaotikus-inga? Kaotikus-inga, a gyors változásokra gondolva.
Modell vagy valóság? Valóság.
Egyéni ötlet vagy csapatmunka? Egyik a másik nélkül nincsen.
Köszönöm a beszélgetést! Isten áldása legyen családja körében eltöltött idején, a következő presbiteri ciklusra vállalt szolgálatán és az áltudomány leleplezésében vállalt kiállásán!
