Szólásszabadság van. Nemhogy kérdezni, mondani is lehet bármit! Legalábbis egyesek így értelmezik a szólásszabadságot. Persze valamelyest mégiscsak van a beszédnek, írásnak szabályozottsága, például rágalmazásért, rossz hír keltéséért be is lehet perelni valakit. Hogy a beszédnek is van etikája, az már sajnos nem sokakat érdekel.
No, de ha nem állítok, csak kérdezek, azt csak lehet, nem? Az olyan ártatlan dolog. Csakhogy a kérdezésnek is van etikája.
Egy kérdés lehet tolakodó, indiszkrét és megalázó is. Ez utóbbi például, ha formailag ugyan ismeret megszerzésére, tájékozódásra irányul, de olyan valakinek teszem fel, aki nyilvánvalóan nem tud válaszolni rá.
Aztán van olyan kérdés, ami inkább megkérdőjelezés. Alapból nincs ezzel semmi baj, lehet vitatni dolgokat. Gond akkor van vele, ha ártatlan képpel úgy akarok tenni, mintha ez csak egy kérdés lenne. Ismerek embert, akinél ez már rögzült metódus: kommunikációjában folyton kérdez, mondván, hogy ő igazán csak érteni akar… de nyilvánvaló részéről a megkérdőjelezése a beszédpartnernek. Ráadásul támadhatatlan, reflektálhatatlan, mert semmit nem mer/akar állítani, kérdései mögé bújik.
És van olyan kérdés is, ami egész egyszerűen hazudik. Az meg hogy lehet? Hát úgy, hogy hazugságból indul ki, eleve arra épít. „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?” (1Móz 3,1) Ismerős? Ugye, milyen kis ártatlan kérdés?
Nemrégiben tudomást szerezhettünk arról, hogy a Telex a Szemlélekkel nagy összefogásban publicisztikasorozatot készít annak a kérdésnek a nyomán, hogy: „Mit keres az egyház a háztartásban és a hálószobában?” Ami egészen nyilvánvalóan nem egy kérdés, hanem egy határozott ellen-fellépés, nagyjából azzal a mondanivalóval, hogy: Ki onnan!
Dehát ők csak kérdeznek, tényleg. Álnaiv ártatlan bociszemekkel – ahogy Szilvay Gergely reagálásában megfogalmazta.
Csak példaképpen fordítsunk le egyet a kérdéssorból: „Miért ne folytathatna párbeszédet a közbeszéd terepein az egyház arról, hogy élnek közöttünk a saját nemükhöz vonzódó személyek?” (Mert nem folytat? Dehogynem!) A kérdésnek feltüntetett mondat valódi értelme: Ne azt mondjátok ebben a párbeszédben amit mondtok!
Vagy a sátános módszer-változat, a kérdés formájában mondott hazugság és hamis vád: „Tényleg (csakugyan) gyengeségnek tűnne, ha bevallanák a katolikusok, hogy nincs előre megírt recept a szent iratokban minden élethelyzetre?” „(Csakugyan) Jobb ember az, akinek több gyermeke van?” Mert ezt mondja az egyház? Ugyan már. De milyen jól hangzik, ha eleve feketíteni akar valaki!
„A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” – mondja Jézus. Halkan hozzáteszem: Lehetne a ti kérdésetek igazán kérdés?
