Megéled

Tudom kinek hittem

Ma, amikor ismerősökkel találkozunk, az egyik állandó téma, hogy kit, mikor és mivel, vagy mivel nem oltottak be. Tudok olyanokról, akik még mindig várnak, de olyanról is, aki kerek perec kijelentette, hogy őbelé tűt csak a halálos ágyán szúrjanak. Igyekeztem tájékozódni, de egyre inkább arra jöttem rá, hogy az oltás felvételével és a különböző vakcinákkal kapcsolatban már mindent mondtak, és természetesen annak az ellenkezőjét is. Van, aki a Pfizerre esküszik vagy a Modernára. Megint mások Szputnyik pártiak, vagy az AstraZenecát ajánlják. De vannak, akik a kínai Sinopharm mellett törnek pálcát. Körülbelül eddig tudtam követni a folytonosan gyarapodó oltási kínálatot. Sokaknak nagy kérdés, hogy melyiket is válasszák. Engem inkább az izgat, hogy mi alapján hoznak döntést az emberek. Mi alapján dönti el egy laikus, hogy beoltassa-e magát vagy ne? Mi alapján dönti el, hogy melyik vakcinát válassza?

Az első, amit kapásból kizárok, a tárgyi tudás. Információ ugyan van bőven, könnyen válhattunk a majd 10 millió virológus országává. Ennek ellenére nem igazán tudok mit kezdeni már az olyan alapinformációkkal sem, mint az oltóanyag-fejlesztés alapjai, hiába szedte ezt nekem szépen pontokba az egyik weboldal. A tudományos cikk szerint vannak: 1. génbázisú oltóanyagok (RNS- és DNS-vakcinák); 2. vektor alapú oltóanyagok; 3. fehérjealegység (subunit) alapú oltóanyagok; 4. legyengített, élő kórokozókat tartalmazó és inaktivált kórokozót tartalmazó oltóanyagok. Talán a legutóbbi kategóriáról van egy csekély fogalmam, de a többi messze túlmutat az e tárgyat illető felkészültségemen. Így kénytelen vagyok levonni a tanulságot, hogy az információ nem egyenlő a tudással. Valljuk be, az utóbbi időkig az emberek döntő többsége nem is foglalkozott ilyen oltási kérdésekkel. Tárgyi tudás alapján nagyon-nagyon szűk csoport dönt csupán ebben a kérdésben.

Akkor mi alapján döntünk? Bizonyára sokaknak eszébe jut a politika. A mi országunkban, mely végletekig megosztott, mindent áthat a politika – ez alól az oltások sem kivételek. Az igazán elvhű liberálisok és balosok sokáig csak a lassan csordogáló nyugati vakcinákat tudták elfogadni, a fideszesek ellenben örültek a keletről jövő orosz, vagy kínai szállítmányoknak is. A kép azonban meglehetősen összetett: inkább balos, de erősen jobbos ismerőseim között is vannak, akik az RNS vakcinákat egyenesen démonizáltnak tartják, mert tudni vélik, mit okoz az új technika hosszútávon. Ugyanakkor egyes balos politikusok, a várólistán nem éppen etikusan beelőzve rohantak beadatni maguknak a keleti vakcinát. Úgy tűnik, hogy a vakcina preferencia többségében nem feltétlen pártálláshoz kötött, noha sajnos már áldozata is lett a politikai alapú vakcina visszautasításnak.

Több ismerőstől is hallottam azt a véleményt, hogy kínai oltást nem adat be magának, mert az gagyi. Amikor rákérdeztem, hogy honnan tudják, akkor annyit válaszoltak, hogy minden kínai dolog gagyi. Az ő fejükben úgy látszik ez a kép él az óriási országról. Egyfajta előítélet, melynek – talán – egy kínai boltban fillérekért vásárolt silány termék minősége volt az egyetlen tapasztalati alapja. De nem hallottak ők még olyan csodáról, mint pl. a sanghaji mágnesvonat (30,5 km-t 8 perc alatt tesz meg), amiről itt Európában csak álmodozhatunk. És akkor ott van Kína hosszú történelme, orvoslási hagyománya, találmányai, szédületes fejlődése, amikről még nem is beszéltem. A különböző vakcinák közötti döntés alapja tehát akár a gyártó országgal kapcsolatos pozitív, vagy negatív előítélet is lehet?

Mi alapján döntünk? Hagyjuk a sorsra, a véletlenre, hogy mi lesz? Esetleg jó állampolgári szabálykövetéssel azt fogadjuk el, amit adnak? Vagy hazardírozunk – elkerülve, vagy visszautasítva az oltást – egyfajta József Attilás, leltározós lelkülettel, mely felesel 90. zsoltárunkkal és csak magunkban (saját immunrendszerünkben) bízunk eleitől fogva? (lásd: József Attila Kész a leltár című verse.) Avagy megfogadjuk a szakemberek tanácsát, hogy a karban lévő vakcina a legjobb vakcina, a többi mind nem számít. Döntsék el az orvosok, hogy melyik legyen! Netán valaki olyan vehemenciával győzköd bennünket, hogy az ő példáját követve hajlunk erre vagy arra? Esetleg többször átértékeljük a véleményünket aszerint, hogy kitől mit hallottunk, míg végül az épp utoljára hallott érv fog a legtöbbet nyomni a latban? Netán az idő lenneaz egyetlen döntő faktor, mert aki időt nyer, az életet nyer – és az idő pénz is egyben? Talán egyfajta érdek vagy a vágy dönt, hogy minél hamarabb megkapjuk a védettségi kártyát, és élvezhessük az oly régóta hiányzó dolgokat?

Én úgy vélem, hogy döntő többségünknél a hit mondja ki az utolsó szót. Itt nem feltétlenül a szó vallási értelmére gondolnék először, bár erre is igaz, hogy ismeret, bizalom és engedelmesség komponensekből áll össze. Hit alapján döntünk, akkor is, ha látszólag a tudomány eredményeit fürkésszük. Hiszen már rég elvesztettük a fonalat, nem tudjuk átlátni az élet minden területén, hogy hol is tart egy-egy szakterület. De sokszor nem is tudjuk igazán, hogy ki a tudós, és ki a kókler; melyik út sugárút a jövőbe, és melyik bizonyul zsákutcának. A politika is azon alapul, hogy kinek van hitele számunkra, kiben bízunk, kit követünk. Az előítéleteket is az egy kevés tapasztalatot általánosító hit táplálja. A szabálykövetés alapja a törvény jóvoltába, hasznosságába vetett hit. Szakembereket, nyomásgyakorlókat, influenszereket is aszerint fogadunk, vagy utasítunk el, hogy mit hiszünk róluk.

Bár sokan úgy vélik, hogy a tudásuk, az informáltságuk alapján döntenek – akár most, a vakcina ügyben is –, a bölcsek előbb utóbb belátják, hogy valójában egyre többször a hitünk dönti el, mit fogadunk el igaznak. A helyes döntésnél éppen ezért nem csak az számít, hogy mit hallunk, mi kerül elénk, hanem az is nagyon fontos, hogy ki mondja. Vajon aki szól hozzád, annak van-e hitele? Vajon aki szól hozzád, annak felismered-e, tudod-e, hogy mi az igazi szándéka? Nagyon nem mindegy, hogy kinek hiszel. Ha már annyiszor úgyis hitből döntesz, vajon te is ki mered-e mondani azt, amit Pál apostol teljes biztonsággal és szívvel kimondhatott az általa megismert hűséges, és hiteles Urával kapcsolatban: „mert tudom, kinek hittem, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra” (2 Tim. 1:12)