Nekem egy ilyen mondat felér egy vérátömlesztéssel. Annyira unom már a kereszténység-siratást, azt a senki által nem igazolt jóslatot, hogy az úgynevezett történelmi haladás szükségszerűen hozza el a keresztény civilizáció lassú elhalását. Először jött a természettudomány a maga nagyképűségével, hogy már nem kell Isten ahhoz, hogy a világot érteni lehessen. Aztán jött a kommunizmus, amely már nyíltan meghirdette, hogy a keresztény világkép csak elhülyíti az embereket. Aztán jött az eltorzult liberalizmus, amely azt képzelte, hogy itt a történelem vége, a régi tájékozódási pontok az értelmüket vesztették. S most itt van a végkifejlet, az eltörléskultúra nevezetű agymenés, amely már programszerűen fel akar számolni minden olyan identitáskeretet, amelyben valaha otthon éreztük magunkat. A kereszténységet, a nemzetet, a családot.
A kereszténység felcserélése új normarendszerre nem újkeletű. Lassú folyamat volt ez, amely azzal a „felvilágosult” eszmével vette kezdetét, hogy kereszténység és modernitás szemben áll egymással. Mintha bizony minden, ami modern, szükségszerű leválást jelentene a transzcendensről. S a kereszténység, amely egész Európa, így a magyarság számára is őrizte a metafizikai gondolkodás hagyományát, milliók számára vált nem hihetővé, s milliók dőltek be annak a mítosznak, hogy az emberi lét a világban immár magyarázhatóvá vált. Ugyanakkor mégis, a „progresszió” nevű évszázados projekt nem tudta eltörölni a kereszténység erkölcsi normaadó szerepét. Legyen szó bármilyen erkölcsi értékről, minden, amit ma normálisnak tartunk, a kereszténységből jön.
A haladás nevű mítosz végkifejlete, az eltörléskultúra, nem véletlenül a kereszténységben látja legfőbb ellenségét. Amíg a kereszténység mondja meg, mi a jó és mi a rossz, addig nem lehet új normákat bevezetni.
Már-már majdnem úgy tűnt, hogy az ateista progresszió végleg győzni fog, s pillanatnyi sikerei sokak számára elhitették, hogy immár itt a keresztény civilizáció vége, s aztán meglepő módon mégis az történt, hogy megszólalt az évezredes múlt, cáfolva azt felszínes történelemszemléletet, amely a jelen pillanatnyi állapotából akar hosszútávú következtetéseket levonni.
Nos, Novák Katalin köztársasági elnöknek ez a mondata a magyarlapádi református templomban porrá zúzza az eltörléskultúra jelenbe zárt gondolkodását, s a Bibliával egyezőleg abban erősít meg, hogy jobb, ha megtanulunk évezredekben gondolkodni, ha a magyarságunkról és a kereszténységünkről gondolkodunk. Templomokat építünk.
(Fotó: MASZOL/Borsi Balázs)
