Megértettük

Jerusalema

A 2020-as karanténos évben, koncertek, turnék, nagy zenei rendezvények nélkül is született sláger – igaz amolyan járványos módon: az interneten. A dél-afrikai Master KG és Nomcebo Zikode énekesnő Jerusalema című számát már több mint 360 millióan hallgatták meg, miután pedig az angolai Fenomos do Semba nevű tánccsoport felfedezte a dalt, és kitalált rá egy egyszerű koreográfiát, világszerte sok száz baráti, munkahelyi közösség táncolta el és tette fel a videót a netre, a YouTube-ra.

Felsorolhatatlan, ki mindenki táncol rá Skandináviától Dél-Afrikáig: repülőtársaságok, kórházi dolgozók, tűzoltók és rendőrök egyenruhában, szerzetesek, cipőbolti eladók, köztisztaságiak, iskolák tanulókkal és tanárokkal. Ha csak néhány magyarországi példát nézünk, beszállt a tánckihívásba a MÁV, a Hévízgyógyfürdő, a Büntetés-végrehajtás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Bethesda.
Mi tagadás, fülbemászó a dallam, magával ragadó a ritmus. Mindenki széles mosollyal ropja, kisebb vagy egészen hatalmas csoportokban, és meg is fogalmazzák, hogy a nehéz időkben milyen fontos az összetartás ereje, a zene, a tánc és a boldogság. A református gyermekkórház egyébként valóban szívhez szóló és lélekemelő videója a legdirektebb ebben, mert a tánc közben megy a felirat:

„Érted táncolunk. Téged gyógyítunk. Neked küldjük a reményt. Neked, aki a frontvonalon küzdesz… Neked, aki gyermeket nevelsz… Neked, aki kimerülésig elfáradtál… Neked, aki már nem tudsz mosolyogni… Neked, aki gyászolsz… Neked, akit maga alá temet a harmadik hullám. Magunknak, mert csak együtt tudjuk túlélni a járványt…”

Elemző cikkek tudni vélik, hogy az egész célja megmutatni a boldogságot, az afrikaiak, köztük is az angolaiak egyszerűségét. Azt, hogy az élet szép, még a világjárvány idején is. És akkor is, ha szegény vagy, ha semmid nincs.
Ám ha valaki elég kíváncsi és veszi a fáradtságot, hogy utánamenjen és kiderítse, valójában miről is szól ez a dal, ami a járvány bátorító üzenetévé lett az egész világon – amit viszont az eredeti verzióban a dél-afrikai énekesnő, aki maga a zulu nyelvű szöveg szerzője, egészen komoly arccal, a porból száradt faleveleket felmarkolva énekel – nagyjából ezt a szöveget találja:

Jeruzsálem az én hazám – ments meg – védj meg – többé ne hagyj el
a helyem nem találom – a királyságom itt nem találom – ments ki – vigyél magaddal
ments meg, ments meg, ments meg – többé ne hagyj el – ments meg, ments meg, ments meg
többé ne hagyj el…

Hoppá. Hát, ez nem az a don’t worry be happy dolog, amit várnánk. Inkább mintha az Ige elevenedne újra a dalban: „Nincsen itt maradandó városunk.” És ez bizony nem véletlen, merthogy ez egy gospel. Nomcebo meghallgatta az együttes által szerzett zenét, és a szívéből ez az imádság szakadt fel a mennyei Jeruzsálemről, az egyáltalán nem hepi földi valóságból a Megváltó Krisztus felé. „The lyrics are a plea for God to answer this prayer” – vallotta meg később.

Bizony. Amire a fél világ és a progresszív felvilágosult nyugat táncolt az elmúlt évben, az egy könyörgés a szabadító Istenhez. Akinek a valósága sokkal több és jobb, mint ennek a nyomorult földi valóságnak minden ereje és boldogsága.

Mindez igazán élessé és szívfájdítóan erőteljes üzenetté akkor lett, mikor a közelmúltban elkezdődtek a földi Jeruzsálemet támadó bombázások. A földi Jeruzsálemnek évszázadok, évezredek óta tragikus a története. Amióta Dávid király fővárossá tette hányszor megtámadták, lerombolták, újjáépítették a várost és a Sionon álló templomát. Babiloni hódítók, római elnyomók, muszlim erők, keresztesháborúk dúlták, és újkori történelme sem békésebb.
Lehet sokféleképp ítélni erről a városról, amelyet szentnek tart három vallás is: zsidó, keresztény és muzulmán – és magának is követel. Lehet sokféleképp gondolkodni akár Izráel politikájáról is a régmúltban, az újkorban és a jelenben. Lehet idézni Jézusnak a város felett kimondott ítéletét, mely nem ismerte fel meglátogatása idejét, s a templom felett, melynek pusztulását megjövendölte, és a lerombolt helyett saját feltámadt testét, a Krisztus-testet, az Egyházat hirdette meg Isten igazi templomának. Lehet. A Sionnak hegyén Úristen – énekeltük vasárnap a gyülekezetben, és folytathattuk volna így: áll az Al-Aksza mecset. Ama templom helyén…

