Vannak dolgok, amik nem férnek a fejembe. Maradi vagyok, kedves olvasó, nincs mit tenni. Ilyen például az „influenszer”. A napokban harsogta tele a világot bizonyos Szabó Zsófia, hogy ő bizony nagyon jól keres ezzel a dologgal. Ami – mint mondja – „még mindig nem elfogadott sokaknál, hogy ez is egy munka”. Itt tudtam meg, hogy nem is vagyok olyan maradi, hisz én is a sokak közé számláltattam.
Próbáltam megkeresni, hogy mi is ez a „munka”, de nem jutottam eredményre. Az viszont feltűnt – ahogy azt megnevezett Zsófia is bevallotta – ha nem is tűnik munkának, mégiscsak jól fizet.
Az influenszerek olyan személyek, tudtam meg, akik befolyással bírnak. Táptalaja a közösségi média. Ez önmagában még nem kell, hogy negatív hozzáállást feltételezzen, de pár kattintás után mégis kételyek merültek fel: a véleményvezérség elitje elég felszínes véleményekkel traktálja közönségét.
Maga a jelenség nem újkeletű, az emberiséggel közel egykorú. Az embernek véleménye van, és el is mondja. Voltaképpen erre alapul a civilizációnk, arra ildomos, vagy éppen nem ildomos személyek véleményeket támasztottak, ha tudták, megalapozták azokat, mások megvitatták, elvetették vagy elfogadták…
A mostani véleményvezérek szubjektuma viszont a technika fejlődésével, a mindent ellepő tömegkommunikációs térben terjednek minden akadály nélkül. Szubjektumuk csak azáltal lesz objektívvé, hogy sokakhoz elér.
Ez több okból is aggályos.
Azért, mert nem feltétlenül helyes vélemények terjednek a szabad véleménynyilvánítás toposza alatt, és átveszik a tények helyét. Lásd, már a hírek jelentős része sem a tényeket, hanem a véleményeket közli.
És azért, mert ez a véleményszabadság információs rangra emelte azt a véleményt, ami létéből fakadóan nem lehet objektív, hiszen egy adott perspektívából szemlélődik, és mint ilyen, előítéleten alapszik.
Talán ezért is lehet, hogy olyan világban élünk, ahol a legbefolyásosabb ember egy énekes influenszer, bizonyos Taylor Swift, akit a Time magazin 2023-ban az év emberének választott, és akiről kurzust indított a Harvard. Mindezt úgy, hogy – minden tiszteletem ellenére – a kishölgynek a színpadról nincs túl nagy rálátása a mindenségre.
Talán ezért is lehetséges, hogy olyan világban élünk, ahol a vélemények elnyomják a valóságot. Ha elég sokat mondják, ha elég sokakhoz elér, akkor sarokpontok lehetnek. Akár az olyan vélemények is, amelyek évezredes értékeket, alapokat bélyegeznek meg. „Adjatok egy fix pontot véleményt, és én kifordítom sarkaiból a világot.”
Ha jól megtámogatják, akkor igazsággá nemesedhet a vélemény, és már csak azt kell eldönteni, hogy ki fizeti a számlát, ki alkotja az igazságot…
