Mészáros Péter a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért”-díjas fizikatanára. Hívő, sokszínű, gyakorlatias és diákjai szárnyát nem szegő pedagógus. Javaslom, hogy az olvasó felejtse el életének korábbi, fizika órák okozta feszültségét, és nyugodtan olvassa el ezt az interjút!
Azt hallottam, hogy jóértelemben vett különc vagy a fizikatanárok sorában. Talán nem véletlen ez, hiszen a lelkészgyerekek között sem vagy átlagos.
Rendhagyó módon vagyok lelkészgyerek, mert az első és sokáig az egyetlen lelkész a családban az anyai nagyapám volt, Hegyi-Füstös István. Édesapám, Mészáros Sándor negyvenöt éves korában kezdte el teológiai tanulmányait Budapesten, mint a győri Széchenyi István Egyetem tanára. Elhivatottságból, baráti – Bolyki János lelkész-professzor – illetve „apostoli” ráhatással, példaképekkel. Édesapám villamosmérnökként informatikai jellegű tantárgyakat tanított csaknem harminc évig úgy, hogy mellette elvégezve a teológiát párhuzamosan lelkészként is szolgált, de addigra én már huszonéves egyetemista voltam. Ebből a szempontból más a lelkészgyerekség. Részben lelkészunoka vagyok, és édesanyám, Hegyi-Füstös Emőke a klasszikusabb lelkészgyerek, habár ő sem parókián nőtt fel. Én sem parókián nőttem fel, mégis sok mindent megéltem, mintha lelkészgyerek lettem volna.
Néhány gondolat erejéig beszélj nagyapádról, aki ilyen hatással tudott lenni családtagjaira!
Kérésére, 95 éves korában, 2014-es elhunyta után a sírkövére ezek a szavak kerültek: „ref. lelkész, író”. Alapvetően lelkész volt, de néprajzos-történelmi, kortárs művészeti, szociokulturális vonatkozású témákkal is foglalkozott. A jogi végzettségét sosem használta, azt mondta: „Ítélkezzen az Úr az emberek felett, én nem szeretnék!” Csaknem száz különböző nyomtatott sajtóorgánumban jelentek meg rendszeresen írásai, interjúi, meséi, versei. Rövid ideig a Reformátusok Lapja főszerkesztője is volt, generációk tanulhattak a hittankönyveiből. Kutatta és megtalálta Kossuth hangját, emlékezhetünk rá, mint a Magyar Rádió nívódíjas, Ezüst Toll Díjas külső munkatársára, aki rengeteg népi-népzenei alapú hangjáték írója és műsor szerkesztője, régi nagy nevű művészek barátja, néha alkotótársa is, mint pl. Rábai Miklós, Medgyessy Ferenc, Simándy József. Az első ifjúsági tévéjátékot „A hétpróbás legény” címmel ő írta, amely neves szereplői közül – például Agárdy Gábor, Berek Kati, Garas Dezső – még köztünk él a főszereplő, Bodrogi Gyula. Egyik riportútja során Lehel kürtjét megszólaltatta és megörökítette a Magyar Rádió számára. Magyar Örökség Díjas, szülőfalujában – ma már városában -, Gyömrőn teret neveztek el róla. Az ’56-os, Kistarcsára internált múltja miatt sokáig nem lehetett önálló parókus, de Farkas József maga mellé merte venni beosztott lelkészként, csak a nyugdíj előtti éveiben „érdemelte ki” a Budapest-rákosfalvai parókiát. Sokszor egyházi méltóságokkal és az Állami Egyházügyi Hivatallal kellett küzdenie, például hogy kapjon vonatbérletet a napi Gyömrő-Budapest útjaira, ne kelljen továbbra is biciklivel járnia. Nekem nullaéves koromtól ő volt a lelkészélmény. Szinte az utolsó évéig aktívan szolgált szerte az országban, Szentendrétől Győrig, Zalaegerszegtől Tahin át Mátraházáig. A lelkészcsalád lelkülete, tevékenysége és minden öröme-gondja ott volt körülöttem, és benne van a személyes tapasztalásokban.
Milyen tapasztalatokat szereztél a hittanosként?
