A 21. század harmadik évtizede különös böjti időket hozott ránk. 20-ban kezdtük a járványos böjtöt, életünkben először templomi istentiszteletek nélküli húsvéttal, aztán a következő évben az új fertőzési hullám bezárásaival, tavaly ilyenkor is már a háború árnyékában és idén sem könnyebb a helyzet. Hallgatjuk a híreket rakétatámadásokról, banki csődökről, európai és világpolitikai csatározásokról, és egy szemernyit sem lett békésebb-nyugodtabb körülöttünk a világ.
Nehéz így megcsendesülni, lelki küzdelmekhez erőt gyűjteni, befelé és felfelé figyelni, noha talán éppen most a legelengedhetetlenebb. Aki ezt komolyan akarja venni, azért igyekszik. Van, aki magában próbál reggel-este elcsendesedni, Igét olvasni és imádkozni, valamilyen hitmélyítő-lélekerősítő olvasmányt végigvenni, vagy épp többet elmenni hétközi gyülekezeti alkalmakra.
Védelmező lelki falak közé vonulni nem életidegenség vagy valóságtagadás, csak önvédelem és annak erős tudatosítása, hogy bármi is történjék, mennyei polgárok is vagyunk, és az eljövendőből van a mára nézve is reménységünk. Igen, a mában, a jelenben, amiben Isten ugyanúgy itt van velünk.
Ezt pedig nem lehet nem észrevenni. És itt most nem csak a hit olyan fajta látására gondolok, mely a saját személyes mindennapjaiban is meglátja Őt és tetten éri szeretetét, hanem arra, amely a világ szörnyűségei és sátáni herezisei közt is felkapja a fejét a Szentlélek nyilvánvaló munkájára.
Az amerikai Asbury egyetemén egy idei februári normál hétközi reggeli áhítat csak úgy spontán több mint két héten át éjjel-nappal tartó istentiszteletté változik, amihez közben sok ezren csatlakoznak. Azután ez átterjed más egyetemekre is USA szerte, ahogy erről sok beszámoló érkezik:
„Este az egyik diák dicsőítő énekeket kezdett játszani a zongorán, köré gyűltek még páran, aztán még többen, és együtt énekeltek. Reggelig olvasták a Bibliát, imádkoztak, bizonyságokat osztottak meg. Mindez teljesen spontán alakult, csak a diákok kezdeményezésére, akik buzgón keresik Úr közelségét.”
Ugyancsak az elmúlt néhány év termése a Jézus életéről szóló, The Chosen (Kiválasztott) című filmsorozat, amely lassan a félmilliárdos ( ! ! ! ) nézettséget éri el úgy, hogy nem híres-pénzes forgalmazók és filmmogulok gyártatják, hanem alapvetően hívők közadakozásából épül fel a költségvetése. A forgatókönyvírók, a rendező és sokan a szereplők közül is hívő keresztény emberek, és az elsődleges céljuk az evangéliumok, a Szentírás Krisztusának megelevenítése.
(Másfél évvel ezelőtt írtam róla bővebben…)
Sok minden történik jelen vajúdó világunkban, de hozzá kell ehhez tennem azt is, hogy Valami történik… Illetve Valaki! Akit ki lehet seperni sztenderd píszí ideológiákból, lehet próbálni megsemmisíteni, ahogy a világtörténelem során oly sokszor. De mégiscsak Ő tartja kezében az egészet és akkor lép bele irgalmából és úgy, ahogy Ő akar.
Globális krízisben van a világ, és fontos jól értenünk a krízis szót. Jelent ítéletet, de megítélést, megkülönböztetést, szétválasztást, döntést is. Ennek a kairoszában, felülről megítélt feladatában van most a világ, de a kereszténység is (anglikánok, katolikusok, protestánsok), mi mindannyian.
Dönteni igenekről és nemekről, választani értékrendek között, megkülönböztetni jót és rosszat – az Ige alapján. És elviselni, hogy szétválasztva leszünk, de új közösségi és hitvallási vonalak mentén össze is kötve. Ahogy egy kiváló teológus fogalmazott: “Történelmi léptékű, tektonikus mozgások zajlanak a globális kereszténységben.”
Úgy tűnik, hogy kavarodik-keveredik és sötétül minden. Ám közben jóllehet éppenséggel tisztul az, aminek tisztulnia kell. És világosodik is, csak kicsit másképpen. Erre kell megpróbálni nyitottnak, ébernek, kész(séges)nek lenni… De hát amúgy is böjt van, nem igaz?
