Ismerjük meg

Rátóti Zoltánnal az Őrhajóról

A jelképek segítenek nekünk embereknek, hogy megjelenítsük a fogalmakat. Jelképpé lehet tenni dolgokat, vagy az adott jelkép a saját történetével válhat azzá. A magyarföldi Fatemplom ezt az utat járta be, az első gondolattól a megépüléséig tett azért, hogy a léte szimbólummá váljon.

„Csak ahhoz tíz évre volt szükség, hogy egyáltalán elindulhasson az építkezés” – emlékszik vissza Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész. Azért ő, mert ő volt a megálmodója. És többet is tett annál, mint hogy kitalálta, meg is valósította az őrségi település határában álló Fatemplomot. Nem volt könnyű út ez, sok ellenállásba, értetlenségbe ütközött. De a nehézségek megerősítették lélekben, és 2010. június 18-án, a templom felszentelésén azt mondhatta: „Ez a templom az összefogás jelképe, itt az építés során barátságok születtek. Már maga a munka is közösségformáló volt, az igazi hatása azonban majd évek múltán fog jelentkezni, amikor rápillantunk a templomra, s az építés pillanatait felidézzük.”

Tizenegy évvel később, 2021. július 11-én, a tizedik alkalommal megrendezett Fatemplom Fesztivál záró ökumenikus istentisztelete után kérdezhettem a művészt.

Dr. Veres András szombathelyi megyés püspök, Ittzés János, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspöke, valamint Steinbach József, dunántúli református püspök közösen szentelte fel a templomot. Az ünnepségen közel kétezren vettek részt, tán sose jártak ennyien ebben a kis őrségi faluban. Már ott jelképpé vált a templom, a hit, a kereszténység és az összefogás szimbólumáról beszéltek az ünnepségen. Ma mit üzen nekünk a magyarföldi Fatemplom?

Mindig, amikor van időnk lejönni ide a családdal imádkozni – anélkül, hogy nagy szavakat akarnék használni – megrendít az, hogy egyáltalán felépülhetett ez a templom. Igazolást kapok ilyenkor, hogy érdemes volt kivárni azt a tíz évet, amíg az ötletből az építkezés elindulhatott.  Az hiszem, hogy a jelentése, a jelképe megerősödött az utóbbi nehéz időszakban. Amikor épült és árbócként álltak a hosszú oszlopok, a környékbeliek őrhajónak nevezték el. A formája valóban adja ezt a hajó, bárka jelleget, ami óhatatlanul az emberi lelkek megmentését szimbolizálja: egy hely, ahol meg lehet tisztulni, ami átsegít minket a nehéz időkön. Ezt az őrhajó jelleget, jelképet érzem most megerősödni, hogy van egy bárkánk, van egy mentsvárunk még: a hit. Ez egy imahely, de Istenhez lehet fohászkodni bárhol, és Ő az igazi menedékünk. Biztos vagyok benne, hogy Ő segít túl minket ezen a nehéz időszakon.

Amikor a nehéz időszakról beszélek, akkor arra is gondolok, hogy a választások éve következik. A hitünk komoly próbatételnek lesz kitéve, meg inkább fontos lesz a kapcsolat Istennel. Itt most, a fesztivál zárásaként ökumenikus istentisztelet volt, három felekezet püspöke szolgált, és az ember Isteni, Jézusi arcáról szóltak, hogy miként tudjuk visszatükrözni, és megosztani ezt az arcot másokkal. Hallgatva a püspököket felmerült bennem, hogy a ránk váró felfokozott, indulatokban bővelkedő időszakban hogyan tudunk mi és az egyházak tenni a nemzetféltés, a nemzetmegmaradás ügyében? Reményeim szerint ez a fesztivál, és különösen ez az istentisztelet megerősíti ebben is a templom hivatását, erejét és jogosultságát.

A templom nem „tétlen szimbólum”. Keresztelőket, esküvőket tartanak benne. Helyszínt ad kulturális programoknak is, bizonyítva, hogy művészetnek és kereszténységnek vannak közös pontjai. Ilyen közös halmaz a Fatemplom Fesztivál is. A Hármashatár térségének különleges atmoszférájában, a templomdombon tíz éve tartják meg ezt családias jellegű összejövetelt, ahol a szakrális és a világi vonal találkozik egymással. Igazi lelki feltöltődést biztosít a látogatóknak. Idén többek között a Kaláka, a Misztrál zenekar, Szalóki Ági, a Csík zenekar, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák zenéltek, valamint felléptek Lackfi János, Rátóti Zoltán, Novák Péter és az Etnofon.

Színészként mi az ön feladata ezeknek az értékeknek a védelmében, erősítésében? Kérdezem ezt azért is, mert az ön szakmája is erősen megosztott ebben a kérdésben.

