Először is el kellene dönteni, hogy mit is ünneplünk karácsonykor. De sokkal érdekesebb, ha megfordítom a kérdést, hogy mit nem ünneplünk karácsonykor. Nem ünnepeljük pl. a fenyőfát, pedig volt idő, amikor a fenyőünnep titulus akart lenni a kötelezően ajánlott megnevezés. Sokszor halljuk ezekben az adventi napokban, hogy Jézus születésére várunk. Talán akkor azt ünnepeljük, hogy Jézus újra és újra, minden évben megszületik? Nos, ezt sem, mert Ő már egyszer s mindenkorra megszületett több mint kétezer évvel ezelőtt Betlehemben. Akkor esetleg a gasztronómia ünnepe, és örvendezünk, hogy remekül be tudtunk vásárolni, sütöttünk, főztünk, majd degeszre tömjük magunkat az ünnepen olyannyira, hogy a vércukorszintünket tutira 10 fölött tudjuk tartani januárig.
Ez utóbbi is lehet „szép” ajándék, de kinek is? Nem másnak, csupán magunknak. És mivel lehet még az efféle önfeledtséget fokozni? Erre a „problémára” találták ki az utazást, a wellnesst, hogy ne kelljen készülni, ne kelljen vendégeket fogadni az ünnepekben, mert nem is vagyunk otthon. Ugye milyen remek megoldás! De mire is valójában? Nem másra, mint arra, hogy az emberek, rokonok, ismerősök kapcsolati hálóját még jobban szétzilálják. Manapság egyre nagyobb dolog az, hogy ha az ember valakit beenged az otthonába. Ha még hajlandó készülni, idejét áldozni egy vendégre, és saját készítésű, a vendégnek kedves étkeket rakni eléje. Hiszen ilyenkor a vendéglátó leveszi jól bevált, hétköznapi páncélját, és vendégének megengedi, hogy bele lásson az ő saját, privát kis valóságába. Sokak számára ez az átlátszóvá válás nagyon nimbuszromboló tud lenni, de ez már legyen az ő bajuk.
Néztük már, hogy mit nem ünneplünk karácsonykor, nézzük meg azt is, hogy akkor mégis mit ünneplünk? Jézus Krisztus születésnapját. Egy igazi születésnap megünneplésére azonban fel kell készülni. El kell gondolkozni azon, hogy mivel is tudnánk meglepni az ünnepeltet? Minek is örülne? Jó kérdés, de tényleg: Mit is tudnánk mi adni Jézusnak valójában? Mije nincs, vagy mire szorulna rá, esetleg miben szűkölködik? Az Írás rögtön csírájában fojtja el minden kreatív ajándék ötletünket: „Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt 28,18) Rá kell ébredni, hogy a mindenség birtokosát mi, emberek nem tudjuk semmivel elkápráztatni. És hiába is kelnénk versenyre egymással ezügyben, hiszen nincsen semmink, amit ne tőle kaptunk volna használatra kölcsön a földi életre.
Mégis van egy dolog, amit adni tudunk, ami olyan drága, hogy pénzben kifejezhetetlen. Ez nem más, mint a szeretettel teljessé tett idő. Rajtunk is múlik, hogy környezetünkben ne legyen üres szék a karácsonyi asztal körül, ne legyen be nem teljesült adventi várakozás, és tudjunk mindnyájan örülni találkozásoknak, annak, hogy vagyunk egymásnak. Amíg lehet, és ahogy lehet.
Érdemes egy kicsit megállni a karácsonyi finisben, és feltenni a következő kérdéseket magadnak: Ember! Hova rohansz? Ki elől menekülsz? Kinek akarsz majd dicsekedni, hogy hol voltál Karácsonykor, hogy melyik wellness hotelben áztattad magad, esetleg melyik déli szigeten lubickoltál a tengerben? Valóban olyan jó ünnepet venni magadnak, idegenek közt karácsonyozni? Ezek az élmények könnyű élmények, mert megvásárolhatók, de pont addig is tartanak csupán, ameddig a pénzed. És még véletlenül se feledd el, hogy a „kedves vendég” titulus mindig a vastag pénztárcájúaknak szól csupán, sohasem az üres zsebbel érkezőknek, mert azoknak – a mondás szerint is – kívül tágasabb.