1989-ben, pontosan Nagy Imre újratemetésének napján érettségiztem, tehát a rendszerváltás előtti időről beszélünk, és én ezért nem voltam hittanos. Akkoriban nem lehettek iskolai hittanórák, konfirmációi oktatásra is óvatosan jártunk. Én a fonákját éreztem abban a korszakban a hithez való viszonyulásnak. Volt nagybátyám, akit nem vettek fel az egyetemre, mert lelkészgyerek. Édesanyámnak, mint biológia-földrajz szakos tanárnak mellbevágó volt az iskolákba érkező pártközponti utasítás, amelynek lényege az, hogy „ha megtudjuk, hogy templomba mész, ki vagy rúgva”. Ugye, két gyermekkel a háta mögött, lelkész édesapával az oldalán nem nagyon mert ugrálni az ember a hetvenes években. Úgyhogy nekem nincsenek mai értelembe vett, klasszikus hittanos élményeim. A mai fiatalságnak már meghatározó a hittan, járhatnak egyházi iskolába, de az én időmben nem így volt.
Hogyan került a családod Dunamellékről Dunántúlra, Győrbe?
Gyömrőn éltünk, édesanyám ott tanított nagymamámmal egy iskolában, édesapám Budapesten a postavezérigazgatóságon dolgozott. Ott kapott hírt, hogy mérnököket keresnek oktatóknak az induló győri egyetemre. Ezt a lehetőséget megragadva, 1976-ban költöztünk Győrbe. Úgy volt, hogy édesanyám majd a győri tanítóképzőben taníthat. Aztán valaki rákérdezett, hogy tudjátok-e, hogy ennek a nőnek ki az apja? A nagyapám olyan lelkész volt, aki ’56-ban lecsendesítette az embereket, hogy ne koncolják fel vasvillával a tanácselnököt, majd éppen ez a tanácselnök mondta pár hét múlva, hogy „aki le tudja csendesíteni a népet, az föl is tudja hergelni”. Ekkor és ezért következett a kistarcsai három hónapos „tanulmányút”, ahogy nagyapám nevezte kesernyés humorral. Nagyszüleim levelei, különösen a külföldről érkezők felbontva érkeztek, és mindig kattogott a telefonvonal a lehallgatástól. Így nem lett édesanyám főiskolai tanár Győrben, hanem húsz kilométerrel arrébb, Gönyűre kellett kijárnia, az ottani általános iskolába tanítani. Két év múlva került be abba a győri iskolába, ahol kirúgással fenyegették, ha templomba jár. Ezért is mondom, hogy az én gyerekkori lelkészcsalád-élményem szokatlanabb. A családban kaptam hitbeli nevelést, de amellett jó szorosan meg kellett kötni az úttörő nyakkendőt. (kényszeredett nevetés) Nyilván ezek nem rózsaszín történetek, de megerősítőek: az Úrban bízni kell, mert ő ad mennyei szabásmintákat és terveket, amik lehet, hogy kacskaringósak, de összességében jó irányba mutatnak.
A későbbi években milyen volt győri ifisnek lenni?
Akkoriban Győrben egy gyülekezet volt két templommal, legalább két lelkésszel. Csupán tizenegy éve váltunk papíron is önálló egyházközséggé, és kiderült, hogy két református gyülekezet is elfér ebben a nagyvárosban. A nyolcvanas években az egy gyülekezet két „telephelyén” két külön ifjúsági csoport volt. Sokan voltunk az ifiben, kerestük egymás társaságát, csináltunk közös programokat, és ifjúsági találkozókra is eljutottunk a nyolcvanas évek végi enyhülő légkör idején. A rendszerváltás után nagyon összetartó csapat alakult ki, és ide került be Vadász Márta pályakezdő lelkészként, aki életkoránál és személyiségénél fogva is nagyon jó gazdája és terelgetője volt a lelkes csapatnak. Az ifis csapatunkból induló Pálfi Zsuzsában is akkoriban fogalmazódott meg a lelkészi elhívás. Az ifi meghatározó volt a felnőtté válásunkban a rendszerváltás körüli időben, fizikásan fogalmazva: rezonanciát okoztak a külső-belső folyamatok. (nevetünk)
A rendszerváltás idején, mint egyetemista mit tapasztaltál?
Egy nagyon izgalmas, pezsgő közegben élhettem meg az egyetemista éveimet. Az akkoriban indult balatonszárszói egyetemista táborokban hallgathattam Tőkéczki Lászlót, Bogárdi Szabó Istvánt és egyéb karizmatikus, tudós, közéleti személyeket is. Mint „diplomahalmozó életművész” – papírforma szerint fizika, informatika, technika szakos középiskolai tanár és gépészmérnök, PhD hallgató vagyok -, amikor az ELTE-n végeztem a fizikatanár szakot, akkor nem kaphattam kollégiumot, és az evangélikusok Luther Otthon nevű egyetemista kollégiumába kerültem be, ahol megismerkedtem a feleségemmel is.
