Az ember többnyire nem szereti a reklámokat, de van az úgy, hogy néha belefut olyanba is, ami felkelti az érdeklődését. Így jártunk a Magyar Passió előzetesével, aminek hatására elhatároztuk, hogy megnézzük Eperjes Károly új filmjét, amelyet a rendező és egyben főszerepet alakító színész élete legfontosabb filmjének, „sugalmazott” alkotásnak nevezett. A film az 50-es évek Magyarországában játszódik, a legkeményebb kommunista diktatúra idején. A rendszert a következő jelmondatok fémjelezték: „Aki nincs velünk, az ellenünk van! A múltat végképp eltörölni!” Tűzzel-vassal irtották a régi beágyazódásokat, és az elvtársak magukból akartak egy vezetői elitet csinálni, melyre azonban csak az erőszak hatalmazta fel őket.
A film főszereplője, Leopold atya (Eperjes Károly) is ennek esik áldozatul, mivel az állam fel akarta számolni a klerikális ellenzéket. A pappal az a Fjodorov őrnagy (Gál Tamás) áll szemben, aki az ÁVH (Államvédelmi Hatóság) helyi vezetője, egy kipróbált elvtárs a Szovjetunióból. Az ő marxizmusánál már csak a kapzsisága nagyobb. Minden kell neki, aminek értéke van. Fjodorovnak volt két szárnysegédje (verőembere), akik nyilasból lettek nagyon vörösök. Ez a kettő velejéig aljas, korrupt és gonosz ember.
A történetben fontos szerep jut annak a fiatal ÁVH-s hadnagynak, akivel az egyik volt nyilas pribék közölte, hogy beajánlotta Fjodorovnak, hogy ő legyen Leopold atya vallatója. Valószínűsítették, hogy Keller hadnagy (Telekes Péter), mivel egyházi iskolába járt, amíg ki nem rúgták, könnyen megtöri majd a csuhást, hiszen ért a nyelvén. A felkérésre akkortájt csak igent lehetett mondani, az ellenszegülés egyenlő lett volna az árulással, és az árulóknak nem kegyelmeztek. Kellerről kiderül, hogy meggyőződéses kommunista, aki hisz az eszmében.
Leopoldnak az volt a konkrét bűne az ideológiai szembenálláson túl, hogy nem volt hajlandó átadni Fjodorovnak a szerzetesi/templomi közösség arany szentségtartóját. Keller fizikálisan kínoztatja Leopold atyát, hogy megtörje. A rendszer paradoxona, hogy a vallató sincs biztonságban, mert őt meg Fjodorov kéri rendre számon: „Na, megtörte már a csuhást?” Ezeknek a dolgoknak is súlyuk volt a napi életben, mert bárkire könnyen rá lehetett sütni a rendszer ellensége és a szabotázs bélyegét. Az árulóknak pedig a rendszer nem kegyelmezett. Leopold atya a megveretéseire, szenvedéseire mindvégig csak krisztusi módon felel: „Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.
Keller próbálja lelkileg is megtörni az atyát azzal, hogy megfenyegeti, hogy rendtársai fognak áldozatul esni makacskodásának. „Én nem tudok mást csinálni, mert felvettem Krisztus keresztjét, azt nem tehetem le!” – feleli az atya. Mivel a lelki presszió hatástalan marad, jöhetnek újra a nyilas pofozók.
-Na, valld be csuhás, hova rejtetted el az aranyat?
Leopold vérző szájából egyre halkabban hallatszik a „szeretlek benneteket” vallomás. Egyre keményebb verés után újra jön a kérdés:
-Na, csuhás, most is szeretsz?
-Szeretlek.
Végül Fjodorov megunja Keller tehetetlenségét, és beadatja Leopoldnak a vallatásnál használt igazságszérum (tiopentál-nátriumot) halálos adagját. Leopold atya utolsó szavai egyikével bocsánatot kér Kellertől, hogy nem állt ki mellette annak idején az iskolában, mikor diákként leleplezte az egyházi iskola papi vezetőjének nőügyét. Kiderül, hogy ezért csapták ki az iskolából.
Az állandóan az igazságot kereső Keller végül összeroppan a lelki teher alatt, megvilágosodik és rájön, hogy mit is tett, kiket is szolgált, és hol az igazság. Kilép az ÁVH-ból, és próbálja jóvátenni bűneit. De az ÁVH-ból nem lehet csak úgy kilépni. Ez a döntése életébe kerül. Fjodorov sem éri el a célját, a kincsvadászat során halálos balesetet szenved. A film rövid tartalma ennyi, de az igazi mélységét a korszak megértése és a karakterek hitelessége adja meg.
