A zaj felesleges információ. Az elektronikában, a híradástechnikában például a zaj a közvetítendő jel frekvenciájában okoz zavart. Régen a tv-adásban szellemképként jelent meg a zaj, ma, a digitális jelátvitelben pixelekben vagy szaggatózó mozgásban: nem lesz tiszta a kép.
A zaj eltereli a figyelmet. Fúrnak, faragnak a szomszédban? Rövid időn belül már csak a zajra vagyunk képesek koncentrálni, minden más háttérbe, feledésbe merül.
A zaj riadalmat okoz. Vadászatokon zajkeltő eszközökkel verik fel a szelídek és a vadak nyugalmát. Dobokkal, kürtökkel, kereplővel, a kotorékebek csaholásával űzik ki rejtekükből a prédát, hogy aztán egy jólirányzott lövéssel leterítsék.
A zaj tehát összezavar, eltereli a figyelmet és megriaszt. A zaj korszakát éljük. Zajos a város, zúgnak az autók, visítanak a szirénák, törik az aszfaltot. Zajos a vidék is, nyírják a füvet, átrobognak a kamionok a főutcákon. Ezek bosszantó hangok, de van ennél veszélyesebb zaj is. Az értelmet és a lelket vegzáló zaj is egyre erősebb.
Ez a zaj hangtalanul kúszik a homlokunk mögé, de ugyanúgy összezavar, eltereli a figyelmünket és megriaszt. Betör személyes tereinkbe, személyiségünkbe. Ez a zaj megmondja, hogy mire gondoljunk, hogy mit, vagy kit szeressünk, mit együnk, hol pihenjünk, mit kövessünk, mire költsünk, végül is azt, hogy mire valók vagyunk. Protezsál, manipulál, haragszik, indulatot kelt, megmagyaráz és összezavar.
Ez a zaj nem a teremtett világ zaja, hanem egy kreált, mesterséges zaj. Ennek a zajnak az a jó, ha nem jó, mert ebből táplálkozik. A „nemjóból”. Mert akkor ő mondhatja meg, hogy mi lenne a jó. Új „jókat” zajong, majd azokat is eltörli, hogy ismét „nemjó” legyen. És újra és újra….
A hallást teljesen felőrli a zaj. Nem lesz képes szelektálni, nem tud válogatni a hangzavarban. Lassanként már csak a leghangosabbat tudja befogadni, aztán lassan már azt sem.
Ez a hallás már nem lesz érzékszervi. Ha éppen nem zúg, akkor szellemzajként is ott fog tovább csengeni a fülben, póráz lesz, amivel vezet, ostor, amivel idomít.
A zaj ellenébe nem a hangtalanság, hanem a zavarmentes hangok, jelek, üzenetek állnak. Például az anyák számtalan szuperképességgel vannak felruházva, az egyik ezek közül az a hallás, amivel bármilyen zajban felismerik gyermekük hangját.
Tehát a zajt nem a némasággal lehet leküzdeni. Nincs hangtalan élet, nem lehet elbújni süketszobába. Isten se kér ilyet tőlünk. A világot se tudjuk elcsendesíteni, ezt se kéri tőlünk. Csak azt, hogy néha mi magunk csendesedjünk el, és halljuk meg Őt. És szóljunk hozzá bátran, mi vagyunk a gyermek, Ő bármilyen zajban kihallja a hangunkat.
Ez a csönd nem néma. Krisztusra figyelő, az Ő ügyét képviselő hang. A jóból merítkező, a jót hirdető. A zaj napról napra növekedik, ne legyen kétségünk, nem fog alábbhagyni. Imádkozzunk azért a krisztusi csöndért, ami túlszólja a hangzavart, ami megóv attól, hogy összezavart, űzött vadak legyünk.
„E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
Se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.”
/Cseh Tamás, Bereményi Géza/
