Megéled

Meg van írva. Ki olvassa?

Meg van írva. De ki olvassa? Az idei esztendő elején, egy elég fagyos januári hétfőn tíz ember ült össze a pápai Pannonia Reformata kávézójában, hogy – többek között – erre a kérdésre keressen választ.
A 2021. év elején majdnem ugyanez a tíz ember találkozott ugyanitt, bár izgatottabban és sokkal tapasztalatlanabbul, hogy megszülethessen a „megvanirva”, ez a sajátosan dunántúli, református, jellegzetes, de sokszínű netes oldal, melyet immár három éve olvashat, akit érdekel.
Akkor is hasonló kérdések körül forogtunk: Miről szeretnénk írni? (közéleti témák, hitünk igazságai és értékei, hit és lélek erősítő gondolatok, érdekes/értékes emberek, gyülekezetek, …) És miről nem szeretnénk írni? (amiről a hivatalos egyházi sajtó amúgy is tudósít) Milyen formában és stílusban írjunk? (elmélkedés, elemzés, ismeretterjesztés, riport, interjú, …) És kiknek fogunk írni? (nos, ez volt a legbizonytalanabb, hiszen hogy ki olvas minket, már egyáltalán nem rajtunk múlik) Csak egy online újságot szerettünk volna, egyházszeretettel, de missziói látással és szóhasználattal, színes-változatos műfajú írásokkal.
Nagyon izgalmas és munkás időszak volt ez három évvel ezelőtt, eleinte még sok-sok zoomos megbeszéléssel. A fentieken túl ki kellett találni az oldal arculatát, a különböző rovatokat, a képi megjelenést – és egyáltalán, a nevünket is, amelyen szintén agyaltunk pár hetet. (Talán már elárulható kulisszatitok, hogy felmerült a „horgony”, a „megálló”, a „karzat” és még sok más furább elnevezés is ☺)
Az olvasottságunkat pontosan követni, mérni talán nem is lehet. Az oldalon ugyan látszik, hogy hányan kattintottak rá egy-egy cikkre, de ez a szám ennél többet nem árul el. Az elmúlt évek alatt voltak lanyhább időszakok, és voltak többezres olvasottságú írásaink is, melyeket nagyon sokan megosztottak. Bár kommentelni a honlapunkon nem lehet, de jelen vagyunk az internetes közösségi médiában is, ott néha kapunk visszajelzést. Lájkokat, esetleg néhány hozzászólást.
A mostani találkozónk bevallottan leginkább stratégiai megbeszélés volt. Mit csinálunk rosszul? Mit csinálunk jól? Meg tudnánk-e szólítani többeket, vagy ez ennyi, kialakult az érdeklődők köre. Egyáltalán, kik olvasnak minket? Ismerősök? Kollégák? Egyháztagok vagy külsősök is?
Lehet, hogy pontos válaszunk erre sosem lesz, de néhány ötlet azért előkerült, és pár változtatási javaslat is, a tapasztalatokból kiindulva. Elbúcsúzunk a feleslegesnek bizonyult rovatcímektől, és megpróbáljuk személyesebbé tenni az újságot. Ha már az olvasókra nézve olyan nagyon sok mindent nem tudunk, de az írókról éppenséggel elmondhatunk többet is. Szóval bemutatkozunk ☺.
Tervezünk „vendéghetet” is, mindegyikőnk meghív valakit az írásra önmaga helyett, ezzel is színesebb és változatosabb lesz talán az a sajátos dunántúli református arc, tekintet, mellyel szeretnénk közel hajolni másokhoz, az egyházunkhoz, a világhoz, az élethez. Figyelni, megszólalni, megszólítani…
Fagyos volt az az idei januári hétfő odakint, de a kávézóban meleg fények vettek körül minket, jó hangulat hullámzott és valami elszánt elköteleződés bennünk. Nagyon sokfélék vagyunk mi tízen, de összeköt egy mély odaszánás és akarás, és Valaki, aki mindünknek a legfontosabb. És csak reméljük, de azt igen, Kedves Olvasó, hogy ez kihallatszik, bármiről és bárhogyan is írunk.
Úgyhogy szeretettel ajánljuk magunkat és továbbra is maradunk tisztelettel…

A szerző

Írások

Református lelkipásztor, teológus. Lelkigondozó. Lelkészfeleség. Édesanya. Alföldi lány voltam, akit Isten kunsági szelei átfújtak a Dunán, és végül itt lettem azzá, aki vagyok. Először a somogyi vizek és erdők mentén, most pedig már régóta a Balaton partján. Szisztematikus gondolkodás, pontos fogalmak, de empátia és költészet egyformán fontosak nekem. Talán segítenek meglátni, igazán látni és láttatni...