Vadász Attila orgonaművésszel, mint pápai öregdiákok beszélgettünk a teológia falai között múltról, jelenről, debreceni és hollandiai tanulmányról, szakmai fejlődésről, előadóművészetről és tanításról. Annak ellenére, hogy különböző korosztályból származunk, néhány évig mégis együtt koptattuk a Refi lépcsőit, mert az újraindult teológia a gimnázium egyik épületszárnyának első emeletén kapott helyet. Az egykori hosszú hajú kamasz mára zakós férfivá érett, de kedvessége és orgona iránti rajongása változatlan.
A muzikalitás nálatok a génekben van, vagy e tekintetben kilógsz a családodból?
Tudomásom szerint zenész nem volt családomban, jóllehet apai nagymamám gyakran énekelt különböző zsoltárokat és dicséreteket a református énekeskönyvből. Jó hallása volt. Így hat-nyolc éves koromra figyelemreméltó betekintés nyerhettem liturgikus énekeinkbe. „Perelj, Uram, perlőimmel” és ehhez hasonló veretes szövegű zsoltárokkal találkozhattam, melyek tartalmát ekkor még fel sem foghattam, azonban hamar el tudtam őket énekelni. Dallam és szöveg megvolt, de hosszú évek, évtizedek teltek el, mire megértettem a mélységüket. Megjegyzem, a mai napig vannak olyan szövegrészek, amiket át kell eresszek magamon, hogy arról szóljon bennem és általam az ének, amiről szólnia kell. Teljesen világosan látom ma már, hogy nagymamám volt az első tanárom, ő indított el a zenei pályán. Visszatérve az eredeti kérdéshez, én vagyok az első zenész a családban. A már említett nagymama révén erős református vonallal.
Gyermekkorod helyszíne mindvégig Mocsa volt?
Igen, mocsai vagyok. Persze a szőnyi kórházban láttam meg a napvilágot, de a származási helyem Mocsa. Oda vittek haza újszülöttként, és a mai napig ott élnek szüleim. Mocsán a nyolcvanas években felnőni közhelyesen romantikus volt. Sötétedésig bandáztunk, fociztunk. Nem maradtam ki a csínytevésekből.
Milyen lehetőséged volt Mocsán zeneileg fejlődni?
Abban az időbenMocsán nem volt zeneiskola, de még kihelyezett tagozat sem. Császár Sándorné nagytiszteletű asszony tanított harmóniumozni. Gondja volt rá, hogy ízelítőt kapjak a szolfézs alapjaiból is. Most – tanár fejjel – tudom, hogy ő káprázatos alapossággal és türelemmel foglalkozott velem. Nagyon hálás vagyok neki utólag is, hogy erre ő figyelt. Valamint azért, hogy érdemesnek talált arra, hogy a dunántúli kántorképzőben folytassam az általa elindított munkát. Hat-hét évesen kezdtem ünnepekkor a templomban – akkor még szoprán hangon – énekelni. A pápai kántorképzőbe érkezésem egy hosszú út kezdete volt. Nyaranta kántorképzőbe jártam, s vele párhuzamosan beiratkoztam a komáromi zeneiskolába. Ez a zongoratanulmány annyi előnyt jelentett később, hogy tudtam csoportot ugrani a kántorképzőben.
Családi templomba járásotok magától értetődő volt?
Igen, konkrétan emlékszem azokra a képekre, amikor jelen voltunk nagyapámmal, nagyanyámmal és a szüleimmel a templomban nővéremmel együtt. Arra is nagyon elevenen emlékszem, amikor kántorunk engedte, hogy egy-egy éneket kísérhessek az istentiszteleten. Ő egy klasszikus, régi vágású, erős hangú kántor volt, sok szeretetet és figyelmet kaptam tőle.
A mocsai általános iskola után, mint rutinos pápai kántorképzős, a Refiben tanultál tovább.
Meglepő, de nem. Lehetett volna kapcsolt áru, de nem volt az, mert a hatodik osztály után Komáromban kezdtem el a hatosztályos gimnáziumban tanulni. Emlékszem, amikor megcsináltam a kántorvizsgát, már hiányozni kezdett Pápa, ahol Csizmadia Márta tanárnő mutatta meg nekem az orgonát, mint hangszert. Azon gondolkodtam, hogyan maradhatnék intenzívebben kapcsolatban Csizmadia tanárnővel és az orgonálással. Végül arra jutottam, hogy átjelentkezek Komáromból Pápára. Kálmán Attila igazgató urat a reál tárgyakban elért eredményeim még nem győzték volna meg, de egyházzenei elköteleződésem szimpatikus volt számára. Nagyon rugalmasan és lényeglátóan kezelte a helyzetet. Számomra óriási öröm volt, hogy felvételt nyerhettem egy ilyen nagy múltú iskolába. Az A osztályba kerültem, ami humán érdeklődési kört jelentett, az osztályfőnököm pedig Szabó Ildikó tanárnő volt. 2001-ben érettségiztem.
