„A gályarabok mártíriuma olyan óriási erkölcsi tőkéje volt egyházunknak, hogy két és félszáz esztendőn keresztül éltünk belőle, mint valami csodálatos kenyérből. Ha nem vigyázunk, elfogy a kenyér. Az egyházat a mártírok csak egyetlen egy úton tudják megtartani: ha követőket támasztanak.
Az ellenreformáció gályára küldte a hitükben megálló magyar papokat. Ebből a tényből két dologra nem lehet következtetni. Először arra, hogy most is oda küldené, ha lehetne, másodszor, hogy most is mennének, ha kellene. Nagyobbat népemnek nem kívánhatok, minthogy most is kész legyen hitéért gályára menni, de ne legyen rá szüksége.
Jó dolog tudnunk, milyen fából vagyunk faragva. A gályarabok emléke minden magyar evangéliumi keresztyén emberre láthatatlan kitüntetés és látható program. Mennyivel nagyobb erőforrás a magyar protestantizmusra nézve, mint a 48: XX.!”
(Ravasz László, A gályarabok, Tudom, kinek hittem, Budapest, 1927.71. lap = Magyar református önismereti olvasókönyv, szerk. Németh Pál, Bp., Kálvin kiadó, 1997.)
Szemlézte: Soós Szilárd
fotó: Roboz Péter, Zürich 2017