Akkor biztos, hogy nem véletlenül kerültél be oda!
Igen-igen. Nagyapámnak volt az a mondása, hogy „ez nem véletlen, hanem maga a vélet”. (nevetünk) A látszólag véletlen dolgok mögött az Úr kifürkészhetetlen útjai vannak, a mennyei szabásminták. Az evangélikus kollégiumba úgy kerültem be, hogy Édesapám győri beosztott lelkészként Csornára járt szolgálni 1992-től 2016-ig. Az ottani evangélikusok adtak helyet a templomukban az ottani reformátusoknak. Egy vasárnap, amíg vártuk a kedves híveket, belelapoztam az Evangélikus Élet című hetilapba, és olvasom a hírt, hogy újra indul a Luther Otthon ötven év kihagyással, várják a jelentkezőket. Megpróbáltam, felvettek. Ez már a kilencvenes évek második felében volt, amikorra már egy győri mérnök-tanárképzés állt mögöttem, tehát kissé idősebb voltam a többieknél, de ott is egy pezsgő közegbe kerültem. Izgalmas volt megélni az ökumenét, a lelkiséget, a világi oldalról jött diákokat, akik csak szállás és fűtés miatt jöttek, de közben alakítottuk egymást. Erős élményként hatott az éjszakába nyúló beszélgetések sora, és a budapesti nagybetűs élet pont a hit oldaláról is nagyon megerősítő volt. Szerteágazó és meghatározó lelki hatások értek a különböző alkalmakon, melyeken részt vettem, például voltak evangélikus kollégiumi alkalmak, eljártam az evangélikus és a református egyetemi gyülekezetbe is, ami éppen akkor kezdett alakulni.
Említetted, hogy diplomahalmozó vagy. Ennek kapcsán merül fel a kérdés: mindig a tanári pályán mozogtál?
Halmozom, de nem ez a cél. Lényegében mindig pedagógusként dolgoztam, legfeljebb nem mindig klasszikusan iskolában. Mindenféleképpen tanár szerettem volna lenni. Egyrészt azért, mert voltak meghatározó, pozitív tanárélmények az életemben, és már a családomban is ott gyökerezett: édesanyám tanárnő, van pedagógus nagynéném és nagybátyám is, az édesapám az egyetemen tanított, Emőke húgom tanítónő lett. Ő a tanítónő anyai nagyanyánk nyomdokaiba lépett, szinte szó szerint, hiszen mindketten a győri tanítóképzőn végeztek. Másrészt pedig a fiatal kritikus hév hajtott, amivel néztem az iskoláimat és a többségében negatív tanáraimat, azt mondtam magamban, hogy ha én egy paraszthajszállal jobb leszek náluk, akkor én nyertem. Ez a dac arra késztetett, hogy megmutassam, komolyan gondoltam ezt! Az ország első magángimnáziuma, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, ami a mai napig csúcsképzést folytat, és én tizenhét éves srácként kézzel írt levelezést folytattam az akkori alapító igazgatóval, hogy a padtárs haverommal tudjak én is ilyen iskolát csinálni, ha már nagyok leszünk. Jogi és gyakorlati kérdéseinkre szépen válaszolgattak is. Jobban csinálni, mint az iskoláim – ez volt a szándékom. A mai napig ez a kulcsgondolat, ha pedagógusként akar dolgozni az ember. A kérdés ugyanaz marad: hogyan lehet jobban csinálni? Mert az, hogy nem vagyok rosszabb ma, mint tegnap, az kevés. A világ alapvetően negatív irányba változik, ami húzza a gyerekeket is lefelé, úgyhogy nekünk, pedagógusoknak csak jobbnak lehet lenni napról-napra, hogy ki tudjuk emelni őket a világ ismerete és az önismeret felé, a tudomány és az Úr felé.
Mindkét irány izgalmas. Hogyan tudod fizikatanárként a tudomány és Isten felé emelni a diákokat, miközben nem egy könnyű tantárgyat tanítasz?
