Azt mondja Jézus, hogy
„Senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepeszti a bor a tömlőt, és tönkremegy a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való.” (Márk 2:22.)
Az újbor tele van élettel, pezsgéssel. Ha egy régi, kiszáradt, rugalmasságát vesztett tömlőbe töltöd, szétfeszíti azt és elfolyik. Nem marad másod, csak egy szakadt, régi tömlőd.
Az új az, hogy velünk az Isten. Szokatlanul új helyzet. Megáll melletted, miközben a munkádat végzed és ad egy ötletet. Bemegy hozzád és asztalhoz ül veled, hogy együtt vacsorázzatok. Odamehetsz Hozzá, hogy gyógyulást kérj a betegségedre, megoldást a problémáidra, javakat a szükségeidre. Nincs messze tőled. Akkor sem fordul el undorral vagy megvetéssel az arcán, amikor vétkezel. Várja, hogy a szemébe nézz, hogy szeretetével feloldhasson benned minden görcsöt.
Na, de ez szokatlan. Ez most olyan „mit is kezdjek ezzel a helyzettel” érzést vált ki belőled. Mert az még csak rendben volna, hogy olykor-olykor elmész a templomba, aztán hazamész, mintha mi se’ történt volna. Ez nagyon nem zavar be. Legfeljebb lesz egy kis bűntudatod, amire majd megvonod a vállad. Volt már ilyen, ki lehet bírni. Lehet tudni, hogy Isten jó messze van, ha van egyáltalán, többnyire elégedetlen és haragszik, de ennyi. Na, de hogy itt van, azzal hagyjanak már!
Az ember – nagy erőfeszítéssel – berendezkedett arra a helyzetre, hogy Istentől elszakadt és ragaszkodik a maga rendjéhez. Nem kell neki Isten. Nem Isten kell neki, hanem azok a dolgok, amikkel elviselhetőbb az élet. Az Isten nélküli élet. Tudod mik ezek: cirkusz és kenyér, vagy más megközelítésben: egy jó verda és egy dögös tyúk, vagy komolyabban: pénz, amivel mindent megvehet és ember, aki elhiteti vele, hogy nem baj, így tökéletes. – És amikor valaki azt mondja neki, hogy Isten itt van, akkor reflexből azt kezdi el félteni, ami elviselhetőbbé teszi számára azt, hogy Isten nincs, vagy nincs itt. Ördögi kör. Tipikus 666. Majdnem 777. Majdnem elég. Csakhogy mégsem. Érzetre esetleg, gyakorlatilag semmiképpen. De elfoglalja annak a helyét, Aki valóban elég lenne, Aki teljessé tenné az életét.
És nem tud mit kezdeni az új helyzettel. Mi az, hogy „velünk az Isten”? Miért akarna velem vacsorázni? Miért?
Mert fontos vagy Neki. Mert minőségivé akarja tenni az életed. Mert nem akarja, hogy az itt töltött életidőd után a sátán prédája legyél. Mert bízik benned, hogy helyrehozható vagy. Mert úgy szeret, ahogy senki más!
És hogy hol talál benned helyet? Egy biztos: a régi lomok között nem! És ez különösen fontos. Ne próbáld a dolgaidat úgy átrendezni, összeszorítani, hogy Ő is elférjen! Nem fog sikerülni.
Az Ő benned való élete egészen új helyet kíván. És te ezt nem tudod kialakítani, csak Ő!
Amit te tehetsz, az az, hogy engeded.
Ez látszólag passzívnak tűnik, de nem az! – Nem ragaszkodni mindahhoz, amit eddig felépítettél és nem hozzányesegetni a megszokottakhoz mindazt az újat, ami növekedni kezd benned, komoly odafigyelést és erőfeszítést igényel.
Gyerekkorában az ember csodálattal tudja nézni az apját vagy az anyját, ahogy készít valamit. Ahogy szerel, barkácsol, varr, főz, süt, virágot ültet … Csodálatos, békés, meghitt pillanatok! Pont így nézheted, ahogyan Isten munkálkodik az életedben! A gyermeke vagy!
