Megéled

Kávéház az örökkévalóságban

A nagy örökkévalóság kávéházában egy alkalommal összefutott Szókratész és Mark Twain. Előbbi vizezett bort kért.
Távolról ismerték egymást, mert ugyanannak az igazságkereső páholynak voltak tagjai. Sokan voltak tagok, ezért ritkán kerültek egymás mellé. De most így alakult.
– Ilyennek gondoltad a jövőt? – kérdezte Twain.
– Számodra jelentett valamit a múlt? – kérdezett vissza Szókratész.
De nem tudták folytatni, mert a mai közös alkalomra egy 3D-s jelenetet kezdtek sugározni.

Némi érdektelenséggel figyelték a Szentírás történetét. Jézus Jeruzsálem felé ment és éhes volt. Az útszéli fügefáról akart enni, de azon nem volt gyümölcs. Azután valamit mondott, hogy ha nem teremtél eddig, akkor ne is legyen rajtad soha többé az örökkévalóságban. A fa meg elszáradt.

Itt meg is állították a vetítést, mert szerették volna mindenkinek elmagyarázni a helyzetet. Némelyek morogtak, némelyek érdektelennek tartották, némelyek meg szürcsölték a kávéjukat és figyelték a többieket.

– Az istenek éhesek mindig. Mindent azonnal akarnak. Ha nem kapják meg, dühösek lesznek. Büntetnek. Valami ilyesmire emlékszem a mi vallásainkból. De nem hiszek a bálványoknak. – mondja Szókratész.

Mark Twain mintegy foghegyről, mintha nem is érdekelné mit mond a másik:
– Az emberek éhesek és olyankor mindent azonnal akarnak. Ha nem kapják meg dühösek lesznek és borzalmas dolgokat művelnek. Nem nagyon hiszek az emberi józanságban.

Látszólag elbeszéltek egymás mellett, de abban megegyeztek, hogy szegény fügefa.

Azonban folytatódott a történet. Részesei lettek a Jeruzsálem melletti dimenziónak. Testközelből hallgatták Jézus tanítványait, amint megkérdezték, „hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?” A választ is hallották. „Bizony mondom nektek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetitek meg ezt, hanem ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe! – az is meglesz. És mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok.”

– Mi a véleményed Szókratész? – fordul hozzá Mark Twain.
– Logikusan és emberileg rossz kérdést tettek fel a tanítványok. – válaszolta Szókratész – Nem a „hogyan” a lényeg, hanem a „mi okból?”
– Nem mindegy, hogy mit kérdeznek? Úgysem figyelnek a válaszra! – vág közbe cinikusan Twain.
– Ha azt kérdeznék, hogy mi okból száradt el, vagy kellett ezt csinálni, akkor azt válaszolná Jézus, hogy a fügefa dolga a gyümölcstermés. Ha nem terem, akkor alapvetően céltalan az élete. Akkor, ha elszárad nem oszt, nem szoroz.
– Kivéve, ha akkora árnyéka van, hogy a fáradt vándort megvédje a tűző naptól. – tette hozzá Twain.
– Lehet, de Jézus gyümölcsöt keres. Talán éppen az emberi természettől várja, hogy az igazságnak és törvénynek megfelelő gyümölcsöt hozzon. Mert az Ő isteni lelke éhezik. Talán ez így egy példa a tanítványoknak, hogy tőlük is vár gyümölcsöt.
– De ez a természetnek egy fügefájába került. Megérte vajon?
– A természetnek az emberi történelem során, csak míg én éltem, és rólad, meg az utánad következőkről még nem is beszéltünk, sokkal többe került, hogy megértsék Isten törvényszerűségeit. Ha jobban belegondolok – folytatta Szókratész –, logikusan így is jó a történet. Mert végül is Jézus, az Isten teljes igazságának elfogadását és cselekvését, a hit gyümölcsét keresi az emberen, a tanítványokon.
– Szóval a tanítványok sehogy sem tudnak rosszat kérdezni?
– Nem. Jézus nem tud tévedni. Nem tud rossz választ adni. Hihetetlen rugalmasan reagál, és kreatív. A vége mégis ugyanaz, akármerre vezetnék is a tanítványok.
– De ehhez olyan ember kell, aki hajlandó változni.
– Tanítvány.
– Tanítvány? – kérdez vissza megilletődve Twain.
– Az. Meg Jézus, aki tudja, és kéri is az igazat. Nem lehet elvezetni.
– Valahol mindig is sejtettem. Oké. Te nem bízol az istenekben, én meg az emberekben. De ez a Jézus tud valamit.
– Ha valami törvényszerű, ahogy egész életünkben gondoltuk, akkor ez biztosan. Kijelenthetjük, a megmaradó embereknek az a közös ismertető jegye, hogy van reménye.
– Isten törvényszerűségében, eleve elrendelésben lévő igazság, Jézus.

Terméketlen fügefa

„18 Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék. 
19 És meglátva egy fügefát az út mellett, odaméne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet, és monda annak: Gyümölcs terajtad ezután soha örökké ne teremjen! És a fügefa azonnal elszárada.  
20 És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen? 
21 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel, és zuhanj a tengerbe! – az is meglészen.
22 És amit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.”
(Máté evangéliuma 21, 18-22)

(Kép: a PIXABAY oldalról)

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12