Tudtuk, hogy cifra hét lesz, már két héttel korábban. Úgy is készültünk, hogy én prédikálok, egyrészt mert Péternek egyetemi képzés lesz a péntek-szombati programja, és mert jobban tudok osztott figyelemmel dolgozni, ráadásul hiányzott is már a szolgálat. Már jó szerda magasságában tudtam az igét, gondolkodtam róla, imádkoztam felette, és még mielőtt a fiammal elutaztunk volna a nagyszülőkhöz, be is fotóztam pár könyv odavágó oldalait, még két kötetet magammal vittem, és mire szombat délután hazaértünk, már kész volt a prédikáció. Illetve késznek hittem, mert milyen az Úristen humora, még a vasárnap reggeli készülődésben persze hogy olyan podcastra sikerül böknöm, amiben Tim Keller épp az igém utáni fejezetet magyarázza rengeteget téve hozzá ahhoz, amiről beszélni szándékoztam. Szóval igen, a prédikáció tényleg csak a szószékre készült el teljesen, sőt, talán még azután, a befogadó lélekben, ahol gondjaiba veszi a Szentlélek. Sőt, talán még azután, amikor életre válik…
De hiába terveztük már két hete, hogy leveszem a szolgálatot a férjem válláról és szabad vasárnapot kap, csak úgy alakult, hogy mégis csak most legyen az újborért való hálaadás és úrvacsora, és egy gyászoló család is most jöjjön. Ezért az ő házigazda szerepén segíteni igazából nem tudok, ő készíti elő a kenyeret, nyomtat lapot, csinál linket a közvetítésnek, és jobb, ha ő hirdet, hiszen ő végezte a temetési szolgálatot is.
Jó, akkor hát, ha mindkettőnknek kell szolgálni, semmi baj, aki épp nem beszél, majd a babaszobában lesz Sebi fiunkkal – gondoltuk mi. Majd szombat estére a gyerek köhög. Nem kicsit. Vasárnap reggelre már a füle is fáj. Még jó, hogy két nappal ezelőtt nyilvánította gyógyultnak az orvosunk…
Hát akkor legyünk jó reménységgel afelől, hogy talán mi nem fertőzünk. Nagyikat riasztani késő, idegenre hogyan bízunk beteg fiút? Dilemmázunk: Mi legyen? Én csináljam végig? Ágendám van, le tudok vezetni egy úrvacsorát, de hirdetni, a gyászolókkal találkozni mégiscsak Petinek kéne.
Eszembe jut, amikor még 2010 körül, jóval az online istentiszteletek kora előtt elindult akkori gyülekezetemben a munka, hogy legyen közvetítés, és akkori püspököm még vicceskedett rajta, hogy persze, a lusta pap ha tehetné, hologramról prédikálna a híveknek. Hologram? Mit nem adnék most csak egy liftért, hogy valami szertartásosságba lehessen beágyazni a helycserés szolgálatunkat.
Nem baj, megbeszéljük, Péter követi az online közvetítést, egy helyett két versszakot éneklünk az úrvacsorára készülve, azalatt csak helyet tudunk cserélni, Péter lerohan a lakásból, én meg fel. Esetlen, beesős, de talán még ez a legjobb, amit tehetünk, legyen így!
Persze az istentisztelet előtti előkészület is elhúzódott, ezért Péter épp kezdéskor tudott feljönni, én leérkezve már szinte késve kaptam fel a palástom. Péter az úrasztalán hagyta a kis ágendát, amiből köszönteni szokott, de már palástban nem vágtatok oda, még azt hiszik elkezdtem az istentiszteletet, a presbiterek pedig még az előtérben várnak. Látatlanul viszont nem akarok bármit felolvasni, inkább egy zsoltárt választok! A presbiterekkel már jóformán üdvözlésre sem jut idő: imádkozzunk, hogy ez a szétesett mai nap valami titokzatos módon mégis Isten dicsőségére szolgáljon! Bevonulunk.
„Kegyelem nékünk és…”
Persze összekeverem melyik énekre mondta a férjem azt, hogy nem kell megijedni az ismeretlen szövegtől, mert ismert a dallam, és örülök hogy a fohász szavai rámtalálnak valahogy. Nahát ilyen az, amikor tényleg beesik az ember, mindenfajta ráhangolódás nélkül, a rajzfilm és az infralámpa mellől.
„Hóseás próféta könyve, második fejezet” – megérkeztünk, ige van, és emberek vannak, már csak találkozzon is a kettő. Figyelnek, az jó. Hátha. Ebben a fejezetben úgyis benne van az egész üdvtörténet, de még a reformáció is: semmit nem érdemel, mégis szeret, mégis könyörül, nem ingyen, de a maga által fizetett áron… „Ámen!”
„Úrvacsora vételéhez készülve énekeljük a…” és már viharzom is kifelé, fél szemmel még látom ahogy a gyászoló család csodálkozik, hova megy az igehirdető.
Staféta váltás, infralámpa nyűgös gyerek az enyém, Péteré az úrvacsora és a hirdetés.
Én se voltam ott teljesen. Péter se volt ott teljesen. Még jó, hogy a Szentlélek ott volt.