Igen, a szakmánk nagyon szétszakadt. Keserűbb napjaimban úgy érzem, hogy véglegesen, mert – bármennyire is optimistán nézzük a dolgokat – nem látni találkozási pontokat a mi értékrendünk és a mást vallók között. Nap mint nap erősítem magamban, hogy a Szeretet parancsa mit kíván, de nem vagyok szent, néha én is belecsúszok a gyűlölködésbe, és rám is hatnak a rosszindulatú, mocskolódó mondatok, amelyek érnek bennünket. Megpróbálom erőpróbaként megélni. Hogy színészként mit tudok tenni? Én azt tudom, hogy egyre erőteljesebben, egyre elhivatottabban állok ki az értékrendem mellett. És nem elsősorban az a célom, hogy ezt mindenki elfogadja, hanem hogy lássák, hogy a művészet nem csak liberális tud lenni. Vagyunk jónéhányan a művészvilágban, akik a keresztény, a nemzeti értékeket valljuk. Össze kell fognunk, és erősítenünk kell egymást. Sajnos van okunk félteni a nemzetünket a következő időszakban.

Rátóti Zoltán idéntől a Színház- és Filmművészeti Egyetem új tanára, az egyetem kuratóriumának tagja. Az intézmény modellváltása a liberális értékrendet vallók oldalán nagy felháborodást keltett. Sajátságos módon, az általuk hirdetett elfogadás helyett éles kritikával illették az akkor még csak formálódó új elképzeléseket, „ideológiai átneveléssel” riogatva. A felkorbácsolt indulatok tovább tágították a színházi élet szereplői között a megosztottságot, szakmai érvek helyett ideológiai síkra terelve az ellenállást.

Az is az értékek melletti kiállás, ha valaki a karrier és a család közül az utóbbit választja. A kaposvári Csiky Gergely Színház élén a kihívásokkal teli, sok munkával megélt sikeres időszak után 2016-ban lemondott igazgatói pozíciójáról. Egy felívelőben lévő kulturális szellemi műhelyt hagyott el, hogy több időt tölthessen gyermekeivel és feleségével.

Hálát adok a sorsomnak és az Istennek, hogy megadatott, hogy ilyen idős koromban is megkapjam azt az örömöt és felelősséget, amit az apaság nyújt. Hosszú időn át egy nagyobb közösség pótolta a család hiányát, de megadatott több, mint tíz éve az is, hogy olyan családban élhetek, akiknek számítok, és akikért felelősséggel viseltethetek. Teljesen más felelősség ez, mint amit akár egy közösség felé érez az ember. A gyerekek nevelése, féltése, a feleség féltése, óvása az sokkal érzelemdúsabb és felemelőbb felelősségérzetet ad.

A Nemzeti Színház művészének és feleségének két közös gyermeke van, de a család összességében öt gyerkőcöt nevel, nagy harmóniában. A színész-rendező elmondása szerint a kisebbek nagyon szeretik nagytestvéreiket. A család életében ő maga is igyekszik minél nagyobb szerepet vállalni, a kisebbeket legtöbbször ő viszi bölcsődébe, óvodába.

Pár éve elkészült a templom orgonája is. Szintén közösségi erőből, mint ahogy a templom maga is. Mi a következő terv?

Létrehozni valamit sokkal könnyebb, mint utána karbantartani és életben tartani. Ez persze túlzás, de az biztos, hogy komoly erőfeszítést igényel a templom állagmegóvása. Nehézség persze, hogy az alapítványnak nincs állandó bevétele, de eddig is sikerült mindig megoldani a karbantartásokat. Eközben azért én fantáziálok tovább. Épp a napokban egyeztettünk a tervezővel (Mújdricza Péter), hogy szeretnénk egy harangtornyot is építeni – ha nem is a hagyományos itáliai fogalmak szerinti, hogy közvetlenül a templom mellett van a campanile – lehet, hogy kicsit távolabb, hogy ezt a gyönyörű teret, fennsíkot megosszuk. Természetesen ez is fából lenne. Szerintem, ha előre álmodunk, akkor az magával hozza azt, hogy ne csak a napi állagfenntartásba vesszünk bele.

Milyen bemutatóban láthatja legközelebb önt a közönség?

A Nemzeti Színház tagja vagyok, legközelebbi bemutatónk szeptemberben lesz, a Mester és Margaritában játszom Pilátust. E mellett játszuk még Márai Sándor Kassai Polgárokját, itt János mestert alakíthatom, valamint a Wass Albert művei és korabeli dokumentumszövegek alapján készült Tizenhárom almafában gróf Apponyi Albertet. Vidnyánszky Attila rendezte Csíksomlyói passióban Péter apostolként is fellépek.  Operarendezőként is bemutatkozhattam. Tavaly a Magyar Állami Operaházban rendezhettem meg Richard Strauss Salome zenedrámáját.

Köszönöm a beszélgetést