Enni kell. Ebben mindannyian egyet értünk, csak abban nem, hogy mit, mikor, hogyan és mekkora adagokban. Az „all you can eat” feliratú vendéglők száma egyre növekszik, és előszeretettel hívogatja azon haspókokat, akik bizonyos összegért annyit ehetnek, amennyi nem fér beléjük, de, ha már befizettek, akkor is túleszik magukat, ha fáj. A „fine dining” konyhában viszont olyan tányérokat látunk, amire egy átlagos magyar ember azt mondja: „nálunk ezt elmosogatják.”
Az étkezési szokásaink és egyre növekvő igényünk mind nagyobb problémát okoznak világszerte nem csak a mezőgazdaságban, hanem életünk minden területén. Felelősen kell termeszteni, étkezni és nevelni a következő generációt, csakhogy ez azt jelenti, hogy tudatában vagyunk a dolgok működésének. Ez viszont nem mindig olyan egyszerű.
Akit kicsit is érdekel ez a téma, hamar szembesül az egymásnak ellentmondó információkkal. Párhuzamos valóságok és igazságok léteznek fenntartható gazdálkodás és egészséges táplálkozás témakörében, amit a szemfüles, de leginkább józan gondolkodású és testével összhangban lévő Olvasó, könnyen lefülelhet.
Biztosan emlékszünk rá, mikor a profit úgy diktálta, a disznózsírból ősellenség lett, helyette a margarint ajánlották sütésre, főzésre. Az egészségre gyakorolt jótékony hatását különböző kutatási eredményekkel támogatták meg, de ugyancsak a tudományos eredményekkel száműzték a konyhából az addig évszázadok óta használt állati eredetű zsírokat.
Ugyanez a helyzet a tojással is, amit hol ajánlanak fehérjetartalma miatt, máskor meg koleszterin-mumusként riogatnak vele. Húst se együnk naponta, ámbátor emlékszem, mikor a gyerekem kicsi volt, a védőnő mennyire kardoskodott a hozzátáplálás idején a mindennapi húsfogyasztás mellett. Akkor az volt a trend. Ma már az, hogy minél kevesebb húst együnk, főleg ne marhát, mert annak tenyésztése óriási terhet ró a Föld klímájára. Az a rengeteg metán, amit kibocsátanak, vészesen növeli a hőmérsékletet.
De nincs olyan alapanyaga az élelmiszeriparnak most már, amit ne tudnánk megkérdőjelezni, ha az ökológiai gazdálkodásból származó, GMO, szabadon tenyésztett, kapirgáló, laboratóriumi körülmények között előállított és ezekhez hasonló hívószavak lencséjén keresztül szemlélünk. Pro és kontra jelennek meg kutatási eredmények vegán és vegyes élelmiszer fogyasztás témakörében, hogy szembesítsenek bennünket helyes vagy helytelen étkezési szokásainkkal. Nem lettünk egészségesebbek a sok superfood és trendi táplálék kiegészítők idején sem, sőt úgy tűnik, országunk fizikális és mentális egészségi állapota egyre inkább romlik.
Az evés bábeli zűrzavarát éljük, mert az étkezés immáron nem pusztán a jóllakottságról szól, hanem komoly bioetikai kérdéseket vet fel. Gondolok itt pl. a laboratóriumi körülmények között előállított húsra, amit a jobb eladhatóság kedvéért nem csak állati sejtekből, hanem hírességek sejtjeiből is tenyésztenek. De, ha nem megyünk ennyire messzire, akkor is érzékeljük, valami nagyon félrecsúszott. Hogy merre csúszott el? Egyértelmű, a profit irányába. Most legyen belőle haszon, hogy utána mi lesz, nem számít.
De a fogyasztói oldal is legalább annyira felelőtlen. Elképesztő, hogy a magát minden tekintetben feljebbvalónak képzelő ember, aki ráadásul keresztyénnek is vallja magát, még annak tudatában is fogyasztja a sok műanyagot, legyen az étel, ital, dohányáru, hogy tönkreteszi vele testét-lelkét egyaránt!
Itt állunk böjt küszöbén. Az elődeink nagyon bölcsen tudták, hogy miért böjtölnek, mit jelent a test, a föld, az állatok és növények megbecsülése. Mindezeknek nem csak kézzel fogható valóságát érzékelték, hanem a lelki vetületét is.
A bölcs ember Isten alkotásába nem rondít bele, mert azzal nem egyensúlyt teremt, hanem káoszt. Ennek isszuk ma a levét.
