BlogPárperces

Kéne egy világszám

Hobo, Földes László „Circus Hungaricus” című albuma 2009-ben jelent meg. A művésszel nemrégiben olvasott interjú után ismét meghallgattam ezt a lemezt. Megvallom, ha tehetem, egyre inkább már csak komolyzenét hallgatok, de az egykori „könnyűzene” nagy öregjeit – fiatalságom meghatározó alkotóit – ma is nyomon követem. Akkoriban esemény volt minden bakelit album megjelenése. Több tekintetben áttörés volt, amikor Hobo együttesének legelső bakelit korongja megjelenhetett.

A „Circus Hungaricus” egy koncepció-album, amely megragadott. A dalok szövegei versek, a zene ihletett, visz magával, eltalál. Miért? Itt van mondanivaló. Többek között akkor beszélhetünk mondanivalóról, amikor az ember, egy abszolút mértékhez mérve magát, megdöbben és kiált. Ezek nem szép és megnyugtató dalok, hanem felkavarnak, megéneklik közérzetünket és azt, amiben vagyunk. 2009 óta csak aktuálisabb lett minden, amiről itt szó van. Bizony az a mondanivaló, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok e-világban. Igazából soha nincsenek rendben, valahogy minden elromlik. Az egyik dal konkrétan megkérdezi: hogyan jutottunk idáig? „Reszket a szája és nem érti, nem érti, mi történt vele?” (Nagy vihar jön) A dalok kellemetlenül igénybe veszik a hallgatót, de akinek van füle a hallásra – ez is a Szentlélek jelenlétének kérdése – az azonnal többször is végighallgatja az egységes, letisztult, kiérlelt alkotást. Hol van a megoldás? Van „itt” megoldás?

Néhány „taktus” csupán a lemezről. – „Mi szúrtunk el mindent… késő van már…” (Késő van már) – „Az írástudóktól meg jobb, ha félsz… vigyázz magadra is, ne csak másra… sose várd meg azt, hogy megunjanak… van ami örök, és nem eladó” (Bolondok hajója) – „Vadabb vagyok, mint bármelyik állat, / Nem fordíthatok senkinek hátat… / Vicsorognak rám az oroszlánok, / Húsz éve üvöltök, / ostorral járok. / Így elfelejtem, hogy én is félek, / Micsoda hős, micsoda élet! / Míg hozzá nem érek…” (Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának) – „Szürkültek a dalok, nem jött áldás, / Mint a házasságban: bukás, vádak, válás.” (Vén marhák) – „Nyolcvankilenc őszén erre járt az angyal, / de nem szállt le közénk, tovább ment haraggal…” (Bolond lett a bölcsből) – „Kisember, a jegyszedő sógora… Kisember, köszön és úgy megy el / Kisember, de senki sem figyel / Kisember, csak a bohóc felel…” (Kisember)

Miként érinthet a művészet teológiai kérdéseket? A művészetet nem lehet dogmatikusan, sem más rendszerben szemlélni. A művészet egyrészt óhajtja, sejteti, megálmodja – a biblia nyelvén szólva, megimádkozza – azt a mennyei szépet, amit elvesztettünk. Másrészt, az igaz művészetben csak ember van, aki elengedi a szerepeket, kikiáltja meglátásait, kérdéseit, kínjait; de nem tobzódva, nem provokatívan minden fundamentumot feltörve és minden határokat feszegetve, hanem a „mindenséggel” mérve magát. A valódi művészet nem öncélúan alkot, hanem tényleges, tartós megoldást keres; de nem találja, ezért kiált. A művészet kimondatlanul is jelzi, hogy a válasz már túlmutat rajtunk, talán elég magát a kérdést feltenni… A művészet sejtet; úgy mond ki dolgokat, hogy nem kell mindent a nevén neveznie. A művészet más nyelvet használ, mint a teológia, de hangjuk egy ponton találkozik.

Hobo albuma ihletett, művészi alkotás, a fentiek értelmében. „Kéne egy világszám!” – dübörög az egyik dal. De nincs világszám, “itt” nincs. A századmásodperces ingerek és „sikerek” korában végképp nincs. 

Egyetlen „Világszám” adatott. Ez már a keresztyén válasz. De itt most megállok.