Tavaly tavasszal még csak rövid próbatételnek hittük. Mára több mint egy éve viselik a gyülekezetek a járvány következményeit. Ahány közösség, annyiféleképpen élik meg ezt az időszakot. Van közösség, ahol már a zsinati döntés előtt bezártak, és van, ahol most sem szívesen teszik. Van, aki örül az átállásnak a kiskelyhes úrvacsorára, és van, aki inkább addig nem úrvacsorázna, amíg nem teheti azt a megszokott módon. Ami viszont közös: mindannyian úgy gondolják, van tanulsága, sőt, talán még célja is ennek a mostani időszaknak.
Szólád – imával és közösséggel
Egy hatszáz lelkes településen nagyon meg tudja érinteni az embereket, amikor súlyos állapotba kerül vagy meghal egy utcabéli vagy szomszéd. Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor és felesége maguk is átestek a víruson karácsony táján. Kettejük közül Leventét viselte meg inkább, de kórházi kezelésre egyikük sem szorult. „Három hétig voltam benne. Két nagyon különböző periódusa volt, az első tüdőtünetekkel telt – ami nagyjából egy hét alatt lecsengett –, utána pedig jött az iszonyú levert fáradtság.” A gyülekezeti tagok hozzátartozói között és Levente családja körében viszont voltak olyanok, akiknek súlyosra fordulat az állapotuk. „Éppen most egy szemesi házaspár lányáért imádkozunk, aki COVID fertőzéssel került a siófoki kórházba nehézlégzéssel, rémisztő állapotban. Döbbenetes megtapasztalni, hogy amikor elindult az imalánc, attól a pillanattól a hölgy óráról órára jobban volt. Orvosi nonszensz, hogy ilyen gyorsan javuljon, de hamarosan hazaengedik.”
Több alkalommal megtapasztalta már a szóládi gyülekezet Isten gyógyítását imalánc során, legutóbb egy olyan kisfiú esetében, akinek gyógyulására egy igen ritka típusú leukémiából az orvosok mindössze öt százalék esélyt adtak. „Ezek óriási tapasztalatok arra nézve, hogy az Úr hajlandó konkrétan beleavatkozni a hétköznapi dolgokba. Ezt nyilván nem az ember imádsága provokálja ki, de ahogy Jakab levele írja, az Úristen hozzászámolja a mi hitbeli dolgainkat is ezekhez az eseményekhez. Ezért van egyfajta gyakorlata a gyülekezetnek: egy magától értetődősége annak, hogy imádkozunk. Amikor egy ilyen krízisben adott esetben előbb hív fel az illető család engem, mint a nagyszülőket, az megtisztelő. És ennél szebbet keveset tudok egy lelkészi szolgálatban elképzelni, mint hogy ilyen mélységig az életük része a gyülekezet és benne a lelkész is.”
A gyülekezet a Balaton vonzáskörzetéhez tartozik. A gyülekezeti tagok közül sokan a turizmusból élnek, amely nagyon megszenvedte a pandémiát. Ennek ellenére továbbra is kitartóan támogatják a gyülekezetet adományaikkal „Amikor azt érzik, hogy jó a közösséghez tartozni, értelme van, akkor nem ezen fognak spórolni. Nem csökkent az adakozás a perselypénzekben, az egyházfenntartásban, az Isten dicsőségére szánt adományban. Sőt, abszurd, de a tavalyi évben magasabb volt a perselypénzünk, mint az átlagos.”