Csizmadia Márta tanárnő mellett kik gyakoroltak rád hatást a középiskolás évek alatt?
Amikor identifikálnom kell magamat, és meghatározom pályaorientációmat, akkor nemcsak nagymamámat, Császár Sándorné Nagytiszteletű Asszonyt és Csizmadia Márta tanárnőt kell említenem, hanem például olyan tanáregyéniséget is, mint Veress Zsuzsa, aki magyartanárom volt, és akihez magyar fakultációra is jártam. Neki sokat köszönhetek szemléletemmel kapcsolatosan. Nagy hatással volt még rám Kovács Péter tanár úr és Kálmán Attila igazgató úr elfogadó magatartása. A Refiben megértés és elfogadás volt az első pillanattól kezdve. A kötelező iskolaköpeny viselés ellenére sem volt uniformizált szemlélet. Az lehettem, aki akartam lenni. Végül is valóságos „Szabadon tenyészik” – élményem lehetett, mert az egyén szabadságát tiszteletben tartották.
Gondolom, a zenei vénád és orgona iránti elköteleződésed miatt nem volt kérdés, hogy érettségi után hol tanulsz tovább.
Valóban egyértelmű volt, hogy zenei pályára lépek, mert hittem abban, hogy ez jó lesz. Édesanyámban pedagógusként volt egyfajta nyugtalanság, ezért rábeszélt, hogy menjek el magyar szakra is felvételizni. A Károli bölcsészkarára ugyan felvételt nyertem, de folyamatosan halasztottam, és végül maradtam a zenei pályán. Pápáról Győrbe mentem tovább tanulni, mert Csizmadia Márta tanárnő a Győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola orgona tagozatán tanító Alföldy-Boruss Csilla tanárnőhöz ajánlott tovább. A barokk historikus gyakorlatról elég sok impulzust kaptam Csizmadia Mártától, aki Németországból hozta ezt a tudást, ezért vált fontossá, hogy Alföldy-Boruss Csillától, aki hiteles tudású művész, még többet tanulhassak. Ő pedig szintén szerette volna, ha még tovább fejlődök, és neki köszönhettem az első külföldi megtapasztalást. Nyári akadémiákra, azaz mesterkurzusokra juttatott el, ahol historikus hangszereken komoly referenciával rendelkező klasszisoktól tanulhattam. Végül is egy ilyen alkalommal ismertem meg az amsterdami professzoromat, Pieter van Dijket Türingiában.
Az álmod, hogy Amsterdamban tanulhass, egyből a győri konzervatórium után valósult meg?
Nem, addig még sok év telt el, mert súlyos anyagi feltételei voltak az egyetem elkezdésének egy EU-n kívülről érkező esetében. A győri konzi után a Debreceni Egyetemre kerültem Karasszon Dezső tanár úrhoz, aki fontos és megkerülhetetlen szaktekintély. Óriási nagy hasznot hozott a nála eltöltött öt év. Jelentős histórikus előadásmóddal kapcsolatos irodalmat fordított magyar nyelvre, ezáltal háttérismerete, rálátása volt az engem érdeklő tárgykörre. Karasszon tanár úr munkásságával teljesen egybe vág a felekezetisége. Úgy gondolom, hogy ezt nem is lehet magunkból kizárni. Kiváltságos dolog volt az is, hogy Virágh András Gáborral tanultam együtt Karasszon Dezsőnél, és őt kértem meg, hogy a diplomakoncertemre írjon kortárs művet.
A Debreceni Egyetem elvégzése után EU tagállam volt már Magyarország. Úgy már könnyebben lehetőséged nyílt Amsterdamban tanulni?
Végül is igen, bár diákmunkát is végeztem. A hallgatók számára működtetett finanszírozási intézménybe beléptem, ami egy állami támogatást adott heti nyolc óra diákmunkáért cserébe. Postáztam, újságot hordtam ki, hétvégente kántorizáltam.
A holland évek szakmailag miben gazdagítottak?
A legjelentősebb az volt, hogy amit idehaza addig a tanáraimtól megtanultam, azt ott Pieter van Dijk professzor konkrétan egy olyan műemlék Müller vagy Schnitger orgonán mutatott be, amire idehaza nincs lehetőség. Mert Magyarországon nem építettek olyan orgonákat. A gyakorlati részében gazdagított a kint töltött idő. Szinte el sem hittem, hogy amelyik hangszert korábban lemezen vagy CD-n hallottam, azon én magam előadhatok egy barokk darabot. A közös órák rendre ilyen hangszereken történtek. Az első impulzusoktól kezdve, amit Csizmadia Mártáig tudok visszavezetni, a historikus gyakorlat íve kísért végig tanulmányaimon, amit csiszolt Alföldy-Boruss Csilla és Karasszon Dezső is, végül pedig Peter van Dijk. Végül is mindannyiuk szemüvegén keresztül közelítem meg a zeneszerzők alkotásainak értelmezését.