Mindig bennem volt a természettudományos kíváncsiság, sokáig geológus és vulkanológus akartam lenni földrajzos édesanyám nyomán, és a mai napig megvan még 8-10 kg olyan kőzetgyűjteményem, ásványom, amit az évek alatt még nem sikerült leamortizálni. Tanárként első sorban a kíváncsiságot kell fókuszba tenni, mert ha az ember kellően kíváncsi, akkor jó élete lehet, mert rá tud csodálkozni a világra, a teremtett világ csodáira. A rácsodálkozás miatt hordok ilyen bibliás-fizikás pólót, amire a Szentírás harmadik mondata van különböző képletekkel megfogalmazva, azaz hogy „Legyen világosság!” Ugyanazt a valóságot nézi és írja le a természettudós is meg a teológus is, csak más nézőpontból és más módszerekkel. Ugyanúgy kérdezzük az Urat, ugyanúgy elemzünk, csak én éppen kísérletekkel kérdezek. A legfontosabb, hogy kérdéseket tudjunk feltenni, de ehhez kíváncsinak kell maradni. A másik, amit tanárként tenni kell az, hogy a kérdezés képességére és a kérdezés bátorságára neveljünk. Nem Pitagorasz-tételét, nem Homérosz strófáit, nem a hátra bukfencet, nem az Árpád-ház uralkodóinak évszámait kell megtanítani, mert az csak információ, amit ki lehet guglizni. Tudjak kérdezni és merjek kérdezni! A diákjaimnak már csupán a kérdésükért is adok plusz pontot, kisötöst, nagy ötöst is, mert nemcsak a válaszaink jellemzik a tudásunkat, hanem a kérdéseink is. Hiszen, ha tudok logikusan, elvek mentén, lényeglátóan, kontextusba helyezve kérdezni, akkor kapok jó választ. Ma is például három diák kapott így kérdésre ötöst. Arra tanítom a diákjaimat, hogy jelenségeket, képleteket és folyamatokat helyezzenek kontextusba, hogy aztán az életük vonatkozásában is tudjanak így tenni és döntéseik előtt ismerjék fel, hogy valami hasznos, előre visz, vagy sem.
Gondolom nem egyszerű feladat ez a középiskolások között, akik a „hallgasd meg – jegyezd meg – mondd vissza” háromszögben nőnek fel az általános iskolákban.
Ez így van. Amikor szeptember 1-jén, első találkozáskor elmondom egy kilencedikes diáknak, hogy pontot, jegyet kapsz arra is, hogy ha kérdést teszel fel, akkor a 26-ból 25 gyerek tágra nyílt szemmel néz, hogy mi az, hogy kérdezni a tanártól??? Kilencedikre már tökéletesen leszoknak a kíváncsiságról, a kérdezés képességéről és a kérdezés bátorságáról. A képesség még talán megvan benne, de már nem teszi fel a kérdést, mert előre hallja a negatív tanári válaszokat: „hülyeséget kérdezel, kérdezd meg apádat, ne húzd az időt”. Pedig a tizenéveseknél pont a kérdés a lényeg, mert kutatják a világot, kutatják magukat és kutatják a helyüket a világban, és ezekhez kérdések kellenek. Ha ő tud kérdést feltenni, az nagyon jó, de ha én tudok úgy kérdést feltenni, hogy őt a válasz felé segítsem, az izgalmas és azt hívják úgy, hogy pedagógiai folyamat. Az pedig, hogy ezt fizikás kísérletezéssel vagy idegen szavak szótáraztatásával, vagy hátrabukfenceztetéssel érem el, az már csak mellékes módszer. Az iskolának nem az a célja, hogy Newton-törvényét és a történelmi események évszámait megtanítsa. Én például töriből nagyon jó vagyok, mert tudom az összes évszámot, csak nem tudom, melyik évben mi történt – de az évszámokat fel tudom sorolni. (nevetünk) De nem ez a lényeg! Attól nem lesz jobb ember senki, hogy ötszáz történelmi eseményt fel tud sorolni. Attól lesz jobb, ha mások életét jobbá tudja tenni. Valaki énekléssel, valaki hátra bukfenccel, valaki furcsa képletekkel teszi ezt és ez a lényeg.
Olyan bemutatókat tartasz, ahol fizikai kísérletekkel közelebb hozod a bibliai eseményt és üzenetet. Honnét jött ez az ötlet?