Sokféleképp lehet keresztényként is vélekedni a közel-keleti politikáról, de én azt hiszem, hogy az ártatlan civilek tömegeinek életét támadó, most már majd 3000 (!) kilőtt rakéta hallatán összeszorulhat a szívünk. Mert a mostani támadás azért is rendkívüli, mivel a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád nevű iszlamista szervezet eddig csak Izrael ritkábban lakott déli részei ellen indított támadást, most azonban Jeruzsálem központját, illetve Tel-Avivot vették célba. Zsúfoltan lakott városokat… Ha nem működne olyan jól a Vaskupola elnevezésű rakétavédelmi rendszer, már sok ezer civil áldozat lenne.

Persze benne van ebben a tragikus történetben vastagon mind a palesztin, mind az izráeli helyi hatalmi politika felelőssége. De meghallható a másik, a földi Jeruzsálem igazi hangja, a benne élő emberek, a békéért együtt tüntető zsidók és arabok, és az ott élő magyarok emberi hangja. Ahogy például az izraelinfo.com szemezget az izraeli magyar Facebookon kitett szövegekből:

„Soha nem láttam Tel-Avivot ilyen csendesnek, mint most. Üres az utca, sehol egy busz, egy autó, nem hallatszik zene, trécselés, nevetgélés az erkélyekről és a hátsó kertekből. A macskák nem harcolnak. Tűzszünet van, sehol egy vernyogás. Pedig nincs is kijárási tilalom. Csak várjuk a következő rakétatámadást.” (Beatrix)

„Itt éjjel 2… Egy órától 15 percenként felugrani álmodban szirénára, aztán pontosan 90 másodperced van, ha szerencsés vagy, bunkerban, ha nem, akkor egymásba kapaszkodva a lépcsőházban várni, hogy hova csapódik be, vagy vajon elfogja-e a Vaskupola. Hogy fellélegezve, hányingerrel küzdve, kómásan visszacsattogj az ágyadba… Megúsztuk… most meg… Néha nem is tudom, milyen kategóriába soroljam magamat… szerencsésnek, hogy láthatom az élet ronda oldalát? Amit az emberek álmukban sem tudnak elképzelni a béke oldalán? Ennyire a pokol bugyraira azért nem vagyok kíváncsi, pedig tudom, hogy még nem láttam semmit sem, de nem is akarom! Jó éjszakát nektek, és őrizzétek a békét!” (Andrea)

„Megkérdeztem a szomszédokat, messze van az óvóhely, úgyhogy marad a lépcsőház. Dolgozni kéne mennem, de lemondtam. Majd holnap. Van egy kis hányingerem is. Ez az első »háborúnk«. Az adrenalin dolgozik bennem. Nagyon vegyes érzelmeim vannak. Először eufórikus állapot, aztán kis pánik, aztán hányinger, aztán düh, aztán nyugi. Ez kb. percenként váltakozik bennem.” (Ágnes)

„Sziasztok! Létrejött Jeruzsálemben és Beit Shemesben egy, 50-nél is több tagot számláló, vallásos családokból álló csoport, akik a támadások elől menekülő családoknak adnak szállást (vallási nézetekre és hovatartozásra való tekintet nélkül). Ha bárkinek szüksége van egy nyugodt helyre gyerekkel, gyerek nélkül, kutyával, cicával, hörcsöggel stb., kérem jelezze privát üzenetben, és keresünk neki és a szeretteinek megfelelő szállást, amíg kitör a béke. Vigyázzatok magatokra, Sabat salom!”

Mindezek közepette én semmi egyebet nem tudok tenni, mint imádkozni a 122. zsoltárral és Nomcebo gospelével, és erre hívni minden keresztény testvéremet:

„Kívánjatok békét Jeruzsálemnek! Legyenek boldogok, akik téged szeretnek! Legyen békesség falaidon belül, legyen boldogság palotáidban! Testvéreimért és barátaimért mondom: Békesség neked! Istenünknek, az ÚRnak a házáért is jót kívánok neked!”
Jeruzsálem az én hazám – ments meg – védj meg – többé ne hagyj el
a helyem nem találom – a királyságom itt nem találom – ments ki – vigyél magaddal
ments meg, ments meg, ments meg – többé ne hagyj el – ments meg, ments meg, ments meg
többé ne hagyj el…