A napokban egy fiatallal beszélgettem. Szóba kerültek a különböző fesztiválok, melyekre a serdült ifjúság olyannyira vágyakozik, hogy ott a kortársaikkal együtt szórakozzanak, és megéljék a teljes szabadságot. Meglepődött, amikor azt mondtam neki, hogy ezen a hétvégén én is fesztiválozni megyek. Rá is kérdezett, hogy hova. Mondtam, hogy Pápára a REND-re. Egy kicsit visszahőkölt: „Milyen fesztivál az, aminek ilyen komoly neve van? Milyen programok vannak, mit lehet ott csinálni?” Elkezdtem neki magyarázni, hogy a REND egy betűszó (Református Egyházi Napok Dunántúl), és ez a dunántúli reformátusság színes seregszemléje. És nem csak imádkozni fogunk reggeltől estig három napon keresztül, hanem nagyon sokféle program vár ránk: a koncertektől a különleges fizikaóráig, a borkóstolóktól az előadásokig, a színháztól a kiállításokig. És igen, lesznek istentiszteletek is, és az egész programfolyamot átszövi a fő téma, amely az öröm. „Aha, így azért már egy fokkal jobban hangzik, mint önmagában az a szigorú rend.” – mondta végül.
Miért is kell a rendtől annyira félni? – tettem fel magamnak a kérdést a beszélgetés után. Miért is tűnik fel ma rossz fényben egy fiatalnak a valaha pozitív, biztonságot adó szó? Miért taszít, ahelyett, hogy vonzana? Ma valahogy mindenben a rendhagyót keressük. Olyat, amit még nem láttunk, ami eltér a hétköznapitól, ami más, mint a megszokott, mert az unalmas. Olykor egyenesen a polgárpukkasztót értékeljük. Keressük a rendkívülit, még akkor is, amikor a „rendes” már oly sokszor bizonyított, és jól bevált. Micsoda veszélyes folyamat indult el! Aki nem akar beilleszkedni a rendbe, azt többé már nem rendbontónak, rendetlennek hanem egyéniségnek, másként gondolkodónak nevezzük. Pedig – tisztelet a kivételnek – a mai, nagynak kikiáltott egyéniségek többnyire csak bomlasztani, rombolni tudnak, de a rend megőrzéséhez, főleg megteremtéséhez már nem fűlik a foguk. Lassan pedig ahhoz kell bátorság, hogy megőrizzük az Isten teremtési rendjét. Számomra az az igazi egyéniség, aki tud mit kezdeni ezzel az isteni renddel. Aki meglátja ennek szépséget, felfedezi és kifejezésre juttatja a mögötte rejlő, azt létrehozó munkát, és a fenntartásához szükséges erőfeszítést. Aki maga is hajlandó betagolódni ebbe a rendbe, és tenni a feladatát annak megőrzésében.
A rend ugyanis nemcsak, hogy nem magától alakul ki, de nem is marad fenn magától. Ez csak a káosz sajátossága. Hagyja csak hátra pár hétre valaki a szép renddel elültetett palántáit, veteményesét, rögtön megérti, hogy miről beszélek. Mi marad a rendből erőfeszítés nélkül? Ha kellő csapadék esik, akkor mindent ellep a gaz, ha száraz forróság jön, akkor öntözés nélkül minden kiszárad, kiég. Oda a rend, nem lesz gyümölcs, termés, ha megőrzésébe nem fektetünk bele újra és újra energiát.
Így van ez a teremtett világgal is. Isten létrehozott egy csodálatos világot. Belefektette teremtői fantáziáját és Lelkének erejét. Egy isteni gondolat, szisztéma szerint egymás mellé tette, elrendezte a dolgokat. Megteremtette az Úr a mennyet és a földet, és mikor az egész kozmikus „babaszoba” elkészült, megteremtett bennünket, embereket is. Az Isten rendjében mindennek és mindenkinek megvan a kijelölt helye, ahol a legjobban tudja betölteni feladatát, ahol a legtöbbet tudja tenni az „ékes és szép” rend megőrzéséért, fenntartásáért. Mert a rendből következik a jó működés, a rendes működés pedig nemcsak jó, hanem szép is egyben. (A teremtéstörténetben, amikor azt olvashatjuk, hogy” látta Isten, hogy amit teremtett az jó”, a héber „tób” szó szépnek is fordítható.) Ezért lehet a rendben gyönyörködni, és jó benne lenni.
Hányszor mondjuk válaszként, amikor megkérnek valamire bennünket, hogy „Rendben van”. Azaz vállalom a dolgot, bízhat benne a másik fél, hogy a vállalás teljesül. Ennek hatására, ahol most még nincs, ott a kérésnek megfelelő rend fog kialakulni, helyreállni.
Amikor biciklizünk, a mi befektetett erőnket, energiánkat a szép sorrendben lévő görgős láncszemek továbbítják a hátsó lánckeréknek. Így mozdul meg a hátsókerék, és így indulhatunk el előre a cél felé. Olyan szemléletes képe ez az anyaszentegyház működésének, ahol a Lélek ereje, az isteni erőbefektetés és gondviselés mindenki számára láthatóvá válhat, ha a láncszemek, azaz mi, rendben vagyunk, és tesszük a feladatunkat. Önmagában egy-egy láncszem kevés, ha a többiek nem dolgoznak együtt vele. De együttműködve garantált a haladás.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy az előttünk álló fesztivál sem magától jön létre. Nagyon sokan régóta munkálkodnak azért, hogy minden rendben menjen, és a cél, hogy Isten népe örvendezni tudjon Ura előtt, megerősödjön hitében és egymáshoz tartozásában, megvalósulhasson. Biztos vagyok benne, hogy Isten Lelke nagy dolgokat tud és akar véghezvinni ezen a hétvégén is. Ez láthatóvá, tapasztalhatóvá és előrevivővé akkor válik, ha mi mindnyájan (szervezők, önkéntesek, szolgálók és résztvevők) Isten hívására azt válaszoljuk: „Rendben”. Nem rettenünk meg a kánikulától, nem engedünk a lustaság, a semmittevés vagy egyéb programok csábításának, hanem együtt hozzuk létre, együtt éljük át, és együtt gyönyörködünk a REND-ben, mert számunkra ez a közös erőfeszítés is Istenre mutat, az Ő rendjét tükrözi.