A villanypásztor csak szükségmegoldás
A szóládiak szeretnék megtartani a járványidőszakban használt eszközöket és alkalmakat – például a YouTube-csatornán közvetített istentiszteleteket, illetve hétközi csendes perceket – a vírus után is. Ugyan a gyülekezet az elmúlt pár évben jelentősen fiatalodott, és eddig is használták az internet biztosította lehetőségeket például a presbitériumban, mégis szükségét érezték azok felé is lépni, akik nem használják az online felületeket, mert őket fenyegeti leginkább az elmagányosodás. Ezért, bár az évek alatt környezetvédelmi megfontolásból igyekeztek minél kevesebbet nyomtatni, újra felélesztették a papíralapú hírlevelet is, amelyben az igei tartalom mellett imádság és a gyülekezetet érintő hirdetések kapnak helyet. Egy teljes délutánt vesz igénybe a hírlevelek kihordása, amelyet 8 településen összesen 52 címre juttatnak el, de ez legalább lehetőséget ad a kapun keresztüli személyes találkozásra és beszélgetésre a gyülekezeti tagokkal. Tavasszal és ősszel pedig, amikor az idő engedte, akkor gyülekezeti séták alkalmával igyekeztek biztonságos módon tartani a kapcsolatot, és beszélgetni személyes vagy akár lelkigondozói témákról is.
„Érezzük, hogy az internetes felület szükségmegoldás. Nem pótolja a gyülekezeti atmoszférát, a személyes közvetlenséget. Átmenetileg jó, hogy – ahogy szoktuk mondani – »villanypásztort« látnak, de arra nem alkalmas, hogy hosszú távon kiváltson gyülekezeti alkalmakat. Elhatároztuk azt is, hogy a templomot fizikailag nem zárjuk be, mert vannak, akik szeretnek bejönni imádkozni. Ha alkalmakat nem tartunk is, de bármikor be lehet jönni.”
Levente az online úrvacsorával nem tudott egyetérteni. „Van ez a mondás, hogy nem minden történik Isten akaratából, de semmi sem történik az Isten akarata ellenére. Kifejezetten nem pártoltam az online úrvacsorázást, mert azt gondoltam, hogy az Úristen azért ad ilyen böjtöt, akár a szentség szempontjából is, hogy az ember rájöjjön, mi is hiányzik, milyen értéket is képvisel az, amit majd újra magamhoz vehetek, amikor ez az Isten által rendelt böjti időszak lejár. Ez a személyes véleményem. Gyülekezeti tagjaink közül többen éltek a tévében közvetített istentiszteletek során úrvacsorával. Tájékoztattuk őket erről a lehetőségről.”
A vírusos időszak alatt elő-előkerült egy ézsaiási ige a gyülekezet életében: „Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége. Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, dicsősége meglátszik rajtad.” (Ézsaiás 60,1–2) A lelkipásztor szerint ez az ige azt a kérdést intézi hozzánk, hogy egyénileg és közösségben hova fókuszál az életünk: „Hova akarunk mutatni? Abba a sötétségbe, ami földi szinten jelen van, vagy merünk arra a fényre mutatni, aki erőt, bátorítást, útmutatást ad? Mert a nehéz fizikai helyzet egyáltalán nem biztos, hogy leépülést kell, hogy jelentsen a gyülekezetben. Isten népe épp ebben az időszakban válhat igazán útmutató fénnyé, sőt, azzá is kell válnia!”
Levente szerint ez az időszak valószínűleg történelmi fordulópontot jelent az egyház, a gyülekezetek életében. Ahol csupán külsődleges működést tartanak fenn a tradíciók, de nincs élő közösség, ott nagy esélye van annak, hogy ez lesz az utolsó lökés a teljes elsorvadás, a megszűnés irányába. De ahol a belső elhívásból fakadó tenni akarás és aktív közösségi lét a jellemző, ott a gyülekezet meg is erősödhet. „Nyilván azért merem ezt mondani, mert azt tapasztalom, hogy a mi gyülekezetünk ebbe az irányba megy. Ugyanakkor abban a körzetben, amelyben helyettesítünk, ellentétes irányú folyamatokat tapasztalok. Sajnos azok a kicsiny töredékközösségek az önálló létükben való leépülés felé haladnak. Többen, akik aktívak, onnan is bejönnek a szóládi istentiszteletre, mert itt van olyan közösség, ahova kapcsolódni tudnak. Ahol csak néhányan vannak egy istentiszteleten, az nem ad a nagyobb közösséghez fogható élményt. Nem vagyok az élménykeresztyénség pártján, de még kevésbé az élménytelen keresztyénségén. Igenis legyen az egy jó, örömteli és felszabadító érzés, hogy ott vagyok egy istentiszteleten, hogy cselekvő részese vagyok a gyülekezet élő közösségének!”
