Az egyik református gyülekezet facebook oldalán a fenti képet a következő szöveg kíséri: A „KERESZTÉNY VAGYOK, DE NINCS SZÜKSÉGEM AZ EGYHÁZRA” HOZZÁÁLLÁS EGY FÉNYKÉPBEN
Nos, nekem ez egy kicsit „direkt marketing” ☺ – de Péter apostol levelének idézése („vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el”) éppenséggel a valósággal való szembenézésre indíthat mindenkit.
Brutális a kép, melyet az apostol használ, és brutális a fotóval vont párhuzam, a „szemléltetés”, de brutális a valóság is, amelyről szól. A veszélyről, ami minden keresztényt fenyeget.
És most nem a keresztényüldözésről beszélek, ami sajnos kőkemény valóság – a világ némely vidékein vérontással, nyugaton inkább a lassan, de annál hatékonyabban mérgező szekuláris intoleranciával – hanem egy másik veszélyről. Ami sokkal átfogóbb.
Benne van minden direkt és nyilvánosan romboló és minden sunyin álságos támadás, amit „e világ fejedelme” ellenünk indít szüntelen. A lustaságunkon, az önigazolásainkon, az ambícióinkon, az érdektelenségünkön, az önzéseinken, individualizmusunkon, az elcsüggedéseinken, megkeseredéseinken keresztül. A Diabolosz (= szétdobáló), a romboló, Isten népét és istenhitét gyűlölő sátán munkája.
És bocsi minden „progresszív” keresztény testvéremnek, akik szeretnék ezt a gonoszt valami elvont erőnek, talán nem is létező, középkori-maradvány izének gondolni, hinni. Nem az, mert Jézus egészen konkrétan beszél róla: „íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát”. És ez a rostálás, hit-próbálás megy is, azóta is.
A kép arról szól, hogy Isten Fia rövid földi élete során nem „leadott egy tant”, melyet aztán bárki egyénileg követhet, hanem megformált egy közösséget, a kiválasztott övéit, akiket úgy is hívunk, hogy a Krisztus teste. Ahogy ezt Pál apostol is hosszan taglalja a Rómabeliekhez írt levelében, és amit vallunk mindannyian a „szentek közössége”-ként.
És ez nemcsak arról szól, hogy Jézus azt akarja, hogy „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” és viseljük el, ha Mari néni hamisan énekel mellettünk a templompadban és Pista bácsi állandóan az ezeréves uncsi történeteivel traktál istentisztelet előtt, ha tök gáz – szerintünk – az a keresztény közösség, ahová tartozhatnánk, és a lelkésszel is vannak bajok, de azért persze mindezt szeretetben…
Hanem arról is, hogy legyünk végtelen hálásak, ha találunk egy lelki otthont, egy gyülekezeti közösséget, egy krisztustest-darabot, amely befogad, ahol önazonosságot találhatunk, ahol együtt imádkozhatunk – egymásért is!, ahol minket is elviselnek, ahol mindannyian óemberünket cipelő megváltottak lehetünk…
Amely igenis védelmet adó, hitünkben erősítő, értünk is lelki harcot vívó, velünk együtt örülő és síró közösséget jelenthet. Ahol megtanulhatjuk az elfogadást és elfogadottságot, az egy Atya gyermekeiként a testvérséget.
Ezen a hétvégén REND lesz, Pápán újra megrendezik a dunántúli református napokat, az immár hagyományos nagy találkozót a meglehetős kisebbségben, sok helyütt szórványban élő dunántúli reformátusoknak. Lesz kirakodóvásár, lesznek komoly- és könnyűzenei koncertek, előadások, istentiszteletek, megszervezett réteg-találkozók, kiállításmegnyitók, gyerekfoglalkozások, gyülekezeti színpadralépések-színdarabok – nagyon sok minden.
A járvány miatt többéves kihagyás után lehetünk újra együtt sok ezren, dunántúli reformátusok. Erősödhetünk összetartozásban, hitben, életerőben, e világban való jelenlétben, rostálódva de hűségben kitartva – mint Krisztus teste. Vagyis lehetünk együtt Ővele…