Ez egy hosszú folyamat volt, egészen gyerekkoromig visszanyúlik. Öt-hat évesen nagymamám rádióját szétszereltem, és lettem tizenhat, mire össze tudtam szerelni. Egyszerűen a kíváncsiság okozta, hogy keressem a választ azokra a kérdésekre, hogy hogyan beszél benne a bácsi, miként lehet csatornát váltani és hogyan szólhat anélkül, hogy bedugnánk a konnektorba? A szüleimet az idegösszeomlás szélére kergettem azzal, hogy a konyhaasztalon kalapács és fogók segítségével szedtem szét laposelemeket és ceruzaelemeket, miközben szurok és mangán, furcsa porok és trutymók folytak szét. És én hálás vagyok nekik, hogy ha nem is mindig támogatták, de megtűrték ezeket a dolgaimat és nem tiltották. Felnőtt fejjel már tudom, hogy a gyerekkor legfontosabb kérdése az volt, hogy van-e ráhatásom a világra. Azért gyűjti össze a gyerek a kavicsot, gesztenyét, csigaházat, leveleket, döglött pockot, hogy a világ információiból birtokoljon valamiféle tudást, ami a zsebében vagy a lelkében van. Meg tudom nézni, rá tudok csodálkozni, hatással van rám; meg tudom mutatni másoknak, hatással vagyok rájuk, együtt tudunk rácsodálkozni. A tükör visszaveri a fényt és a fehér fal is visszaveri, de a falban nem látok tükörképet. Miért? Merjünk feltenni kérdéseket! Nagyjából tíz éve jött be az életembe a fizikai kísérlet olyan formában, hogy az a mennyei mintázatok keresését szolgálja. A mennyei szabásminták, tervrajzok, mintázatok és zsinórmértékek keresését a teológus úgy fogalmazza meg, hogy „Utaid, Uram, mutasd meg, / Hogy el ne tévelyedjem…” (Szerkesztői megjegyzés: 25. genfi zsoltár 2.versszaka) Mi az a szabály, ami mentén érdemes haladni azért, hogy életben maradjak, jobb legyen az én életem, jobb legyen a másik ember élete? És hogy erre a polgári vagy büntető törvénykönyvek, ritmusképletek, turistajelzések vagy Newton-törvények, Ohm törvénye, netalán a Maxwell-egyenletek adják meg a választ, az már csak egy szabásminta. A fő, hogy kutassam, mi a terve Istennek velem, az életemmel, hangolódjak a „gondolataira”. A fizikai törvényeket is az Úr teremtette, és ezek szabásminták, vagy egyházi szinonimát használva zsinórmértéknek is nevezhetem őket. Nem akarok teológus lenni a teológusok helyett, de a teremtéstörténet is egy szabásminta, ami azt üzeni, hogy nyugodj meg, minden rendben van, mert tervek, szabályok vannak. És ezt viszi tovább a Szentírás: a te életeddel is terve van az Úrnak. A talaj és a talpam közötti súrlódás is az Úr által teremtett törvény, ami jó, mert el tudok gyalogolni a Refibe. (nevet) Lehet, hogy valaki csak odáig jut el a kísérleteimkor, hogy furcsa vonulatot konstatál, de valaki eljut tovább és felteszi a kérdést, hogyan tudom Isten tervét jobban megismerni, aztán eljut még oda is, hogy mivel tudja Isten dicsőségét hirdetni. Az én esetemben az Istenre mutatás eszköze a fizikai kísérlet.
Hogyan alakult ki a hit és tudomány kísérletes összekapcsolása?
A balatonfenyvesi családos táborban kezdődött, amikor résztvevőként a programhoz hozzátettem én is a kísérleteimet, illeszkedve az élő hitű közeghez. Az egy dolog, hogy multi autógyárnak, cukorgyárnak vagy könyvelőknek is csináltam már tudományos csapatépítőt. Az igazi kihívás a 0-tól 100 éves korig együtt táborozók megszólítása és figyelmének fenntartása, akik hitéleti fókusszal figyelnek. Már az első előadásom címadásával is igyekeztem meghökkentő lenni: „Keresztyén kísérleti élménymatek”.
Mondanál példát kísérletre, ahol összekapcsolod a hitet és tudományt?