A szóládi lelkész meggyőződése, hogy a gyülekezet megtartó erejét a gyülekezeti tagok közötti élő, lelki kapcsolat alapozza meg, ami a mindennapokban mutatkozik meg igazán. „A gyülekezeti alkalmak, beleértve a vasárnapi istentiszteletet is, akkor tudják megkoronázni a napokat, ha van mire ráhelyezni azokat. Azaz, ha a mindennapi közösségi cselekvés, együttműködés áll mögöttük. A vírushelyzet nyilvánvalóan sok mindent felborított, átrendezett. De valódi és maradandó kárt csak ott tudott okozni, ahol pusztán emberi erőtérben működtek a közösségi események az egyházban. Ahol Isten Szentlelke cselekszik, ott még a diabolikus, azaz szétziláló erők is hatástalanok maradnak.”
Szentgotthárd – szívük szerint nyitva maradnának
Szentgotthárd Magyarország legnyugatabbra fekvő települése, ahol a tízezer fős lakosságban kisebbségben élnek a reformátusok. Az Ausztriában munkát vállalóknak hetente kell tesztelésre járniuk, már ha van még munkájuk: akik eddig szállodákban reggeliztettek, takarítottak, most otthon vannak. Sokan bár határon belül, de a szolgáltató szektornak olyan részeiben dolgoznak, amelyeket leginkább a határ másik oldaláról vettek igénybe, mondjuk fogorvosok vagy fodrászok. Bár biztosan megpróbálja őket ez az időszak, Sisakné Páll Klára lelkipásztor azt mondja, inkább az idősebb generációkon érzékeli a félelmet: „A régiekben még jobban benne van, hogy a járványokat, nehézségeket komolyabban kell venni.”
Klára és férje is átestek már a betegségen, ezért biztonsággal tudta végiglátogatni az időseket karácsony előtt. „Gondviselésszerű volt, hogy egy lelkipásztor kért tőlem felvett videós online istentiszteletet adventre a saját gyülekezetébe, így azon a héten, amikor elég gyenge voltam, és nem lett volna erőm újabb istentiszteletet felvenni, pont volt egy a tarsolyban.”
Előre szokták rögzíteni az istentiszteletet, egyrészt, mert nem bíznak a technikában, másrészt így a helyi televízió is átveszi és leadja a felvételt. „Természetesen egészen más ott lenni a gyülekezet közösségében, mint belemondani a kamerába az igehirdetést. Ugyanakkor profitálunk a helyzetből: sokan megszólítanak a városban, hogy láttak a tévében.”
A szentgotthárdi gyülekezet nehezen éli meg az új bezárást. Az istentiszteletre járók többsége már vagy átesett a betegségen, vagy mindkét oltását megkapta. Ráadásul a templom is lehetővé teszi a távolságtartást, ügyesen, fegyelmezetten tartották be a szabályokat a lelkipásztor szerint. „Egy gyülekezeti tag mondta, hogy amikor olvasta a Zsinat ajánlását, hogy újra zárjunk be, akkor őt a sírás fojtogatta.” Igyekeznek is megteremteni a lehetőséget azok számára, akik be szeretnének menni a templomba imádkozni.
Nem vagyunk az életünk urai
Hálaadással számol be róla a lelkipásztor, hogy noha ilyen nehéz év van a gyülekezet mögött, az adományaikban nagyon odaszánt a nagyjából száz fő egyházfenntartó. „17000 forintra jött ki a fejenkénti egyházfenntartói járulék befizetése, úgy, hogy a nyugdíjasoknak 8000, a keresőkorúaknak pedig 13000 forintot hirdetünk. És noha 17 istentisztelet kimaradt a múlt évben, a perselypénzek mégsem maradtak el jelentősen a szokásostól.”
