Az Excalibur legendájának számos feldolgozása közül van egy olyan mese, amiben a gonosz, ármánykodó Mab királynő hatalmát úgy győzik le, hogy egyszerűen hátat fordítanak neki és elfelejtik. De könnyű lenne így legyűrni az ármányt ma is! A bajnak, az életünk megrontójának azonban nem lehet csak úgy hátat fordítani.
Nyomasztó korban élünk, és mintha a saját bajunk nem lenne elég, tolják-taszítják ránk a világ ezer nyomorát minden irányból. A sajtó vészmadarai élen járnak ebben, szinte már retteg az ember a hírektől.
Napjaink Mab királynője a „nincs” démonában manifesztálódott. Ami azért is ördögi, hiszen a minden is el van árasztva a mindennel, mégis sikerül csordultig megtelt létünkben a hiány érzetét kelteni. Az ember pedig olyan, hogy ha hiányérzete van, törekszik annak megszüntetésére. Nem csak a tárgyiasult, fogyasztásra ácsingózó térben (mit nekünk válság, rekordot döntött a Black Friday), de az ideológiák terén is.
Az eszméknek nevezett irányzatok is úgy tartják életben magukat, úgy növekednek, hogy az általuk képviselt nézetek hiányát nagyítják, torzítják fel, keltenek feszültséget. Felkutatják a „nincset”, igazolva ügyük fontosságát, elvitathatatlanságát. Ha helyben már nincs „nincs”, akkor térben és időben kutatnak. Valahol mindig akad egy kis használható „nincs”, ami kapóra jön ügyükhöz.
Nevesítés nélkül igaz ez az ideológiákra, de jelenünkben akad egy-kettő, amelyek világuralmi térnyerésük érdekében bárhova tudják exportálni a hiány rettegésének elvét, hogy kizárólagosságukat senki meg ne kérdőjelezhesse.
A „nincs” szuggerálásának számos ártó hatása van. Az állandó nincsben tartó rettegés elveszi a figyelmet a valóban fenyegető nincsről (a farkast kiáltó fiú esete). Az állandó nincsben tartó rettegés megnyomorítja a lelket. Az állandó nincs kielégíthetetlensége feszültséget szít. Az állandó nincsben tartó rettegés ellenségeket szül, összeugrasztja az embereket. Akad ezekre példa, egymásra licitálva öntik ránk világunk ebből fakadó nyomorúságát a hírek.
Advent van, karácsonyra fordultunk. Már szólnak a szokott ünnepi zenék. Az egyik ilyen sláger a „Last Christmas”, ami fájó szerelmes dal, nosztalgikus líra valami után, ami nincs. Amire mi készülünk, az azonban a First Christmas, az Első Karácsony, amiben a „van” ajándékát kaptuk meg, ami azóta is van. Isten Jézus Krisztusban megmutatta, hogy Ő van, hogy mi is vagyunk, és az Ő megváltó, megszabadító szeretete is van, méghozzá velünk van.
Szóval egyszerű dolog lenne hátat fordítani a „nincsnek”, de felelősen ezt nem lehet megtenni. De arccal a karácsony felé, azt meglátva, amink Isten kegyelméből van, imádságos jóakarattal lehet odafordulni. Sose feledjük, hogy van, ami erősebb a nincsnél. Van az egyetlen, igaz vigasz, ami segít a várakozás és felkészülés időszakában csitítani a „nincs” zaját.
Van advent. Van kegyelem. Van oltalom. Van szeretet. Van Jézus Krisztus.
