Megkérdezni az Urat, azt jelenti: segítségül hívni Őt. Az életünknek, a cselekedeteinknek az ad célt, értelmet, igazolást, hogy az Úr előtt, az Úr felhatalmazásából, az Úr áldását bírva tesszük azt, amit teszünk. Isten népe, azon belül az egyes hívő ember az Úr színe előtt él, rendszeresen megáll az Úr előtt, folyamatosan megkérdezi az Urat; vezetést, útmutatást kér. Ez annak elismerése, hogy nem mi, hanem csakis az Úr tudja jól, mit kell tenni, legyen meg mindenben az Úr akarata, ezért mindenben az Ő vezetésére és kegyelmére hagyatkozunk, engedelmes szívvel. Isten akaratát, ma, rendszeres kegyességgel, imádsággal, Isten Igéjére figyelve tudhatjuk meg, miközben hisszük, hogy Isten az eseményeknek is az Ura; nem engedi népét másként cselekedni…
Isten népe, a mai Ige szerint is, megkérdezte az Urat. Isten népe addig Isten népe, amíg az Úr előtt áll. Ez a kérdés most, Józsué halála után, az Ígéret Földjének birtokba vételére vonatkozott. Júda és Simeon törzsei kérdezték meg az Urat, hogy a nekik kirendelt területet miként foglalhatják el (1–2). Isten megkérdezése egyben Isten segítségül hívását jelentette; tegyenek meg mindent, amit meg kell tenni, és semmit ne tegyenek, ami nem kedves az Úrnak.
Aki megkérdezi az Urat, aki az Úr előtt él, az mentes minden kegyetlenségtől – nem akarom a barbarizmus kifejezést használni –, amely másoknak fájdalmat okozhatna. Egy itt megemlített, legyőzött királlyal barbár módon bánnak Isten népének tagjai. Ez engedetlenség. Ezt Isten nem parancsolta. Vigyázzunk, mert napi kegyességünk a mindennapok éles küzdelmeiben lesz hitelessé. Ugyanakkor döbbenetes az igeszakasz leírása. Adóníbezek király ugyanezt a barbarizmust sok emberrel tette meg, hogy ellehetetlenítse őket a saját győzelme érdekében. Akkor látjuk, mit okoztunk mi másoknak, ha ugyanazt nekünk is a saját bőrünkön kell megtapasztalnunk. Aki az Úr előtt áll, az érzékeny lesz mások szenvedéseire, még mielőtt a saját bőrén megtapasztalná azt. Áldott legyen, hogy Isten nem úgy fizet nekünk, ahogy mi másokkal bántunk; de aki erre a kegyelemre ráébredt, az irgalmassá lesz (5–7).