A lelkipásztor szerint ennek az időszaknak az üzenete, hogy ideje visszavenni a túlzott magabiztosságból: „Az ember azt hiszi, hogy a kezében tartja a sorsát, a jövőjét, és kiderül, hogy nem. Jön egy kicsi vírus, és mennyire meg tudja akasztani az egész világot! Nem mi vagyunk az életünk urai, ezért vegyünk vissza kicsit mindenből! Tartsunk önvizsgálatot, tartsunk bűnbánatot, amíg tart a kegyelmi idő!”
Lépten-nyomon azt hallani, hogy az emberek alig várják, hogy visszatérjen a régi élet, pedig Klára szerint Isten pont azt akarja, hogy ne a régi élet térjen vissza: „Ne ott folytassuk, ahol abbahagytunk, hanem vele, felé fordulva, az ő útján járva. Többen azt remélték, hogy ennek a vírusnak a hatására megtelnek a templomok, az emberek megtérnek és bűnbánatot tartanak. Ez eddig még nem történt meg, de reméljük, hogy azért sokan elgondolkodtak erről.”
A szentgotthárdi reformátusok reménykednek a mielőbbi nyitásban, többek között azért is, mert nyárra Mátraházára van foglalása a gyülekezetnek.
Bakonyszentkirály – Isten a javát keresi az embereknek
Bakonyszentkirályon március első hetében több pozitív COVID-teszt született, mint az azt megelőző egész évben. Mindennap elvisz valakit a mentő a faluból. Gilicze Tamás lelkipásztor ezzel indokolja, hogy már korábban bezárták a templomot, mint ahogy a Zsinat erre ajánlást fogalmazott volna meg. „Holnap temetek egy 41 éves embert, akit a COVID vitt el. Nem volt alapbetegsége, mégis egy óra alatt összeomlott a keringése.”
Azt tapasztalják, hogy korábban, ha valaki elkapta a koronavírust, attól még a családja megúszhatta. A mostani variánssal viszont már nem. Az egészségügyi rendszer leterheltsége pedig megérződik abban is, hogy a más betegségekkel élőkre nem jut elég figyelem: sokan későn jutnak szűrővizsgálathoz vagy diagnózishoz. „Egy évben általában nagyjából tíz embert szoktam eltemetni. Most március van, és már nyolcnál járunk.”
A szentkirályi gyülekezet Facebook-oldalt használ a kapcsolattartásra, oda kerülnek ki az elsősorban szöveges anyagok. Tamás szerint nehéz jó videós tartalmakat készíteni: „Az egy szakma, én nem értek hozzá, fércmunkát pedig nem adunk ki a kezünkből. Múltkor volt egy igehirdetés-sorozat, amit felvettek a pápaiak, és most azt osztom meg vasárnaponként.” Úgy saccolja, a rendszeresen templomba járó gyülekezeti tagjaik harmada érhető el online, de ha a családok fiataljai besegítenek, azért a többiek közül is sokakat meg tudnak szólítani az interneten. „Érdekes módon viszont a közösségnek a nem rendszeres templomba járóit így jobban elérjük, mint személyesen. A templomba átlagosan 30 ember jár, egy ilyen interneten közzé tett írásnak pedig van, hogy 4000 látogatója van, a személyes megosztásoknak köszönhetően.” A gyülekezeti tagokkal még ezeken kívül telefonon és nyomtatott anyagokon keresztül tartják a kapcsolatot. „A személyes jelenlétet nem lehet pótolni. Helyettesíteni lehet, de az olyan, mint a citrompótló meg a pótkávé. Lehet használni azt is, de nem az igazi.”