Isten azt akarja, hogy ismerjük meg őt. De hogyan? Hát, a látványos, kézzel fogható dolgokon keresztül, amik szikráznak és füstölnek, de mindez úgy, ahogy Isten kitalálta és lehetővé tette. Én nem bibliai csodákat modellezek, hanem engedek rákérdezni. Fordítva működöm, mert nem hitbeli kérdéseket támasztok alá kísérletekkel, hanem a kísérlethez rendelek hozzá hitbeli kérdéseket. Az emberi fantázia és elképzelés nagyon véges, de az Úr gondolatai és tervei felülmúlnak minden képzeletet, és ha hajlandó vagyok ráhangolódni az Ő mennyei szabásmintát adó terveire, akkor jöhetnek szép kísérleti megoldások. Van egy egyszerű példa: adott egy cső, az egyik végére egy kicsit felfújt lufit húzok, a másik végére egy nagyra fújt lufit, de középen egy csap elzárja a két lufit egymástól. Aztán elfordítom a csapot, összenyitom a két lufit. Mi fog történni? Az emberek 99%-a azt mondja, hogy a légnyomás kiegyenlítődik, és a nagy lufi kisebb, a kicsi lufi nagyobb lesz, tehát egyformák lesznek a lufik. Nézzük meg! Kinyitom a csapot, és a kicsi még kisebb, a nagy meg még nagyobb lesz! A kicsi felfújta a nagyot, a kicsi legyőzte a nagyot. Jé, ez a Dávid és Góliát történet! Az Úrnak vannak olyan plusz szabályai, tervei, amiket nem tudok elképzelni, még nem ismerek, de ha Benne bízunk, Ő megadja az erőt, az ötletet, segítséget. A lufis kísérletnél a fizikában ezt úgy hívják, hogy felületi feszültség.
Erről a kísérletről nekem az a jézusi ige jutott eszembe, hogy „akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van”.
Látod, ez az egyszerű kísérlet benned is megindított gondolatokat szakmai vonalon. Köszönöm az igét, lehet, hogy legközelebb alkalmazni is fogom! A kísérletekkel hitbeli kérdéseket is tudunk magyarázni kézzelfogható, látható dolgokkal.
A mai tanügyi szabályozások mennyire motiválnak arra és adnak teret ahhoz, hogy ilyen szempontból taníts fizikát?
A legújabb Nemzeti alaptanterv nemcsak kéri és javasolja, hanem kifejezetten kötelezővé teszi, hogy minél látványosabban, projektmódszerrel, gyakorlatiasan kerüljenek terítékre mindenféle természettudományos témák. Ez nagyon jó, nagyon szép, csak közben az óraszámok mennek lefelé. Pénz a legtöbb iskolában alig van kísérleti eszközökre, és a pedagógusoknak a leterheltségük mellett alig marad kedvük és erejük kísérleteket előkészíteni, kitalálni, letesztelni, hogy biztonságosan működjön. A pápai Refiben azért szerencsésebb a helyzetünk.
Személy szerint neked van lehetőséged és energiád?
Ez nagyon jó kérdés! Azért van, mert én 2017 óta szabadúszóként csinálom, amit csinálok, és csak olyan felkéréseknek teszek eleget, ami az én elképzelésemmel, időmmel, energiámmal összhangban van. Nem keresek feladatot, hanem megtalálnak. Akár az Evangélikus Péterfybe, akár a Biai Refibe, akár más projektekbe, és Pápára is így érkeztem fizikatanárnak. Megtisztelőnek éreztem, hogy dunántúli református közegben is számítanak rám.
Az oktatási rendszer gyakori kritikája, hogy nem ad hasznos tudást. Mi erről a véleményed?
A diákjaim is sorolják, hogy minek a jambikus verselés, minek az ereszkedő dallam, minek a különböző törvények és tételek megtanulása, hiszen boltban és bankban nem lesz szükség rá. Rendben, hasznos tudásra van igény. Ez egy nagyon jó dolog, mert a természettudománynak csak technikai alkalmazása van. Nem azért tanítunk fizikát, hogy öncélúan tudjunk furcsa számolási feladatokat adni, hanem hogy rácsodálkozzunk a világra. Fizika nem csak a tankönyvben és krétaporszagú feladatokban van, hanem az utcán, a konyhában, a nyaraláson, a repülőn. Így már van értelme a furcsa képleteknek, a fizikatanulásnak. Célom közel hozni a fizikát, ezért fektetek hangsúlyt a kísérletekre. És a valódi, fő cél nem az információátadás, hanem a már említett kérdezés képességére és bátorságára nevelés! Az élménypedagógia nekem fontos fókusz és eszköz. Megterveztem és jó néhány éven keresztül csináltam a Nemzeti Tehetség Központ számára egy háromnapos, 30 órás tanártovábbképzési programot, amit Orosházától Szegeden át Székesfehérvárig számos helyre elvihettem, és megtapasztaltam a legkülönbözőbb szakos kollégák rácsodálkozását a kedvenc mondatomra, miszerint „minden összefügg mindennel, különösen a fizikával”. A fizika jelen van a testnevelés órán, lehet fizika alapú projekteket csinálni magyar órán. Hogy messze ne menjünk a pápai Refitől, az idén ünnepeljük Nagy László századik születésnapját, akinek a Tűz című képverse gyönyörűen modellezhető az én kedvenc kísérletemmel, a tűztornádóval. Pillanatok alatt kiderül, hogy a tantárgyak nem különálló mozaikok, hanem a tudományterületek összefüggenek, és én nagyon rámegyek arra, hogy a diákjaim számára kapcsolódjanak össze a különböző „dobozok”. Egy tanóra alatt hivatkozom írókra, idézek költőket, aktuális focimeccset behozok annak fizikai vonatkozása miatt, és ebbe a vonulatba miért ne férne bele a teremtett világ Alkotója?
