Van egy TV műsor, talán Kincsvadászok címmel, ami arról szól, hogy van egy műkereskedőkből álló csapat, akik elé a műsorba jelentkezők bevihetik értékesnek gondolt tárgyaikat, kincseiket, melyeket már nem akarnak tovább őrizni. Először egy szakértő elé kerülnek a tárgyak, aki felbecsüli az értéküket, majd mehet a tulajdonos a kincsével a kereskedők elé, akik aztán licitálhatnak rá, ha megtetszik nekik, ha látnak benne fantáziát, vagy ha jól eladhatónak ítélik. Olykor-olykor ott ragadok a képernyő előtt, mert tényleg érdekes, hogy milyen más tud lenni egy tárgynak az érzelmi értéke, a szakértő által becsült értéke és a liciten érte kapott összeg. Az már csak hab lenne a tortán, ha még azt is megmutatnák, hogy némi restaurálás, átkeretezés, tisztítás, kiglancolás stb. után a műkereskedő mennyiért ad túl egy-egy tárgyon, hiszen többnyire ők sem szívjóságból vásárolnak, hanem a haszon reményében.
Az egyik adásban megjelent egy hölgy egy szép állapotban lévő hatalmas, régóta a családja tulajdonát képező zongorával. Elefántcsontból készült a billentyűzete, míves volt a kivitelezése, még a kottatartó faragásai is hibátlanok voltak. Igaz, hogy némi húrozás, filc csere és hangolás ráfért volna a sokat megélt hangszerre, de alapvetően nagyon egyben volt. Utána jött egy illető, egy eklektikusan rakétaszerűre összeeszkábált asztali lámpával, melyet talán az első űrrepülés vagy a Holdra szállás emlékére rakott össze egy ezermester. És láss csodát, az elsőért a liciten könyörületből kapott a tulajdonos 50.000 Ft-ot, míg a másodikért majd 200.000 ft-ot fizettek ki. Nagyon elgondolkodtató volt ez a hatalmas értékkülönbözet és főleg az érvek, melyek elhangoztak.
- A zongorával sokat kell dolgozni, hogy eladható legyen, hiszen így ez nem hangszer, hanem csak dísztárgy. A rakéta formájú lámpa azonban azonnal piacra dobható jelen formájában.
- Hiába míves a zongora, nincs benne semmi újdonság, dizájn elem, míg a lámpa milyen izgalmas kreáció.
- A zongorának hatalmas helyigénye van, raktározni kellene a felújításig, eladásig, míg a lámpa egyszerűen kitehető a polcra.
- Zongorából sok van, ez a lámpa pedig egyedi, ebbe bele lehet szeretni.
- A nagy zongora snassz, idejétmúlt tárgy, a lámpa a maga retro jellegével együtt is menő és divatos.
Értem én a kereskedőket, de valahogy mégis berzenkedett bennem az igazságérzet. Milyen szakértelem, mennyi munkaóra, és mennyi minőségi anyag kellett a zongora elkészítéséhez, míg a lámpa elkészült pár óra alatt. Mégis az utóbbi majdnem 4-szer többet ér, legalább is a piaci érték, az eladhatóság szempontjából.
Kicsit úgy érzem magam, mint a zongora tulajdonosa, amikor most, október 31-én megmutatom az én drága örökségemet, kincseimet – mindazt, amit a Reformáció hozott – a szakértőnek. Ő megnézi, darabonként kezébe veszi a „Sola”-kat, (A Reformáció alapelveit: egyedül kegyelemből, egyedül hit által, egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás és egyedül Istené a dicsőség) forgatja őket, majd ezt mondja: „Szép, szép darabok, kellően régiek is, talán eredetiek is. Jó, hogy megvan a kollekció minden darabja, de mégsem hiszem, hogy sokan kapkodnának értük a piacon. Rájuk férne egy alapos tisztítás is, mert nagyon bemattultak, sőt, itt-ott repdések, törések mutatkoznak, mintha túlságosan is megtépázta volna őket az idő, mintha nem kellően vigyáztak volna rájuk, mintha időnként nem rendeltetésszerűen használták volna őket. Nem vitatom, hogy alapvetően sok munkát és áldozatot követelt az előállításuk, de nagyon sok további munkálatot igényelnének még jelen állapotukban. Nem hiszem, hogy nagy pénzt fog kapni értük a keresleti és kínálati viszonyok miatt.” És már küld is a szakértő a licitálók elé. Sok sikert kíván, és hozzáfűzi, hogy majd a piac beárazza kincseimet.