Újra felfedezni a tartalmat és lehántani a sallangokat
A vírusidőszak Tamás személyes szolgálatában is hozott változást: liturgiai szempontból sokat tanult az istentisztelet-közvetítésekből. „Tele vagyunk fölösleges és érthetetlen mondatokkal. Ha a Metallicában bemondaná James Hetfield, hogy »most pedig következzék az 1991-ben megjelent albumunkról a Nothing Else Matters című szám, amely így kezdődik: So close, no matter how far…«, az elég vicces lenne. Sokszor komikusak és anakronisztikusak vagyunk.” Ezért az újranyitáskor alaposan végignézte a liturgiát, és kivette az istentiszteleti gyakorlatából a funkciótlan kifejezéseket, mondatokat. „Már nem orcáját mondok, hanem arcát. Nem szeretem azt a szót, hogy esztendő, mert az év. Ha az interneten videók között válogatnak, akkor nem a fekete lelkészt fogják választani, aki érthetetlen módon mond szép dolgokat, hanem azt, aki könnyebben megfogalmazza azt, amit.”
A gyülekezeti szokásokat is érdemes ilyen szemmel végiggondolni. Két éve még elképzelhetetlennek tűnt a szentkirályi gyülekezetben, hogy kiskelyheket használjanak az úrvacsoránál. Tamás szerint jó alkalom lehet ez a krízis most arra, hogy végiggondoljuk, mit miért csinálunk a közösségeinkben úgy, ahogyan szoktunk. Gyenge az az érv, hogy mert régen úgy volt, főleg, ha a szokás nem biblikus, és nem segíti a missziót sem. „A jövőről nagyon keveset tudunk, egyet biztosan: hogy nem olyan lesz, mint amilyen most. Szerintem ez jó lehetőség arra, hogy elhagyjuk a sallangokat, a körmondatainkat, a feleslegeket, és jobban koncentráljunk a tartalomra és a küldetésre.”
A szentkirályi lelkész saját életében is igyekszik megélni a mostani helyzet adta lehetőségeket, mintha ez az idő most két félidő közötti szünet volna. „Amúgy is huszonegynéhány éve szolgálok, nagyjából ennyi van hátra is, és most kaptam egy szünetet. Vasárnap délelőtt kilenc órakor a laptopomról küldöm az igehirdetést, még pizsamában. És a családom is visszakapott kicsit, a kapcsolatok minősége nálunk javult.”
Tanulsága szerinte ennek a pandémiának, hogy sokkal alacsonyabb fordulatszámon is élhetünk: „Az életminőségünk nem a fogyasztás nagyságától függ. A régi emberek nem fogyasztottak annyit, de nem voltak kevésbé boldogok, mint mi. Lehet más célokat találni, mint mondjuk az élmények és kapcsolatok, amelyek nem kerülnek semmibe, nincs ökológiai lábnyomuk, mégis értékessé tudják tenni az életet. Visszafogottabban, kevesebbel is lehet jól élni. De félek attól, hogy ha ennek az egésznek egyszer vége lesz, az emberek talán még azt is be akarják pótolni, amit elmulasztottak.”
Úgy véli, ahelyett, hogy meddő vitákat és kommentháborúkat folytatnánk a víruskezelésről, inkább érdemes komolyan venni azt az igét, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van: „Ettől nézhet egy hívő ember másként mindenre. A világra, az eseményekre, akár még egy tragédiára is. Azt, hogy milyen dolgok érnek utol, nem tudjuk megválasztani, viszont a dolgokhoz való viszonyunkat igen.”
Úgy véli, ahelyett hogy a víruskezelésről meddő vitákat és kommentháborúkat folytatnánk, inkább érdemes komolyan venni azt az igét, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van: „Ettől nézhet egy hívő ember másként mindenre. A világra, az eseményekre, akár még egy tragédiára is. Azt hogy milyen dolgok érnek utol, azt nem tudjuk megválasztani, viszont a dolgokhoz való viszonyunkat igen.”