Halleluja, hogy belefér Isten a fizikaórádba! A tanítás mellett milyen dolgokkal foglalkoztál és foglalkozol?
2010-ig főállásban, napi 25 órában foglalkoztam a tanítással. (nevet) Előtte tíz éven át a győri Krúdy Gimnázium tanára voltam, ott indítottam el a Fizika Napja nevű rendezvényt. A komplex, tantárgyközi projektnap keretében diákok mutattak be és magyaráztak kísérleteket, jelenségeket akár két napon át folyamatosan, ötven párhuzamos helyszínen, közel 4000 külsős látogatóval, országos sajtóval, a kedvenc mondatomnak megfelelően, amit érettségi találkozókon is idéznek: „minden összefügg mindennel, különösen a fizikával”. Vagy már említettem volna ezt? (nevet) A diákok nagyon élvezték, motiválta őket, hogy nem nekik osztják az észt, hanem végre ők magyarázhatnak fiatalabbnak és idősebbnek, tanárnak, szakembernek és újságírónak egyaránt. A Refiben most is valami hasonlót szoktunk csinálni szeptember végén, a Kutatók Éjszakáján. Ennek apropóján kaptam a felkérést, hogy vegyek részt a győri Mobilis Science Center pedagógiai tervezésében, majd a szakmai vezetője is lettem. A mobilises időszakomban tanítottam az Audi-suliban, a Széchenyi Egyetemen, rengeteg kísérleti bemutatót, előadást, versenyt, programot szerveztem, tartottam. Ekkor alakult ki a „nem középiskolás fokon” tanítási cél. A kézzelfoghatóság, projektszerűség, élménypedagógia számomra a kulcsszó. Egyébként 2017-től szabadúszóként sem szakadtam el a pályától, sőt szélesebb spektrumban tevékenykedem, például az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Győr-Moson-Sopron Megyei Csoportjának elnöke vagyok, vagy például űrhajós projektben veszek részt, ahol 4-6. osztályos gyerekeket űrhajósnak nevelünk. Tanártovábbképzéseket, kísérleti bemutatókat tartok országszerte, valamint honvédelmi táboroktól kezdve iskolai táborokon át evangélikus és református hittantáborokba, különböző fesztiválokra jutok el. Izgalmas munka volt Öveges József hagyatékának egy részét feldolgozni a győri Rómer Flóris Múzeum számára, interaktív kiállítás tervezése céljából. Öveges professzor mondta, hogy a fizikában nincsenek könnyű és nehéz dolgok, hanem megértett és nem megértett dolgok vannak. Hogyan lehet megérteni? Tanári segítséggel! Azonban, ha a tanár nem tudja egyszerűen elmagyarázni a dolgokat, ha nem tudja a bonyolult jelenségeket egyszerűen modellezni, akkor igazából ő sem érti, akkor hiábavaló minden küzdés. Számomra különösen izgalmas, egyben megható „rezonancia”, amikor a gyömrői Hegyi-Füstös István tér melletti általános iskolában tartok kísérleti bemutatót, a nagymamámról elnevezett „Ili néni terme” melletti tanteremben.
A családi vonatkozások apropóján, hadd kérdezzelek, hogy a szűkebb családodról mit tudhatunk?