Tanulmányaid után a zenei munka világába hogyan csöppentél bele?
Közös tanszaki hangverseny, győri Szentlélek Plébánia.
Már Hollandiában is tudtam zenei tanulmányaimmal jövedelemhez jutni, mert a Alkmaar-i egyik protestáns gyülekezet templomi orgonistája voltam. Életrajzom egy jelentős pontja, hogy ott is egy több száz éves történelmi hangszeren játszhattam vasárnaponként. Az énekek jelentős része ismert volt számomra, főleg a genfi zsoltárok miatt, a többit pedig megtanultam. Hazajőve gyakorlatilag ott tanítok, ahol tanultam egykor. Nagy öröm számomra, hogy a győri konziban és a komáromi zeneiskolában taníthatok. Már a lehetőség gondolata is megtisztelő volt, amikor felmerült, hogy nyugdíjba vonulása után Alföldy-Boruss Csilla művésznő helyére kerülhetek a Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumba. Egy szakmai bizottság állt fel, a konzervatórium igazgatója, Alföldi-Boruss Csilla és Ruppert István hallgatta meg a jelentkezőket, és végül négy jelentkező közül esett rám a választás.
Szeretsz tanítani?
Nagyon! Főleg orgonát. Istennek legyen hála, évről-évre betoppannak olyan gyerekek, akikkel komoly eredményeket lehet elérni az orgonatanszakon.
A nálad orgonálni tanuló fiatalok egyházhoz kötődése milyen képet mutat?
Nagyon tarka. Az esetek nagy százalékában van egyházhoz kötődésük. De most egy növendékem kivételével nem tudok közülük olyat mondani, aki gyülekezetbe ágyazott, és kántori szolgálatot végző orgonista lenne.
A mocsai gyülekezet ma már tempósan énekel?
Előző kántorunk idejéhez képest sokkal tempósabban énekel a gyülekezet. Viszont én is változtam a tekintetben, hogy ahol a ritmus nem a szöveget szolgálja, azokat próbálom visszanyesni.
Mocsán mindvégig kántor voltál a tanulmányok ideje alatt is?
Azt szeretném gondolni, hogy mindvégig én voltam a kántor, még akkor is, amikor nem voltam ott a templomban, mert nekem nagyon fontos a mocsai református gyülekezet énekügye. Ha szakmai dolog miatt akadályoztatva vagyok, igyekszem vasárnapra a győri növendékeim közül küldeni valakit, hogy ne kelljen acappella énekelniük. Sajnos sokszor kell nélkülözniük a hangszeres kíséretet, mert nincs másik kántora a gyülekezetnek.
A zenetanári és kántori pálya mellett nyílik lehetőséged koncertezésre?
A magas óraszámban történő tanítás egy kötött pályát felállít, ami mellett nem egyszerű koncertre felkészülni, de én nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak tanítsam, hanem műveljem is a koncert-orgonálást, mert így tudok hiteles maradni a növendékeim előtt. Ezért karöltve, szimbiózisban van a tanítás és az előadóművészet gyakorlati része az életemben. Oda-vissza erősíti egymást a tanítás és az előadóművészet. Éppen ezért nagy örömmel teszek eleget a meghívásoknak minden esetben. A gondviselést tapasztalom rendre, amikor gyülekezeti lelkipásztorok vagy koncertszervezők keresnek meg egy-egy felkéréssel. Nagyon megtisztelő, hogy az idei Református Zenei Fesztiválra meghívást kaptam, és május utolsó szombatján a Kálvin-téri református templomban játszhatok.
Minden napodat játékasztal mellett töltöd, ezért gondolom, nem idegen tőled a villámkérdés-villámválasz játék sem. Játszol velem?
Nagyon szívesen és örömmel!
Csoki vagy vanília? Csoki.
Korál vagy fuga? Fuga.
Filippi vagy Thesszalonika? Legyen Filippi!
Észak vagy dél? Észak.
Kölcsönbe vagy örökre? Örökre.
Dúr vagy moll? Moll.
Mirjám vagy Debóra? Mirjám.
Édes vagy sós? Édes.
Blattolás vagy streamelés? Streamelés.
Tamás vagy Barnabás? Tamás.
Köszönöm a játékot és a beszélgetést is! Kívánom, hogy Isten egyengesse tovább az utadat, és egyaránt adjon neked lehetőséget örömteli koncertezéshez és tanításhoz!