De hova, kikhez fordulhattál eddig is, hova, kikhez fordulhatsz a jövőben is, ahol soha sem kérdezik meg, hogy hoztál-e valamit, sőt mindig vigasztalást kaphatsz, ha már nagyon kellene egy jó szó. Ahol őszintén kíváncsiak voltak rád eddig is, és akikre mindig számíthattál a bajban. Mert voltál már bajban, nem is egyszer, mikor a dolgok irányítása valamiért kicsúszott a kezeid közül. Nem kéne az ünnepen inkább hozzájuk fordulni egy apró, látogatásnyi köszönömmel? Köszönöm, hogy vagy/vagytok nekem! Úgy gondolod, hogy most, amikor megy a szekér, milyen jól esik egy wellness hotel all inclusive szolgáltatásaiban ejtőzni. Pedig lehet, hogy környezetedben most valakinek nagy szüksége van egy jó szóra, egy kis bátorításra, mert valami gonddal küzd, amit nem is akar elmondani, mert tartja még magát, és ahogy eddig is meg tudta oldani a problémáit az életben, most is sikerülni fog talán nélküled is. Ezt nem fogja elmondani egy néhány perces, felületes telefonhívás alatt. Ez nem derül ki a boldog ünnepet kívánó SMS-ből, nem fog ott virítani a közösségi oldalon. Ehhez találkozás, ehhez együtt töltött idő kell. Szeretettel teljes idő, hogy egyik ember meg tudjon nyílni a másiknak. Az élet mindig hoz elő innét-onnét olyan köveket, terheket, melyek megnyomorítanak, lenyomnak bennünket, ha nem tudjuk letenni őket, vagy ha nem kapunk egy segítő kezet, amelyik könnyebbít valamicskét a terhünkön. Ne intézzük el azzal, hogy majd az Isten. Az Úr nem teszi meg helyettünk azt, ami a mi feladatunk, amit mi is meg tudunk tenni némi áldozatvállalással.
Vannak még jó néhányan szerencsések, akiknek még élnek a szüleik, és felkereshetik őket az ünnepekben. Sajnos sokan vagyunk olyanok is, akik már csak gondolatban ültethetjük le őket a karácsonyi asztalhoz. Legtöbben csak az utóbbi esetben tudjuk felfogni igazán, hogy mekkora veszteség ez, mennyi mindent meg kellett volna még beszélni velük. A gyerekek olyanok, mint a szűzföld, amelybe a szülők nevelése magokat ültetett el. Idővel a vetés termőre fordul, és pont az kell ki belőle, amit elvetettek. Persze van úgy is, hogy a jó mag is elfajzik, de az eleve rosszból biztosan megjósolható, hogy nem lesz élvezhető termés, ott csak gaz terem. Otthonaikban ma is ott ülnek a „kertészek”, akik elvetették intelmek, példák formájában a tudás, az erkölcs és az általuk fontosnak tartott viselkedési formák, szokások sokféle magvát gyerekeibe. Vajon mit mutat a termésmustra idén karácsonykor? Az is egyfajta „termés”, hogy rá se nyitja senki az ajtót a „kertészekre”, mert náluk mindig olyan áporodott a levegő, és mindenből az öregség szaga árad. Minek menjen oda a fiatalabb, hiszen az öregek mindig ugyanazt mondják újra. Kár erre időt vesztegetni, úgyis ő mindent jobban tud. Inkább élvezi az életet. Természetesen minden kihagyott ünnepre van friss és ropogós kifogás, és ott van mellette az örök ígéret, hogy „most nem, de majd jövőre”. Van azonban másféle „termés” is, mely arról vall, hogy olyan jó együtt lenni, tudunk örülni egymásnak, és mindig azt érzi az ember, hogy még mennyi mindent meg kellene beszélni, mennyi mindent lehetne még megosztani, ezért rengeteg közös programot élnek át és terveznek együtt a család tagjai.
Ezzel vissza is tértem az eredeti kérdéshez, hogy – ha már Jézus születésnapját ünnepeljük karácsonykor – mivel is tudnánk kedveskedni az ünnepeltnek. Csupán csak egyetlen egy dologgal, amire számos példát látunk Jézus életéből, amire intett is bennünket: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” (Jn 13,34) Ugyanis ez a minden határt és korlátot átlépni képes, önfeláldozó szeretet a karácsony legnagyobb csodája. Éppen ezért – amennyire rajtunk áll – egy szék se maradjon üresen szenteste az ünnepi asztal körül, hogy meg tudjuk fogni egymás kezét, tudjunk együtt hálát adni a Teremtőnek mindazokért, akiket tőle kaptunk, akiken keresztül tapasztalhatjuk, mit jelent szeretni és szeretve lenni.