Ahogy a műsorban, úgy most én is megpróbálkozhatok mindennel, kedves olvasó, hogy meggyőzzelek arról, hogy ezek az én kincseim ma is hatalmas értéket képviselnek, de végül te döntöd el, hogy ma, most mit érnek ezek neked. Te döntöd el azt is, hogy egyáltalán tetszenek-e, kellenek-e, beszállsz-e a licitbe. Ahogy a műsorban szokás, én is mondhatok olyan figyelemfelkeltő történetet, mely a portékámhoz kapcsolódik. Utalhatok arra az isteni csodára, ahogy ezek a felismerések létrejöttek, és reformátor őseink által mívesen kimunkálásra kerültek a legdrágább „alapanyagok”, a Szentírás és Szentlélek segítségével. Utalhatok arra, hogy mit jelentettek ezek a XVI. században, micsoda kincsei lettek mindazoknak, akik szívükkel lelkükkel rácsodálkozva értékükre akár még az életük árán is ragaszkodtak hozzájuk. Utalhatok az évszázadokra, melyek során hol kitüntetett helyen, kirakatban foglaltak helyet, hol pedig a raktárak mélyén porosodtak. De most leginkább azokra gondoljunk akár a múltból, akár a jelenből, akiknek ezek a felismert igazságok életük legnagyobb értékeivé lettek. Őszintén el kell mondanom azt is, hogy már keletkezésükkor is voltak mellettük jobban eladható, gyorsabban fogyó dolgok. Például a búcsúcédulák elég kurrens cikknek számítottak akkortájt. Hiszen sokkal egyszerűbb a bűn kérdését, az Istenhez fűződő viszonyt pénzzel elrendezni, egy papír megvásárlásával letudni, hogy aztán oda lehessen helyezni a vitrinbe, hogy lám ez is megvan, mint lélekben tusakodni, hogy felismerjük az isteni igazságokat. Csak halkan kérdezem azonban, hogy hol vannak már ezek a dizájnos búcsúcédulák!? Egy darabig porfogók voltak, aztán kidobták őket, mert rájöttek, hogy semmit sem érnek.
Ma is elő lehet állni az én „Sola”-imnál sokkal kurrensebb dolgokkal. Sokféle elemből összeeszkábált, csillivilli dizájnos, könnyen emészthető tartalmakkal, melyekbe könnyű beleszeretni, melyekkel nincs gond, további feladat, melyek divatosak és még egyediséget is igyekeznek sugallni.
Én mégis azt mondom, hogy ha valóban értékállót akarsz, ne dőlj be ezeknek, ne ezekre szórd el az idődet, figyelmedet, javaidat. Ahogy az anyagi világban az aranyról – főleg a vészterhes, nehéz időkben – mindig kiderül a részvények vagy egyéb értékpapírok szárnyalása ellenére, hogy ez az, ami megmarad, mert ez képvisel igazi értéket a papírok és a virtualitás világában is, úgy reformált hitünk kincsei is megtisztogatva, helyreállítva eredeti szépségükbe megőrzik értéküket a legnehezebb időkben is.
No, de ennyi elég a szóból, térjünk a lényegre: Neked mennyit érnek az evangélium szerint reformált hitem kincsei, a nagy felismerések? Most kezdődhet a licit! Te mit adnál értük?
De mégsem. Hagyjuk a licitet! Hadd mondjam el, hogy ezek a kincsek számomra megfizethetetlenek, mégis ingyen megkaphatod őket, mert én is ingyen tettem szert rájuk, noha Jézus életével és vérével fizetett értük. Ezek a kincsek ingyen a tiéd lehetnek, csak azt kérem, hogy ne tékozold el őket, tisztogasd meg, állíts helyre őket az életedben, és meg fogod tapasztalni felbecsülhetetlen értéküket minden időben.
