Megértettük

Evangélium kicsit hibásoknak

„Viharban születtem,
Jó időre várok,
Hosszú útra mentem,
És a végén járok…”
            – Póka Egon, Hobo

Van várakozás, ami üdvös. Várni Isten megszólalását, cselekvését, Szentlelkét, indítását. Az apokalipszist, amikor minden lelepleződik. Jézus Krisztus újból nyilvánvalóvá teszi Isten erejét és uralmát a földi viszonyainkban. Ez egy kifejezetten jó várakozás. Ez kihat az életünkre, gondolkodásunkra, és így a mindennapi cselekedeteinkre is.

Van várakozás, ami csak elodázása, halogatása mindannak, amit meg kell tennie az embernek annak érdekében, hogy fenntartsa az életét, közösségét, kapcsolatrendszerét, a mindennapi munkáját. Éppen most olvastam, hogy ez az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar) egyik jellemzője felnőttkorban. Egyből diagnosztizáltam magamon ezt. Persze előfordul a halogatás azért is, mert a legjobbat akarja valaki, perfekcionista. Ebből fakad, hogy ha jól nem tudja, akkor inkább nem csinál semmit. Vár. Ki tudja mire. Vár a jobb időre, jobb lehetőségre. Vár valamiféle megerősödésre, csodára. Álmodozik. Azután az élet meg szembejön, és akkor nagyot változik vele a világ. Amire várt azt gyűlölni fogja. Mindig más a hibás. Mindig mást okol.

Ha mindig jobb körülményekre várunk, nem fogunk semmit sem csinálni. Aki mindig csak a jó szelet várja, nem fog elindulni a hajójával. Aki az ideákból rendel magának társat, az sokszor magányos marad, míg el nem engedi ezt a tökéletest. Aki a tökéletesre vágyik, sokszor csalódik, és lesz végül ellensége mindannak, ami a jót és egészet jelenthette volna számára.

Ha sohasem várunk semmit, akkor nem fog semmi megerősödni, beteljesedni. Nem lesz igazolása az élet értelmének. Olyan darabokban, összetörten és véletlenszerűen éljük az életünket, mint egy darab tengeri uborka.

A nagyheti történésekben két apró mozzanat keltette fel a figyelmemet. Egy asszony, aki megkeni Jézus fejét. Egy asszony, aki semmit sem tud a tökéletesről. Csak arról, hogy meggyógyult a leprás Simon. A házába megy. Nem fél a leprától. Nem fél a férfiaktól, szégyentől, nyilvánosságtól, Jézustól, tanítványoktól, írástudóktól, papoktól. Nem is tökéletes. Nem is vár a tökéletes pillanatra.

Megkezdi a maga kis akcióját: „odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére.” Nem sok fogalmunk van, hogy ki lehet ez az asszony. De a világ ráeső része kicsit jobb vele és általa. Nem tudja megmenteni Jézust a kereszthaláltól, de mégis tudja szeretni. Valami olyat csinál, amely őrültségre mindig is vágytunk, ahogy mi is szeretnénk kifejezni magunkat.

A méltatlankodók, a „tökéletesek”, perfekcionisták azonnal nekiugranak. „Mire való ez a pazarlás? Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek.” Nekik csak annyit mond Jézus, hogy „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő. Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére.”
A tökéletlenség az evangéliumban.

Egy tanítvány pedig, aki látja mindezt, a szívéhez kap. Mi ez a fertő, ez a tökéletlenség? Messiás, Krisztus? Ugyan már. Hagyjuk. Haladjunk. „Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?”
A kíméletlen tökéletesség az evangéliumban. A professzionális pénzügyi szakember ide jutott. A tökéletes után való vágytól az áruláson keresztül a keresztfáig.

A tökéletlen, ám Istenhez való bizalom viszont a szeretetre indított. Bár övék a bűn, a szégyen, a keresztfa szomorúsága, de a feltámadás öröme is. Ez elfedi mindazt, ami nem tökéletes.

(Bibliai idézetek Máté ev. 26. fejezetéből valók)

(Kép: a PIXABAY oldalról)