A feleségem, Kálmán Kata jogász, és a már említett pezsgő lelkületű Luther Otthonban ismerkedtünk meg, ha már ismét a véletlen helyetti „vélet”-et említsem. (nevet) A közigazgatásban dolgozik, de nagy lelkesedéssel részt vesz a Győr-szabadhegyi református gyülekezet életében velem együtt. Gyerekistentiszteleteket tart, énekkarban, női körben, színjátszó körben vesz részt, én pedig presbiter vagyok. A lányunk, Mészáros Júlia másodéves egyetemista Budapesten. Nagyon jó néptáncos, nagyon jó rajzos, nagyon jó énekes, és mint nagyon kreatív művészlélek, hová máshová járna: a Budapesti Műszaki Egyetemre. (nevetünk) A lényeg, hogy kíváncsi, kreatív, kritikus, ezért jár ipari termék- és formatervező mérnök szakra. Hogy az Úr egy újabb kifürkészhetetlen útját, szabásmintáját megismerjük, Julcsi is a Luther Otthon koleszosa, aktív diákbizottsági tag. Korábban ovitól érettségiig, tizenhat éven át a győri evangélikus Péterfy Gimnáziumba járt, aktív tagja a gyülekezetünknek, gitáros barátjával, Balázzsal szinte szó szerint egy húron pendülnek: zenei szolgálatokat végeznek zongorán, orgonán, gitáron.
A közelmúltban, édesapádat 80. születésnapján köszöntötte az Egyházkerületi Tanács, ahol Márkus Mihály esperes laudációjában elmondta, hogy az ő szolgálatának köszönhetően alakult meg a Csornai Református Missziói Egyházközség. Milyen gondolatok és érzések vannak ezzel kapcsolatban benned?
Steinbach József püspök úr köszöntése kapcsán megtapasztalhattam, hogy nemcsak szűkebb, hanem tágabb körben is elismerik az ő munkáját. Édesapám csornai szolgálata két fős gyülekezettel kezdődött, és a végén elérte a száz családot. Csorna igazi, szinte nulláról építkezés, áldozatos munka volt. Mindez legfeljebb útiköltségért, elhivatottágból. Nagyon sok erdélyi család érkezett már a ’89-es forradalom előtt és után is Győr környékére. Sokaknak segített lakhatással, ruhával, állással, élelmiszerrel, kapcsolatokkal. Alapítója a győri Ádventi Keresztyén Könyvvásárnak, aztán egyetemi lelkészként, kórházlelkészként, országszerte szolgálóként – autó híján tömegközlekedve – jónéhány cipőt elkoptatott. Sajnos egy nem teljesen véletlen „adminisztrációs hiba” folytán egyházi nyugdíjat nem kap. Édesapám munkálkodása sok embert megerősített, sokaknak adott mennyei szabásmintát, zsinórmértéket. Édesanyámmal együtt a hitoktatást is nagy alázattal és lelkesedéssel végezték, sőt a múlt vasárnapon is ők tartottak gyerekfoglalkozást. Áldott ember, aki a távközlési tanszéken a technikai alapú hírközlésről átállt a jóhírközlésre, evangéliumhirdetésre.
Adja Isten, hogy még évek hosszú során át szolgálhassatok valamennyien a szabadhegyi református gyülekezetben saját talentumaitok szerint! Remélem, neked, aki szereted a kíváncsiságot és a kérdésfelvetést, nincs ellenedre zárásként egy villámkérdés-játék.
Rendben, villámoljunk! (nevet)
Vonat vagy kerékpár? Vonat, mert ott lehet emberekkel beszélgetni.
Cirénei Simon, aki az Úr keresztjét átveszi, vagy Arimátiai József, aki a sírját az Úrnak adja? Hű-ha, ezen még sose gondolkoztam! Simon.
Elmélet vagy gyakorlat? Kísérleti fizikusként a gyakorlat.
Ezékiel prófétál a csontoknak vagy József álmokat fejt? József álmokat fejt, mert az kíváncsiság és közlés mások felé.
Kandela vagy szteradián? Kandela, hogy maradjunk a fénytannál, mert egy ilyen képlet van most is a pólómon.
Szőlőtő vagy jó pásztor? Az interaktivitás miatt a jópásztor.
Szél vagy víz? Víz.
Mozdulat vagy szó? Mindegyikkel lehet ütni, úgyhogy veszélyes kérdés. Legyen a szó.
Jákob létrája vagy Pál kosara? Jákob létrája, mert van egy ilyen nevű kísérleti eszköz is.
Újítás vagy hagyományozás? Hagyományozás, mert arra lehet alapozni az újításokat.
Köszönöm a beszélgetést!