Nagyon érdekes szerep Leopold atyáé és Keller hadnagyé, mert mindkettő igazi jellemre vall. Leopold egész életében tisztességesen, hite előírásai szerint élt, mindig a jót kereste a másikban, és sosem akart megbántani senkit. De mégis bűnt követett el, amikor nem állt ki egy kisgyerek mellett, aki feltárta a vezető egyházi ember bűnét. Akkor az atya nem küzdött a bűn ellen és nem gyámolította a védtelent. A kisfiú emiatt csalódott az egyházban, hitében, ott kellett hagynia az iskolát. Mivel akkor náluk nem találta meg a vágyott igazságot, a kommunista eszmék ejtették rabul. Hitt az egyenlőségben, az új igazságában mindaddig, mígnem újra csalódott. Rá kellett ébrednie, hogy gonosz, mocskos és álságos ez az új rend is, és ő csak egy bábu benne, akit a rendszer könyörtelenül kihasznál.
Mitől változik meg, mitől tér meg Keller hadnagy, aki egész életében az igazságot keresi, és akit mindenhol csak csalódások érnek, mert mindenhol képmutatással találkozik? A válasz egyszerű: lát egy hiteles keresztyént. Mitől válik hitelessé neki Leopold atya? Attól, hogy bocsánatot tud kérni valamikori hibájáért, és hűségesen kitart amellett, amit hisz, még akkor is, ha ez az életébe is kerül.
Fjodorov személyében egy minden hájjal megkent gazembert mutat be a film, aki már régen túllépett az elveken, inkább csak a saját pecsenyéjét sütögeti, és jól megtollasodva készül nyugállományra. Neki semmi sem szent. Csak a pénz és az arany, hiszen a megszerezni kívánt szentségtartóban is csak ezt látja. Nem akarom felmenteni, de az ilyen Fjodorov-féléket a rendszer termelte ki magából, mert remekül szolgálták a diktatúra érdekeit. Tudták ugyan mindenkiről, hogy az elvtársak minden szinten ott lopnak, ahol lehet, de ez az erkölcstelenség is a diktatúra fenntartásának részét képezte. Egy nemzetet megtörni csak úgy lehet, ha már önmagát is megutáltatják vele. Ne legyenek példaképei, hősei, csak hazaárulói, akik a „kiérdemelt” 30 ezüstből vidáman élnek. Az egyénnek sosem lehet igazsága, csak a hatalomnak, ami felett áll még az általa írt törvényeknek is. A kiszolgáltatottság nem ismert határokat.
Most a kétkedő vagy éppen egy felületes protestáns felteheti a kérdést, hogy van-e értelme vértanúságot vállalni egy szentségtartóért. Hiszen azt lehet pótolni. A kérdés ennél egy kicsit bonyolultabb. Igaz ugyan, hogy az arany, bár drága, de pótolható. Azzal azonban, amit ez jelképez Leopold számára, a Krisztusba vetett hittel, meggyőződéssel, hűséggel már egészen más a helyzet. Mert sajnos ezt is el lehet veszteni, de pótolni már nem lehet. A pásztornak – követve a Jó Pásztort – elöl kell menni, akkor is, ha veszélyes. Jó példával kell a nyájat vezetni, és nem gyáván elfutni, megalázkodni. Még akkor sem, ha a legnagyobb áldozatot kell meghozni az Úrért.
„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt.ev.10:32)
Sehol nem olvassuk a Szentírásban, hogy Jézus Krisztus azon gondolkodott, hezitált volna, hogy megérdemli-e az ember, megérdemeljük-e te vagy én az Ő áldozatát, hanem meghalt a bűneink miatt. Pedig a mai napig élnek köztünk nem csak Leopoldok, de Kellerek, Fjodorovok, nyilasból lett ÁVH-s Steinerek, kegyetlen, irgalmatlan emberek, besúgó kocsmárosok, és sokan mások is…
Bele mertél már gondolni abba, hogy Te megérdemled az Ő áldozatát? Mert ki is vagy te? A kegyelem nem jár, csak adható Isten szabad tetszése szerint, de az igaz bűnbánat ott kell, hogy legyen az elfogadása felé vezető úton.
(A képek forrása az internet)
