A film, ami ellen egyszerre tiltakoztak a zsidók és a keresztények, ami ennek ellenére nagyrészt Izrael pénzügyi támogatásával készült el, és a pápának nagyon tetszett. A hippi-korszak ikonikus alkotása, de mégse a szabad szerelemről vagy a világbékéről szól. Az első olyan mozifilm, amiben nincsenek szöveges dialógusok, csak zene és ének. Ötven évvel ezelőtt mutatták be, az azonos című rockoperából készült Jézus Krisztus Szupersztárt.
Az eredeti mű zenéjét Andrew Lloyd Webber szerezte, szövegét pedig Tim Rice írta. Előtte már dolgoztak együtt, a szintén bibliai témán alapuló „József és a színes, szélesvásznú álomkabát” musicalen. Bár az sikeres volt, de a Szupersztárt a producerek nem találták jó ötletnek, nem tudták színpadra vinni. A szerzők azonban bíztak a műben, ezért más irányba fordultak, lemezen jelentették meg azt. (Júdás szerepében Murray Head angol színész, énekes brillírozott, Mária szerepét már akkor Yvonne Elliman amerikai énekesre bízták, aki a színpadi verzióban és a filmben is eljátszotta ezt a szerepet, Simon szerepét a Roxy Music formáció basszusgitárosa, John Gustafson énekelt, Jézust pedig az akkorra már világhírű Deep Purple-ből Ian Gillan, szerintem utánozhatatlanul szenzációsan. Ő aztán a zenekarát választotta a rockopera helyett, és valljuk be, ez a rock-zenetörténelem szempontjából helyes döntés volt.)
A lemez sikeres lett, az abból készült színpadi verzió akkor még kevésbé. Aztán 1973-ban bemutatták a filmet, amit Norman Jewison kanadai filmrendező készített, és amit Oscarra is jelöltek. A film Tim Rice nagyrészt Lukács evangéliumára alapozott szövegét kíséri végig, de nem akart teológiai alkotássá lenni. Jézus szenvedéstörténetét Júdás szemszögéből, kétségei és árulása aspektusából követi végig. S bár vannak, akiknél már ez kiverte a biztosítékot, de azért jegyezzük meg, hogy ehhez hasonló előképek több művészeti ágban is fellelhetőek, álljon itt egy magyar példa, Kodolányi János „Én vagyok” című remekműve.
Látványvilágával a film sokat tesz az eredeti műhöz. A forgatás Izraelben zajlott, közel az eredeti bibliai történet helyszínéhez. „Már volt itt egy Jézusunk, és ő több mint elég gondot okozott nekünk” – mondta egy helybeli rendőr, de igazából az izraeli kormány sokat segített a film elkészültében, anyagilag és technikailag is (pl. a hadseregük tankjai és repülői is szerepelnek a filmben). A film operatőre, Douglas Slocombe (aki a negyvenes években kezdte a szakmát, és számos kiváló film kötődik a nevéhez, pl. az Indiana Jones-filmek) fantasztikus képi megoldásokkal, telt színekkel és forradalmi kameramozgásokkal tárja elénk a kopár sivatagban játszódó történetet. Ami, a rendezői koncepció szerint, nem a bibliai történet, hanem egy társulat története, akik „csak” eljátszák a történetet. Már az elején tisztázza a nézővel, hogy itt nem az evangélium dokumentális megjelenítése fog történni. A film szereplői busszal érkeznek, magukra aggatják a jelmezeket, amik nem is próbálnak korhűek lenni. Játék zajlik itt, egy komoly játék. A szereplők pedig valóban komolyan veszik ezt a játékot: Ted Neeley a címszerepben, Carl Anderson pedig Júdás szerepében nyújt maradandót. A többiek is, akik szintén „elsőfilmesek”, nagy átéléssel hozzák a rájuk osztott szerepet.
A szöveg modern nyelvezettel, nagy pontossággal adja vissza nagyrészt az evangéliumot, de a mozi nem a megváltó Istenről szól, hanem embereket, emberek vívódásait, tragédiáit mutatja be. Ott van Júdás, aki (és ezt hozzák fel leginkább a film bűnének) nem egy velejéig gonosz ember, hanem egy olyan valaki, akiben kétségek merülnek fel, aki aggódik Jézusért, de aztán az önmagával való küzdelmében elbukik. Mária, aki szintén félti, szereti Jézust (az ő szerepét is sokat kritizálták), vagy éppen Pilátus, aki nem akarja feláldozni Jézust, de megmentésében kudarcot vall. Ugyanakkor Jézusban is az embert jelenítik meg, itt nincsenek gyógyító csodák, de vannak a küldetését előre látó ember vívódásai. Mint például a bevonulás magasztos jelenete, amikor a hozsannázó tömeg az életáldozatát jósolja, és a kamera egy pillanatra megáll Jézus arcán. Vagy az utolsó vacsora után a Gecsemáné-kertben elhangzó dal, ami alapjában véve biblikus szöveg (Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied), de a kétségeivel küzdő Jézust ábrázolja. A zenetörténelem egyik kiváló darabja ez, komoly énektudást igényel. Az érzelemdús, vívódó karakter a „nem akarom megkóstolni a mérget”-től eljut a „vigyél el engem most! Mielőtt meggondolom magam” -ig. Bár a film nagyrészt híven követi az evangélium eseményeit, ennek ellenére fikciós mű. Két jelenet is teljesen kitalált, mindkettő Júdáshoz köthető. Az egyik az elején, amikor Júdás a kétségeit fogalmazza meg („És hidd el, az irántad érzett csodálatom nem halt meg, De ma minden szavad Más módon hangzik”). A másik ilyen a film végén elhangzó címadó dal. Ez valóban vet fel kérdéseket, mert mintha az áruló Júdás megdicsőülne. Egy csillagról száll alá, hogy számonkérje Jézust. Ez a rész azért is kiválik a teljes műből, mert a jelenbe, a keletkezés idejére, a hetvenes évekbe visz minket. Az akkor (is) szétesőben lévő civilizáció kérdéseit teszi fel Júdás szavaival: megérte-e az áldozat, lehetett volna ezt jobban csinálni, miért akkor jött el (hisz, mondja a szereplő, „Kr.e. 4-ben még nem volt tömegkommunikáció” –ma már tudjuk, hogy sokkal kevesebb eredményt lehet elérni a tömeges kommunikáció világában), mihez kezdjünk a többi vallással stb…?
Annak ellenére, hogy számos vallási csoport tiltakozott a film ellen, VI. Pál pápának tetszett: „Jewison úr, nemcsak nagyra értékelem gyönyörű rockoperafilmjét, hanem azt hiszem, hogy több embert fog a kereszténységhez juttatni szerte a világon, mint bármi más valaha ezelőtt”. Ez persze túlzás. A film nem teológiai, szakrális mű. Nem válaszokat keres, azok ott vannak a Bibliában. Hanem kérdéseket tesz fel, gazdag jelképrendszerrel, melyeken szintén érdemes elgondolkodni, és hiszem, ha jó mederben foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel, akkor ezáltal is közelebb kerülhetünk Jézus Krisztushoz.
